Kamondy Ágnes visszatérése 2019-ben, a Pest fölött az ég című új koncert-előadással, ötvözi az art-rock indíttatású kortárs könnyűzenét színházi dramaturgiával, és ez a komplex színpadi nyelv már sokaknak nagyon hiányzott a hazai zenei-kulturális életből. Az album elkészülését a pandémia és a szerző maximalizmusa évekig késleltette, de 2024 őszén végre a CD is megjelent. Erről, a hozzá vezető útról, és a gazdag életmű korábbi állomásairól is kérdeztük Kamondy Ágit.
Kezdjük az elején: gyerekkórusban énekeltél, majd zenei szakközépbe jártál, milyenek voltak az első lépések?
A zenéhez először kisgyerekként kerültem közel. Anyámat 1956 után elhelyezték Püspökhatvanba általános iskolai tanárnak, ahol összevont osztályokban történelmet, földrajzot, rajzot, magyart – majdnem mindent tanított és ahová engem négyévesen vitt magával. Ez egy palóc vidék, ahol még a gyerekek is népviseletben jártak. Az első „repertoárom” gyerekdalokból és népdalokból állt. Apám egyszer összeírta, amiket tudtam, ez a lista meg is van, amiben persze benne volt a Süss fel nap és a Szép püspöki templomtorony tetejébe is. Nekem kisgyerekként nagy élmény volt ez a másfél év a természettel, növényekkel, állatokkal, de fiatal, huszonéves szüleimnek ez nem lehetett könnyű. Anyámmal egyszoba-konyhás, petróleumfőzős, szolgálati lakásban laktunk, ahol apám, aki akkor a Szépirodalmi Könyvkiadó fiatal lektora volt, Réz Pállal, Lator Lászlóval, Csanádi Imrével dolgozott együtt, hétvégeken rendszeresen látogatott minket. Szerencsére a faluban volt óvoda és egy kedves postahivatal vezető Márta néni is, aki gyakran vigyázott rám. Néhány évvel később, amikor már Pesten jutottunk a Zichy Jenő utcában tanácsi lakáshoz, ahol történetesen Ottlik Géza lakott előttünk, apám elvitt felvételizni, a Magyar Rádió és Televízió Gyerekkórusába. Csányi László föl is vett a kiskórusba és a Rökk Szilárd utcai általános iskola zenei tagozatába. Itt a heti négy énekóra mellett heti két kóruspróbánk is volt a Rádió épületében. Második osztálytól tanultunk furulyázni, Béres János tervezésű, bakelit fúvókájú alumínium furulyán, harmadik osztálytól pedig választhattunk más hangszert is. Én zongorázni szerettem volna, de Csányi azt mondta apámnak, hogy avval Dunát lehet rekeszteni. Végül a halk és szomszédbarát klasszikus gitárt választottuk – így lett Göczey Zsuzsa a gitártanárom –, ennek következtében a nyolcvanas években, Másik János biztatására, elég könnyen megbarátkoztam a basszusgitárral.
Az első jelentős állomás aztán az Orfeo művészeti csoport volt, abból nőtt ki a Stúdió K. is. Az Orfeot tekinthetjük az első magyar etnozenekarnak, abba már népzenéken alapuló saját dallamokat írtál, és gyűjteni is utaztál Erdélybe. Ebből alakult meg aztán a Kolinda is. Milyen szerepet tulajdonítasz magadnak ebben az egészben?
Az Orfeo zenészcsoport repertoárja, amely főleg Vas János Panyiga válogatásaiból és fordításaiból állt, nagyon vonzó volt: magyar és kelet-európai betyárballadák, katonadalok, a középkori angol Wat Tyler féle parasztfelkelés híres dala, A kicsi mókus, a görög Kleftiszdal, a Mocsárdal, amely egyik korai, német lágerben született… Aztán csatlakoztak ehhez a forrongó Dél-Amerika gyönyörű, többszólamú dalai, a Comandante (Che Guevara), a Törd a kerítést, a Falak, a világhírű chilei Quilapayun nevű emigráns zenekar műsorából. Aztán a Spanyol katonadal, az olasz Két kakas; és a Sebő együttesből érkező Lantos Iván hozott archaikus és aszimmetrikus ritmusú moldvai csángó dallamokat, amik aztán főleg a Zsigmondi Ágival énekelt „slágereink” lettek: Kerek a szőlő levele, Gyere ki, te gyöngyvirág, de megzenésített versek is: Sólyomének, Csupa liliomban.
Az akkori hatalom hogyan viszonyult ehhez a szabadságeszményhez, az adott keretek tágításához, amit a társaság képviselt?
Nem túl toleránsan. Szülői feljelentés alapján, rendőrségi vizsgálat folyt Malgot István, az Orfeo szellemi vezetője ellen. Ennek végén az Orfeo együttes zenészcsoportját kitiltották Budapest összes klubjából, művelődési házából. Ezen a néven nem működhettünk tovább. Az Orfeo együttesből való kilépésével és a zenészcsoport amúgy is változó felállásából lett végül a Vízöntő, majd nem sokkal ezután, ebből alakult meg a Kolinda együttes, amely szerintem az első etno zenekar volt Magyarországon. Mindhárom formációban tevékenyen részt vettem, szólamokat írtam, énekeltem, furulyán, ütőgardonon játszottam. A Pest fölött az ég lemezen az Éden című számban játszom ezen a gyimesi hangszeren. Bárhol, bármikor el tudtuk játszani a dalainkat. Akusztikusan játszottunk, a hangszereink elfértek a kezünkben.
A 2012-ben megjelent Orfeo Zenészcsoport CD archív és új felvételeket is tartalmazott, az hogyan jött össze?
Az Orfeo zenészcsoport 2011-1971 egy posztumusz, utólag készült CD és az Orfeo együttes egészéről készített dokumentumfilmmel egy időben született. Ezt a comebacket egy különös epizód előzte meg. Amikor meglátogattam Lantos Ivánt bugaci tanyáján, elővett egy dossziét, amit Benkő Éva tanyaszomszédjától kapott. Megsárgult lapokon az Orfeo dalainak szövegei voltak benne. Éva volt a hetvenes évek elején a Kőbányai Ifjúsági Klub vezetője, ahol próbáltunk, koncerteztünk, akinek fellépéseink előtt le kellett adni a rendőrségre engedélyeztetésre a műsorunk szövegeit. Így volt ez még a 80-as években is. Müller Péter mesélte, hogy az URH zenekar egyik koncertje előtt Petőfi verseket adott le… Vicces, de néha besúgók jelentései és rendőri intézkedések őrizték meg az értékeinket. Ez a szöveggyűjtemény nagyon föllelkesített és elküldtem a zenekar tagjainak – azzal, hogyha most nem, akkor soha nem lesz megörökítve az Orfeo zenészcsoport egykori repertoárja. Menet közben derült ki, hogy az 1972-ben a Rote Lieder Fesztiválon, Kelet-Berlinben tartott koncertünk hangfelvétele majdnem hiánytalanul megvan Dabasi Péternek, melyet az MTA Zenetörténeti Intézetéből, Dr. Maróthy János vette fel szalagos Uher magnóval. A felvétel azért nem teljes, mert koncert közben magnószalagot kellett cserélnie. És akkor így adódott a lemez szerkezete, formája, hogy újra is játszottuk a dalokat és fölkerültek a mai és az archív felvételek is. A fiúkban fölmerült, hogy van-e ennek értelme? Persze, mondta Forgách András író barátom, akkori dobosunk: időkapszula. Igen, leletmentés volt, egy kor dalokba kódolt lenyomata és az igazság pillanata is egyben: amit nem vehettünk fel és adhattunk ki a 70-es évek elején, azt megcsináltuk negyven évvel később. Egy kicsit helyretoltuk a kizökkent időt.
A Kolindának aztán névadója lettél, de mégis másfelé vitt az utad…
A Kolinda együttes végül nagyon sikeres zenekar lett a 70-es évek végén Párizsban, a Hexagon kiadónál három lemezre volt exkluzív szerződése. Én nagyvonalúan lemondtam erről a sikerről. Kezdett a jelen jobban érdekelni. Az archaikus tradíció ugyan revelatívan hatott rám, de kezdtem egyre jobban a jelenre fókuszálni. 1980-ban az URH zenekar a Kulich Gyula téren elkezdett egy új korszakot. Voltak persze ennek is előzményei: a Halász Színház, a Spions zenekar, a progresszív jazz: a Syrius, az újszerű beat: Illés, Metro Omega… Az angolszász, amerikai rock: Velvet Underground, Nico, Lou Reed, Laurie Anderson, Iggy Pop, David Bowie, hogy csak néhányat említsek. Úgy éreztem „új idők, új dalaival” kezdődik a 80-as évek.
Tegyünk rendet a zenekarokat illetően: az Orkesztra Luna mellett részt vettél az Európa Kiadóban, ott volt a Trance Balance, miben volt egyik más, mint a másik, értve ezalatt szerzőiséget és előadói hozzáállást.
Az Orkesztra Luna (1986-1991) volt életem első, teljesen önálló projektje. A zenét és a dalszövegeket is én írtam. Tanulóévemet az Európa Kiadóban töltöttem 1982-1983-ban. Gerő András a zenekar zongoristája kilépett a zenekarból, és ők ott álltak egy vadonatúj repertoárral, lemezanyaggal, billentyűs nélkül. Abban az időben együtt voltam Döncivel, így a zenekar látómezejében voltam. Menyhárt Jenő megkért, hogy játsszak a zenekarban. Mivel nem okozott különösebb nehézséget a szólamok átvétele, igent mondtam, így az Európa Kiadó első tagcseréje simán ment, és nem akasztotta meg a zenekar remek indulását. Ez körülbelül egy évig tartott, amikor egy nálam sokkal képzettebb zenész, Másik János került a helyemre. Kapcsolatunk ettől nemhogy romlott, hanem még el is mélyült: pár évvel később én basszusoztam és vokáloztam János új formációjában a Trance Balance együttesben. Készült is egy lemezünk 1989-ben itthon, nemrég, 2022-ben pedig Londonban újra kiadták…
Picit a színházra is térjünk ki, mert egyértelműen az életed része: mi a te elsődleges szereped és szűkebb tereped a színházcsinálásban?
A 70-es évek közepétől a színház és zene iránti kettős vonzalmam tartósnak bizonyult. Ennek megfelelően hol alternatív színházi csoportban, hol zenekarban, vagy egy időben mindkettőben tevékenykedtem. Érdekességként említenék egy ilyen átfedést. A Monteverdi birkózókör nevű kísérleti színházcsoportban játszottam, amikor egy kazettás magnón megmutattam Jeles Adrásnak az Orkesztra Luna dalok első verzióját, aki azt mondta: „Nem gondoltam, hogy ennyire őszintének lehet lenni”.
A kilencvenes évek közepén megjelent Dalok Közép-Nirvániából című albumot korszaklezárásnak szántad, búcsúnak a nyolcvanas évek világától, viszont olyan erősre sikerült, hogy át is mentette, amit csak lehetett belőle. Hogyan élted meg és meddig tartott a hatása?
A Dalok Közép-Nirvániából című előadásban is ott volt a kettősség. A színpad, a színházi gondolkodás és a hangszerelés olyan finom erőteret hozott létre a dalok körül, amiben megmutatkozott művészi, kvázi időtlen értékük, szépségük. A rendezővel, a zenekarral a színész-énekes kolléganőimmel létrehoztunk egy előadást, ami nemcsak dalok egymásutánja volt, hanem valami több, valami komplexebb. Sokan mondják, hogy ez a lemez ma is friss, érvényes, hogy nem kell leporolni.
2012-ben, az Orfeo lemez megjelenésekor mondtad, hogy formálódik valami új, és ha jól tudom, Magyar Péterrel, az Európa Kiadó dobosával is számoltál, akkor már voltak konkrét tervek és dalok?
Azért az Orfeo zenészcsoport lemezt is ki kellett pihenni, az is egy több évig tartó munka volt. Emlékeim szerint körülbelül tíz éve fogalmazódott meg bennem halkan, hogy elkezdődött egy új anyag, motívumok, témák keresése, gyűjtése, hogy harminc év után megint nekivágok egy újabb projektnek.
A 2019-es Pest fölött az ég című produkció egybefűzte a színházi és a zenei énedet, egy ilyen színpadi produkció nem is tud létrejönni, ha nincs meg az emberben ezen megjelenítési formák ismerete és tapasztalata?
Nézd, úgy látszik, hogy ez tényleg valami unikum, olyan forma zene és színház határán, ami ritkán születik. De van bennem egy egyszerű mozgatórugója is ennek a zenés-színháznak: erős az igényem arra, hogy kifejező legyen a zene, a vele összefonódó szöveg és a színpadi előadásmód. Ezek természetes igények a sanzonéneklésben, a klasszikus zenei gyakorlatban, az igényesebb zenés-színpadi művekben, mondjuk egy Brecht–Kurt Weil alkotópáros esetében – és ritkák a rockzenében. Úgy látszik szeretek a keresztúton állni és két műfaj határán fogalmazni. Azután az is lehet, hogy a színház segítségemre siet, mert nem vagyok hangfenomén, egy Joplin, egy Piaf. Viszont a saját hangomon éneklek. Senkit, semmilyen stílust nem copyzok, még magamat sem… és az is lehet, hogy így, ezzel a színházi erőtérrel tudom a hatást erősíteni. „Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!”– mondták a régi spártaiak.
Hogyan képzeljük el a folyamatot, milyen lépések vezetnek egy ilyen komplex alkotásig?
Az alkotás, a forma születése elég kiszámíthatatlan folyamat, de az biztos, hogy kezdetben játszani kell, mint egy gyerek, aztán észre kell venni, jól kiválasztani, amit meg akarsz tartani, aztán el kell kezdeni építeni, fejleszteni az anyagot… és így szép lassan létrejön egy dal kerete, alapja és végül maga a dal.
A közreműködő zenészek és énekesek milyen szinten vettek részt a felépítésben, vagy inkább egy későbbi ponton szerveztél együttest, társulatot hozzá?
Az az igazság, és ezt nem is szereti minden zenész, hogy majdnem kész dalokat dobok be a közösbe. Kész a zongoraszólam, a dallam, a szöveg, esetleg részben meg is van hangszerelve egy kicsit: vokális szólamok, egy-egy gitárszólam, hegedű, cselló…
A szövegek és a zenék mennyire építik egymást, milyen a kémia a két pólus közt?
Két pólus… igen, olyan ez, mint egy mágneses mező, aminek egyik pólusa a zene, a másik pedig a dalszöveg. Az egész együtt: dal.
Egyébként mi a szövegírásban a fő szempont, ha van ilyen, konkrét dolgokat akarsz elmesélni vagy inkább impressziókat, élethangulatokat, hogy azokból álljon össze a nagy egész?
Fontos, hogy ne csak impressziók, hangulatok legyenek a szövegben… szeretem, ha egy szöveg szól valamiről és nemcsak jól hangzik. Petri György írja a Kedvelem… című versében: „Sok sár távozik, mielőtt olaj fakad vagy forrás.” A szövegírás nekem a legnehezebb fázis a dalírásban, de nehezítem magamnak azzal is, hogy dudorászva, gajdolva, halandzsa szöveggel dallamot éneklek a zongoraszólamhoz, és akkor a már a majdnem kész dallamhoz kell illesztenem a szöveget. Egyébként létezik ehhez hasonló gyakorlat profi zeneszerzők és szövegírók, fordítók között régóta: mankószövegnek hívják, amelynek nincs feltétlen értelme, de leköveti a dallamot, prozódiát.
Az egészet egyben nézve, melyik a legnehezebb és legkomplexebb része a mű létrehozásának, a szerzés, a hangszerelés vagy a színpadra állítás?
Erre nem tudok válaszolni. Haladni kell a kicsitől a nagyobb felé, a közmondás szerint is minden folyónak kicsi a forrása, és ehhez türelem kell, figyelem és kitartás kell. Egyszer részt vettem egy természetgyógyász tanfolyamon, ahol egy orvosprofesszor a következőt mondta: az emberek többsége a 100 méteres pályáról 95 méternél leszalad. Nyilván arra kell törekednünk, hogy kitartsunk az utolsó öt méteren is.
A kész mű CD megjelenéséig évek teltek el, ez szükséges volt vagy a pandémia késleltette?
2019. januárjában kezdődtek a Pest fölött az ég próbái, a koncertek és a CD munkálatai. Eközben zajlott több hullámban a covid járvány. Így a zenekar nem tudott se próbálni, se koncertezni. Úgy gondoltam, akkor most kellene fölvennünk a lemezünket. Elkezdtünk távban dolgozni… de ez a folyamat nem működött. A zenekar szétesett, újra kellett kezdenem az együttes felépítését. Darvas Bence helyére Varga Orsolya lépett az Orkesztra Lunából, aki később az Európa Kiadó egyik billentyűse is volt Másik János mellett; Ádám Rita helyére szintén egy volt kolléganőm: Kisfalvi Krisztina színésznő állt, akivel a Dalok Közép-Nirvániából című estemben már nagyszerűen dolgoztunk együtt; Keszei Krisztián helyére Papocsi Péter került, aki remekül megoldotta a gitárszólamokat. Dargay Marcell javaslatára még a csellista, karmester Werner Gábort is sikerült megnyernem, akivel már szintén játszottunk együtt a Nirvániában, Váczi Dániel, szaxofonos pedig, mint vendég vett részt a lemez készítésében. A kezdő felállásból a nehézségek ellenére kitartottak mellettem: Gyenge Lajos dobos, Roszik Hella színésznő-énekes, egyben nagyszerű hegedűs, és Vajdovich Árpád bőgős, basszusgitáros, amiért hálás vagyok nekik. Úgy érzem így lett teljes a zenekar, ez lett az optimális hangszerelés és zenekari hangzás, ez került a CD-re is.
Hogyan zajlott a stúdiózás, mire sor került rá, már a kisujjatokban volt minden?
Több helyszínen zajlottak a hangfelvételek, többek között nálam, a cselédszobában vettük fel az énekszólamokat: magamat, Hellát és Krisztát. Orsinál, Barabás Béla segítségével a billentyűket, Válik László stúdiójában a többi hangszert és ott is kevertük meg az egész anyagot.
Manapság elsősorban streamingen megy a zenehallgatás, fizikai hanghordozón kiadni valamit már csak romantikus gesztus vagy szereti a közönséged kézbe venni az albumot?
Én nem az online zenehallgatással szocializálódtam, lemezek, kazetták és CD-k voltak a hanghordozóink… és mivel úgy érzem, albumot készítek, amiben a dalok sorrendjének, egymásutániságának többletjelentése van, amihez 44 oldalas booklet is tartozik – mind a tizennégy dal egy-egy oldalpár, a dalok szövegével és képi illusztrációkkal, melyet Szabó Ádám grafikus barátommal terveztünk –, ezért is érdemes kézbe venni. De természetesen a Pest fölött az ég, a Dalok.hu segítségével, fönt van a streaming felületeken: Spotify, Apple Music, YouTube Music, Deezer…
Be lehet, be tudod a zenédet sorolni valamilyen zsánerbe? Egyáltalán, van ennek jelentősége?
Nem könnyen. Úgy érzem, hogy a dalaimnak nincs könnyen besorolható stílusa. Mindegyik más. A zenei világom sokféle zenei élményből, tapasztalatból párolt nyelv. Bollók Csaba filmrendező barátom, aki klipet készül forgatni A Bánat folyója című dalhoz, azt írta a Katona József Színházi koncertünk után, amit tanítványaival vettek föl három kamerával, hogy a dalaim egyszerre személyesek és univerzálisak. Na, most ez melyik stílus? Art-rock, progresszív-rock vagy kortárs könnyűzene? Nem tudom…
Hogyan működik a közönségszervezés manapság, milyen szinten vesztek részt ebben előadóként?
A Facebook a legtöbbet használt közösségi felület, ahol mi megosztjuk a koncertjeink eventjét, és itt, jóformán csak itt kapnak az emberek információkat a szubkultúra eseményeiről. Mert szubkultúra most is van, és most is nagyon ki van éheztetve. De nemcsak a zene, a színház, a film is ki van éheztetve. Nem hiteles, de hihető anekdota: a második világháború alatt a brit parlament – a hadi költségek miatt – állítólag átmenetileg meg akarta szüntetni a művészet támogatását. Válaszként a legenda szerint Churchill visszakérdezett: „De akkor miért harcolunk?”
Még az album megjelenésének időszakában járunk, meddig tart egy ilyen időszak, mielőtt felmerülne egy következő nagyobb lépés? Ha igen, ezzel a szerzői metódussal és felállással képzeled el?
Az album a Katona József Színházi lemezbemutatóval egy napon, 2024. október 31-én megjelent. Három hónap alatt – a Recorder 2024/12 számában, Rónai András által jegyzett kis híradás kivételével –, egyetlen beszámoló, kritika se született sem a bemutató koncertünkről, sem a lemezünkről. Amúgy, természetesen szeretnénk minél többet játszani az estünket. Helyet és alkalmat keresek erre. Nem dörömbölnek az ajtómon a kultúraszervezők, játszóhelyek sem. Sajnos nincs mögöttünk menedzsment és számottevő támogatás, nem vagyunk elég jó üzlet… miközben annyit dolgoztam ezen a projekten, hogy úgy érzem magam, mint egy lemerült akkumulátor. De még nem futok le a pályáról… inkább arra török, hogy art-klipek, film-etűdök készüljenek a dalokhoz, ostromlom filmes barátaimat, mert úgy látom ma már a zenében sem a zene a leghatékonyabb vivőanyag, hanem a film, a mozgókép.
A teljes album:
Az album CD-verziója kapható a Wave lemezboltban, a Ficak design boltban, a Katona József Színház előcsarnokában. További információk a Pest fölött az ég projekt Facebook oldalán.
