Hirdetés
Hirdetés

Meghalt Aaron Carter

34 éves korában elhunyt Aaron Carter énekes-rapper, aki a Backstreet Boys egyik legnépszerűbb tagjának, Nick Carternek az testvére. A rendőrségi hírek szerint Carter saját otthonában fulladt a fürdőkádba.

Aaron Carter mindössze 7 éves volt, mikor elkezdett zenélni, és 1997-ben adta ki a debütáló albumát. Áttörő nagylemeze, az Aaron’s Party (Come and Get It) 2000-ben jelent meg, és az I Want Candy című sláger futott a legnagyobbat róla. Életében még három stúdióalbumot adott ki, a 2001-es Oh Aaront, a 2002-es Another Earthquake-t és a 2018-as Løvë-ot.

Karrierje elején Aaron rendszeresen turnézott a testvére csapatával, a napokban Budapesten is fellépő Backstreet Boysszal, illetve időnként vendégszerepelt a Nickelodeonban is. Carter később feltűnt az ABC Dancing With the Stars című műsorban, valamint a Broadway Dr. Seuss Seussical című musicaljében is.

Carter nyíltan beszélt a mentális betegségekkel és a szerhasználattal kapcsolatos nehézségeiről. 2019-ben azt állította, hogy többszörös személyiségzavart, skizofréniát és akut szorongást diagnosztizáltak nála. Azt is elmondta, hogy mániás depressziós, és rendszeres gyógyszerszedő. 2017-ben volt rehabilitációs intézményben is, amiből aztán járóbeteg programba került.

Utóbbi időben amúgy már inkább a trendnek megfelelő rapzenét készített, és ahhoz még az arcát is kitetováltatta, ahogy az divatos:

spot_img
Advertisement

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

37,440KedvelőTetszik
2,933KövetőKövetés
1,130FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk