Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Eddie Van Halen

65 éves korában elhunyt Eddie Van Halen. A Van Halen alapító-gitárosának halálát torokrák okozta. A hírt fia, Wolf Van Halen is megerősítette. A TMZ beszámolója szerint a gitárost felesége, gyerekei és testvére társaságában érte a halál egy Santa Monica-i kórházban. Az orvosok állítólag nemrég fedezték fel, hogy a rák a torkáról átterjedt az agyára és más szerveire is. Van Halen amúgy már tíz éve küzdött a betegséggel, és annak ellenére, hogy erős dohányos volt, ő úgy hitte, hogy azért lett daganat a torkában, mert koncertek alatt sokszor a szájában tartotta fémből készült pengetőjét.

Hirdetés

A Hollandiában született Eddie Van Halen és családja 1962-ben költözött a kaliforniai Passadenába. A zenészlétet apjátol örökölte (csakúgy, mint testvére, Alex Van Halen, a zenekar dobosa). Több zenekar után 1972-ben alapították meg a Van Halent, amivel aztán a világ egyik leghíresebb és legnépszerűbb rockzenekara lettek.

Zenéjükkel hatalmas hatással voltak a következő generációra, maga Eddie Van Halen pedig rengeteg gitárost inspirált arra, hogy hangszert fogjon a kezébe. Már az első, 1978-ban megjelent Van Halen-lemez előtt is csodájára járták tapping technikájának, színpadon is mindig mutatványozott a hangszerével, gyakorlatilag róla lehetne mintázni a gitárhősök szobrát.

Szólói is jellegzetesek voltak, a Eruption című dal, ami gyakorlatilag az ő szólója tisztán, rendre minden idők legjobb gitárszólóinak első helyein végez.

Olyanok tekintik, tekintették példaképüknek, mint Paul Gilbert, Zakk Wylde, Dimebag Darrell, Chuck Schuldiner, Trey Azaghtoth, Doug Aldritch vagy Derek Sherinian, de lehetne sorolni a végtelenségig.

A Van Halennek 12 nagylemeze jelent meg, a legutolsó, A Different Kind of Truth címmel 2012-ben. Ezen újra az a David Lee Roth énekelt, akivel legendás szerzőpárost és legendás énekes-gitáros ellentétet alkottak. Roth beszállásáig amúgy Eddie Van Halen énekelt a zenekarban, de így nem jelent meg lemez.

Konkrét szólókarrierje nem volt, de sokat vendégszerepelt más előadóknál. Ő játssza például Michael Jackson Beat It című dalában a szólót, demózgatott a KISS-es Gene Simmonsszal, szerepelt Brian May szólólemezén, gitározott Roger Waters egyik dalában, de 2013-ban szerepelt LL Cool J lemezén is.

Azt pedig senkinek nem kell bemutatni, mi volt a legnagyobb slágerük:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók