Hirdetés

Megérkezett a Samsung-rajongók telefonja

Mikor kijött az első Galaxy FE, vagyis Fan Edition, furcsán néztem, hogy mégis milyen rajongóknak szól ez, van egy általános rajongó típusa az emberiségnek, ráadásul akkora, hogy érdemes nekik telefont tervezni? Aztán eszembe jutott, hogy a Samsung Note-szériának is voltak megrögzött rajongói, akik szerint a telefonhoz adott toll megváltoztatja az életet, és hát ott vannak ugye az elszánt Apple-rajongók, akik csak öklendezve tudják telefonnak hívni más gyártók készülékeit.

A Galaxy FE pedig azoknak lett kitalálva, akik rajonganak az aktuális csúcskészülék legkedveltebb vonásaiért, csak éppen nem feltétlenül kellene nekik a csúcsok csúcsa telefon. 

Arról már mi is többször írtunk, hogy a csúcstelefonok funkcióira nagyon sok embernek nem féltétlenül van szüksége, egészen egyszerűen azért, mert nem használná ki. A kérdés mindig az, hogy van-e olcsóbb kategóriában olyan megoldás, ami lemondással jár ugyan néhány dologban, de mégsem érzi úgy a vásárló, hogy súlyos kompromisszumokat kellett hoznia. Na ezt próbálja elhozni a Galaxy S21 FE készülék úgy, hogy ne csak elvegyen, de ha lehet, akkor még valami kis pluszt is adjon.

Teljesítmény, kijelző és kamera – ez a három prioritás a vásárlóknál a Samsung mérnökei szerint. 

És persze ahogyan mindenki, a Samsung sem magányos készülékekben gondolkozik már egy jó ideje, hanem az a cél, hogy minden mindennel összekapcsolódjon, a telefon a fülhallgatóval, a fülhallgató a számítógéppel, a számítógép a telefonnal, a mosógép a tablettel, a tévé a hűtővel, hogy az egészet szintén a telefonról tudja a felhasználó irányítani. Azaz kiépüljön egy ökoszisztéma.

5G, nagy akkumulátor, új képszerkesztő funkciók

A telefon megjelenésén az új színeken túl szembetűnő, hogy nagyon vékony, egyébként hátlapját nézve gyakorlatilag pont ugyanúgy néz ki, mint a Galaxy S21 vagy az S21+. 120 Hz képfrissítést tud, ami játékokhoz, vagy a Facebook pörgetéséhez kiváló, kérdés, hogy mivel nem adptív, mint az S21-család többi tagjánál, mennyire fogyasztja az akkumulátort. Az akkumulátora az 4500 mAh, ami az S21 telefonénál nagyobb, de az S21+ készülékhez képest valamennyivel kisebb. Erre egyébként nem érdemes igazán rácsavarodni, mert a gyakorlatban normális energiaoptimalizálás mellett a különbség nem napokat jelent, maximum egy-két órát, de inkább annyit se.

A pixeleken sem érdemes siránkozni, persze nyilván a 108 megapixel részletgazdagabb képet csinál, de hát tegye mindenki a szívére kezét, mikor volt olyan, hogy bárki csinált egy részletgazdag fotót, aztán elkezdte kisebb darabokra szabdalni, és örült, hogy egy tengerparti képből ki tudott szabni egy jó fotót a bal sarokban hesszelő sirályról, a háttérben a naplementében úszó hajóról, a parton napozó családjáról, és a bal sarokban fagyit áruló ember poénos pólójáról is. Éppen ezért a Galaxy 21 FE 12 megapixeles ultraszéles, szintén 12 megapixeles széles, és 8 megapixeles telefotó lencséi is pont elégségesnek bizonyulnak, főleg úgy, hogy ráküldtek egy rakás szoftveres megoldást. Például az éjszakai mód 14 felvételből hoz össze egy olyat, ami éles és jól látszik rajta minden, a 32 megapixeles előlapi kamerával jókat lehet szelfizni, és a háttérből is ki lehet majd venni dolgokat, a nem kívánatos egyedeket vagy tereptárgyakat le lehet radírozni a képekről, vagy egyszerre lehet működtetni az elő és hátlapi kamerát, vagy messzi dolgokra is zökkenőmentesen lehet zoomolni.

Teljesítményéről azt érdemes tudni, hogy ugyanaz a processzor került bele, mint az S21 családba, a 6,4 inches kijelző ugyan nagy, de a kialakításnak köszönhetően nem ormótlan, és a játékhoz vagy sorozatnézéshez is jól jöhet. A telefonok január 11-től érhetőek el, a 128 GB-os verzió 274.990 forintért, a 256 GB-os pedig 299 990 forintért. Ez csak azért nem olyan jó hír, hiszen az S21 készülék jelenleg olcsóbb.

Régi függőségtől szabadított meg a Samsung kinyitható telefonja

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk