Az angol énekes-dalszerző dodie három év után új kislemezzel jelentkezett, megjelent az I’m Fine!, ami 2022 óta az első szólóanyaga. Az énekesnő utoljára szintén ebben az évben járt nálunk, most pedig ismét élőben hallhatjuk melankolikus dallamait november 9-én, a Dürer Kertben.
Dodie pár nappal a turnéja bejelentése előtt három év után új dallal lepte meg rajongóit. Az I’m Fine!-t az énekesnő Londonban rögzítette a házi stúdiójában, illetve a Pixelben, régi alkotótársa, Joe Rubel társaságában, míg a hozzá készült videó kreatív partnere, Sammy Paul munkája.
Az I’m Fine! (magyarul jól vagyok) egy nem túl meggyőző kijelentés. Szarkasztikus és üres, ez a dal egy mentális csata, amely a pánik és a megkönnyebbülés között egyensúlyoz, mielőtt belerohanna valami nyomasztóba.
– magyarázza dodie az új dal kapcsán.
Dodie mire 2021-ben kiadta a Build a Problem című nagy sikerű debütáló albumát, – amely a harmadik helyen landolt az albumlistákon -, már közel egy évtizedet töltött a nyilvánosság és az internet előtt, közönsége láthatta őt felnőni. Énekesnőként és íróként szerzett magának hírnevet, őszinte videóival és megható, bensőséges énekstílusával, aminek köszönhetően mára több mint 1 milliárd streamet és 7 millió követőt gyűjtött össze minden platformon. Több mint száz egymást követő koncertje is telt házas lett a világ több pontján és az Unreal Charity nagykövete lett.
A most megjelent I’m Fine! dodie első új szólóanyaga a 2022-es Hot Mess EP megjelenése óta, ami után közeli barátaival, Orla Gartlanddel, Greta Isaac-kel és Martin Luke Brownnal megalakította a FIZZ zenekart. A FIZZ 2023-ban adta ki a The Secret To Life című nagy sikerű – és eddig egyetlen – albumát. A formációval 2024 nyaráig turnéztak, amely a Glastonbury Fesztiválon való fellépésben és egy érzelmes, intim hangulatú záró showban csúcsosodott ki a londoni MOTH Clubban. Legutóbb dodie a Life Is Strange – Double Exposure című díjnyertes játékhoz járult hozzá a Someone Was Listening című főcímdallal, valamint az Old Devil Moon feldolgozásával a múlt hónapban megjelent Chet Baker Re:imagined című albumhoz.
2022-es koncertjével magyar rajongóit is elvarázsolta, november 9-én pedig ismét visszatér Budapestre a Dürer Kertbe. Jegyek elsőként dodie hivatalos rajongói klubjának tagjai számára lesznek elérhetők június 11-én, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés június 13-án, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.