Hirdetés

Meg kell tanulni lemondani – ezt nézd a Sziget első napján!

Vonatkoztassunk el attól, hogy valójában mit is kell csinálni egy fesztiválon, tehát nem dugásról, ivásról és hasonlókról lesz itt szó, hanem zenei programokról. Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy idén a Sziget ebből is abszolút jót tudott összehozni, még a visszatérő Thirty Seconds To Mars ellenére is.

A szerdai nyitás például 2006 óta a legjobb nap lesz a Szigeten. Akkor ott volt egy Sons & Daughters – dEUS – Radiohead trió a nagyszínpadon, ezúttal ráadásul még több koncertet érdemes megnézni, sőt, az is előfordul, hogy választani kell. Háromra rögtön ki is vándorolhatunk a brit Maccabeesre, akik bár nem mondhatók első ligásnak, bárkinek kellemes pillanatokat szerezhetnek, akiknek ismerősen cseng mondjuk az Arcade Fire neve. Utána merőben más hangulat kerül előtérbe, a Flogging Mollyt bár nem lehet azzal vádolni, hogy változatos lenne amit csinálnak, de az ír kocsmapunkra egyszerűen nem lehet rosszul szórakozni, maximum megunni egy idő után. Itt akár pihenhetünk is, vagy ha rajongunk a mély érzelműeknek szóló himnikus punkzenéért, akkor tolhatjuk Rise Againstre is.

És akkor itt kényszerülünk először választásra: A Party Arénában az Empire of the Sun mutatja be eddigi egyetlen lemezét, (az ausztrálokat annak ajánlatos megnézni, akiket érdekel, milyen a diszkósra hígított MGMT), de talán az Interpol fellépése mégis fontosabb, hiszen eddigi négy lemezük közül még a leggyengébbel sincs semmi baj, egyedül azt sajnálhatjuk, hogy már nem tart velük az időközben kilépett Carlos D is. Az elvárt szomorkodást nehéz lesz elrontani, lévén sokak régi vágya válik valóra az első magyar Interpol-koncerttel. Mellesleg idő közben elkezdődik a Motörhead is, amibe meg mindig illik belenézni legalább, hiszen előbb-utóbb sajnos eljön az elképzelhetetlennek hitt nap is, amikor már tényleg nem láthatjuk többé Lemmyt.

Ezt valahogy össze kell hangolni a Pulppal, ami ismét egy olyan zenekar, aminek az idejövetelén képtelenség fanyalogni. Jarvis Cockerék sokéves szünet után tértek vissza, és nem csak a Szigetnek, hanem gyakorlatilag minden komolyabb fesztiválnak ők a húzónevei nyugatabbra is.

És még mindig nincs vége, ugyanis 23:30-kor kezdődik a giccses szintipopot sokadjára is feltaláló és eladni tudó Hurts, ami az egész fesztivál egyik legaktuálisabb fellépője, de ha az elektronika más rétegei érdekelne minket, akkor a Party Arénában talán még elcsíphetünk valamennyit a minimal-istenség Richie Hawtin szettjéből.

Ha valakinek hiányérzete van, az jogos: még ezzel az igazán feszített programösszeállítással is ki kell hagyni az A38-as Suicidal Tendenciest, de persze mindenki döntse el magának, mit akar beáldozni. 

Hirdetés

Kommentek

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
830FeliratkozóFeliratkozás

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló