62 éves korában elhunyt Eric Wagner énekes, akit leginkább onnan lehetett ismerni, hogy többedmagával megalapította a Trouble-t, akiket az első doom metal zenekarok között emlegetnek. Wagnert egy hete szállították kórházba koronavírus okozta tüdőgyulladással. A hírt Luke Wagner, a metállegenda fia osztotta meg a Facebookon.
Wagner 20 évesen kezdett énekelni a Trouble-ban, első lemezüket 1984-ben adták ki. Érdekesség, hogy annak ellenére doom metált játszottak, hogy keresztényi ihletettségű dalaik voltak. Wagner az utolsó Trouble-lemez kivételével az összesen énekelt, a legutolsó a Simple Mind Condition volt 2007-ben. Korábban egyébként egy időre elhagyta a csapatot, de aztán visszatért még nyolc évig.
A Trouble-ból való 2008-as kiszállása után a The Skull volt a fő zenekara, akikkel egyébként múlt hét csütörtökön a Psycho Vegas fesztiválon kellett volna játszaniuk, de ez Wagner kórházba kerülése miatt már nem valósulhatott meg.