Hirdetés

Még Kóbort is ellopta Kanye West

Pénteken óvatosan jeleztük a Lángoló Gitárok Facebookján, hogy Kanye West féltve őrzött, június 18-ára várt Yeezus című nagylemeze kiszivárgott a netre. Ez annyira nem nagy szám, minden albummal megtörténik az ilyesmi a mai világban, most viszont a teljes magyar népesség lélegzetvisszafojtva várta azt a pillanatot, amikor végre stúdió minőségben is hallhatja a New Slaves című, falakon debütált első kislemezt, amin, a netre felpakolt pocsék videók alapján West jó alaposan ellopja a Gyöngyhajú lány című ikonikus Omega-sláger orgonaszólamát. Igen, lopja, mert sem a jó régen megalakult magyar csapat tagjai, sem a kiadó szerint nem kért erre engedélyt a világhírű rapper (és újdonsült apa), aki az előző lemezétől eltérően most nem nyilatkozta azt, hogy ez lesz a világ legjobb albuma, de azért nagyképűsködött bőven, elég csak a lemez címét elolvasni, vagy hogy istennek hívja magát az egyik dalban. Szóval itt van, tessék, alább megmutatjuk a hivatalos bizonyítékot, ami alapján az Omega jól beperelheti az amerikai zenészt, és ezzel újra a világhírnév felé törhet. A New Slavesben ugyanis nem csak Benkő László orgonaszólama hallható, hanem Kóbor János éneke is. Tisztán, jól érthetően, magyarul, és ettől mi annyira meghatódtunk, hogy után Justin Vernon Bon Iver-vezér szabályosan visszarobbant a valóságba.

Amúgy, ha már kiszivárgott, Kanye West kirakta az egész lemezt a Youtube-ra, szóval itt van ez is. Gyors belefülelés alapján tök fasza lett ez a 40 perces, széttorzított, indusztriál rap album az Omegával együtt is, tessék hallgatni! Kritika majd később jön. (A lemezt közben levették, de itt van mondjuk a Deezer lejátszója.)

Ja, és itt a borító (ami egy matricával leragasztott puszta műanyag tok), és ezen ott virít a Gyöngyhajú lányt szerző Presser Gábor és Adamis Anna neve az Omegával együtt, de ez lehet nem annyira vigasztalja majd Benkőéket, bár Kóbor még mindig nem akar perelni, szerinte minden rendben van/lesz.
FRISSÍTÉS: Próbáltuk elérni Presser Gábort, hátha ő adott engedélyt a szám felhasználására, de szóvivőjétől egyelőre csak annyit tudtunk meg, hogy levelezés folyik az ügyben. 

Kommentek

Még több Popcorn

Film készül B.B. King életéből, Bunk Moreland játssza majd a főszerepet

A film nem öleli fel a legenda teljes életét, inkább a fiatal zenész Michael Zanetishez köthető kapcsolatát mutatja be.

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.

Eladó a Bárányok hallgatnak című filmből ismert horrorház

Buffalo Bill házát egész olcsón meg lehet venni.

Digitálisan felújították és tévében közvetítik a legendás 6:3-as magyar-angol meccset

Onnan indultak, hogy volt egy tévé képernyőjéről kamerával felvett fekete-fehér felvételük.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Hogyan kerülhető el a kollégák szexuális zaklatása egy videós megbeszélésen?

Nem csak a villantás miatt lehet kínos ha nem vagyunk kellően óvatosak egy videókonferencia alatt, más figyelmetlenség is veszélyeztetheti a munkahelyi karriert.

Flying Angels – Jön az új Trottel-lemez, itt egy dal róla

Természetesen a Talayapa projekttől is markánsan új megszólalásra számíthatunk.

Időkapszula 2000-be – 20 éves a Linkin Park debütalbuma

Minden idők egyik legsikeresebb debütlemeze ez, és az egyik legfontosabb alapműve nemcsak a felemás megítélésű nu-metal hullámnak, hanem az egész ezredfordulós popkultúrának.

A nők jogaiért küzd egy igazi girl power csajbanda Nyugat-Afrikából

A 10-17 év közötti lányok a zenéjükkel hívják fel a figyelmet az egyenlőtlenségre egy olyan helyen, ahol egyébként iskolába sem járhatnak.
00:03:34

A Scooter nem tud hibázni – Itt van 2020 himnusza

Zseni zene, zseni klip, zseni szöveg.