Életének 83. évében elhunyt Brian Wilson, a Beach Boys alapítója és fő dalszerzője, a 20. századi popzene egyik legjelentősebb alakja, akinek nevéhez tucatnyi olyan közismert sláger fűződik, mint a Good Vibrations, a California Girls, a Surfin’ USA, vagy a God Only Knows. Halálhírét családja július 11-én, szerdán tette közzé a zenész internetes felületein, és bár a közleményben a pontos okot nem nevezték meg, tudható, hogy Wilson egy ideje demenciával küzdött, és 2024 óta hatósági gondnokság alatt állt.
Brian Wilson, bár jobb fülére nem hallott jól – ennek okairól több magyarázat ismert, egy részük szerint születésétől nagyothalló volt, más információk szerint dokumentáltan bántalmazó apja, Murry Wilson egy ütésének következében szenvedett sérülést -, már igen korán jelentős zenei tehetséget mutatott. Fiatalon leginkább olyan zenészek inspirálták, mint George Gershwin, a the Four Freshmen nevű énekegyüttes, Phil Spector és Burt Bacharach. Zenekarát, a Beach Boyst 1961-ben alakította testvérei, a gitáros Carl (1946-1998) és a dobos Dennis (1944-1983), az unokatestvérük, Mike Love (ének, ütőhangszerek, szaxofon), és egy barátjuk, Al Jardine (ritmusgitár, ének) társaságában. A zenekar aztán helyi reménységből hamarosan országosan ünnepelt sztárcsapattá, majd az amerikai álom nemzetközi zenei nagykövetévé vált, ebben pedig kulcsszerepet játszott a legidősebb Wilsont fivér, aki a dalok többségének szerzője volt, és a harmadik albumtól már a produceri teendőket is ellátta. Népszerűségükre és termékenységükre jellemző, hogy az első öt évben, a még a tekintélyes méretű életművön belül is közmegegyezéses klasszikusnak számító Pet Sounds albumig összesen 11 sorlemezt adtak ki.
Wilson addigra egy idegösszeroppanás és egyre súlyosbodó mentális problémái következtében már felhagyott a koncertezéssel, ugyanakkor, bár ettől a ponttól kezdve zenésztársainak is nagyobb befolyást engedett a kreatív kérdésekbe, még több ezt követő éven át továbbra is rengeteg dalt írt, emellett a nevéhez fűződik a könnyűzene történetének leghíresebb kiadatlan albuma, az 1967-ben félbehagyott, majd végül 2004-ben, némileg újragondolt formában megjelentetett SMiLE, aminek szövevényes és fordulatos történetéről önmagában könyvet lehetne írni. A hetvenes és nyolcvanas évek nagy részében többféle pszichológiai problémával, valamint mindenféle függőségektől terhelten töltötte, nagyrészt visszavonultan a nyilvánosságtól, és csak a kilencvenes évek közepén stabilizálódott az élete, amikor megismerkedett későbbi második feleségével, Melinda Ledbetterrel, akitől két lánya – Daria és Delanie – született, illetve időközben rendezte viszonyát első házasságából született lányaival Carnie-vel és Wendy-vel.
Wilson több mint 100 millió hanghordozót adott el a Beach Boys tagjaként, egyéni hangzásvilágú, dúsan hangszerelt, gazdag vokálszólamokkal díszített dalait előadók tucatjai dolgozták fel Aaron Cartertől David Lee Roth-ig. 1988-ben a zenekarral együtt beiktatták a Rock n’ Roll Hírességek csarnokába, 2001-ben Grammy életműdíjjal ismerték el pályafutását, életének utolsó három évtizedében pedig rendszeresen jelentkezett szólóalbumokkal – legutoljára 2021-ben jelentetett meg lemezt At My Piano címmel.