Hirdetés

Még David Bowie is szóba került a HONOR 200 telefonok párizsi bemutatóján

A HONOR ma a párizsi Hipódromo de París-Longchamp helyszínén mutatta be a HONOR 200 termékcsaládot. Az eseményen a vállalat megerősítette, hogy a HONOR 200-as széria Magyarországra illetve a régióba is érkezik azok után, hogy pár hete Kínában is bemutatták.

Az előadás központi eleme volt, hogy a cég részletezte együttműködését a Studio Harcourt-tal, a legendás párizsi portréfotózási stúdióval. A cég termékfejlesztési csapata szorosan együttműködött a Harcourt szakértő fotósaival, hogy több ezer képet elemezzenek, és így közösen dolgozzák ki a HONOR AI portré motorját. Ötvözve a Studio Harcourt szakértelmét és művészetét a HONOR modern, platformszintű AI képességeivel a HONOR 200 Pro lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy megfelelően kezeljék a fényeket és árnyékokat, ami minden stúdiószintű portré alapja.

Az esemény fontos bejelentései között szerepelt egy jelentős együttműködés a neves portréfotóssal, Rankinnel, aki olyan hírességekről készített ikonikus felvételeiről híres, mint II. Erzsébet királynő, David Bowie és Kate Moss. A partnerség további részleteit az elkövetkező hetekben jelenti be a HONOR, de egy potenciális nyári londoni eseményről már most szó esett.

Mindenkinek elérhető lesz a kiváló portréfotó

A HONOR 200 sorozat fejlett hardverrel és aprólékosan kidolgozott, AI-alapú szoftverrel rendelkezik, amely a környezeti fények nüanszait is felismeri és értelmezi. A HONOR 200 Pro 50MP-es fő portrékamerája Super Dynamic H9000 érzékelővel van felszerelve, amivel a cég azt ígéri, hogy lenyűgöző képeket lehet majd készíteni még a gyengébb fényviszonyok mellett is. A 2,4μm-es pixelmérettel rendelkező 4 az 1-ben pixel binning technológiával az apró részletek is minden esetben láthatóak maradnak. A HONOR 200 Pro emellett 50MP-es portré-telefotó kamerával és a Sony testreszabott teleobjektív érzékelőjével is rendelkezik.

Az ígéretek szerint a HONOR 200 Pro új szintre emeli a portréfotózást a nagy teljesítményű, mesterséges intelligenciával feljavított HONOR AI portré motor segítségével. A Studio Harcourt hosszú múltja alatt Roger Federertől a jordániai Rania királynőig készített képeket legendákról, a stúdió pedig eggyé vált a fényeken és árnyékokon keresztül történő vizuális történetmeséléssel. A Studio Harcourt-tal együttműködve a HONOR AI portré motor a stúdió szakmai tudásának esszenciáját ragadta meg, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy egyedi, jellegzetes portrékat készítsenek okostelefonjaikon, kifejezetten könnyen.

A közös ötletelési folyamatok során több mint húsz Studio Harcourt és HONOR képalkotási szakértő 400 napon át tartó, széles körű elemzést végzett. A csapat több mint 1000 különböző megvilágítású szituációt vizsgált és több millió adatkészletet elemzett, biztosítva, hogy a Studio Harcourt klasszikus lelke okostelefonokon is megmaradjon. Emellett a tripla 50MP-es portré kamera egy továbbfejlesztett HONOR RAW domain algoritmust tartalmaz, amely kiváló portrékat készít.

Innovatívan kíméli a szemet

A HONOR 200 Pro 3840Hz-es kockázatmentes PWM fénytompítással rendelkezik, ami megkapta a TÜV Rheinland Flicker Free Display és Full Care Display tanúsítványait. Az átfogó kényelem biztosításáért a HONOR 200 széria Natural Tone 2.0 funkciót is kapott, amely a környezeti fény alapján optimalizálja a kijelző színhőmérsékletének fokát. Az AI Circadian Night Display funkcióval a mesterséges intelligencia segítségével állítja be a rendszer a képernyő színhőmérsékletét a kék fény korlátozására, míg éjszaka a melatonin kiválasztódását elősegítő beállításra vált, hogy a felhasználók alvási ciklusa alapján javítsa az alvás minőségét. A HONOR 200 sorozat támogatja továbbá az Adaptive Dimming funkciót, amely a külső fények és az alkalmazáshasználat alapján szabályozza a képernyő fényerejét, így biztosítva a jobb vizuális élményt. Az 1,5K-s, négyszeresen ívelt lebegő kijelző és a 4000 nites maximális HDR fényerővel a HONOR 200 sorozat lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy még a körülményes helyzetekben, például közvetlen napfényben is tökéletesen láthassák készüléküket.

Erős hardver

A HONOR 200 Pro nagyméretű, 5200mAh kapacitású szilícium-szén akkumulátorral van felszerelve, amely akár 61 órányi folyamatos zenei streaminget tesz lehetővé egyetlen feltöltéssel. A felhasználói hatékonyság maximalizálásáért a HONOR 200 Pro erőteljes szuper-töltési képességekkel rendelkezik. A villámgyors 100W-os vezetékes HONOR SuperCharge és a 66W-os vezeték nélküli HONOR SuperCharge funkciókkal a felhasználók mindössze 41 perc alatt teljesen feltölthetik készüléküket. A HONOR 200 Pro 12 GB-os memóriát és nagyméretű, 512 GB-os tárhelyet is kínál.

A Snapdragon 8s Gen 3 mobilplatformmal felszerelt HONOR 200 Pro processzorának órajele akár a 3 GHz-et is eléri, ami zökkenőmentes vizualitást és valós idejű reakciókat garantál. A MagicOS 8.0-val a HONOR 200 Pro intelligens felhasználói élményt kínál, amelyet számos MI-alapú funkció gazdagít.

Szoftver és frissítések

A HONOR 200 és 200 Pro Android 14-gyel jelenik meg, amit a Magic OS 8.0-val szabott a saját képére a gyártó. Az ígéretek szerint három év verzió- és négy év biztonsági frissítést kap biztosan a készülék.

HONOR 200 Lite

A HONOR 200 PRO és a HONOR 200 mellett a széria része még a HONOR 200 Lite. A nagy teljesítményű hármas kamerarendszerrel felszerelt készülék szintén kiváló a portréfotózásra a cég szerint. A rendszer egy f/1,75 rekeszértékkel és HIGH-RES móddal rendelkező 108MP-es főkamerából, egy széles látószögű, mélységi, 5MP-es kamerából, valamint egy 2MP-es makró kamerából áll. Az 50MP-es előlapi kamera művészi fényhatást keltő szelfi fény funkciót kínál. Emellett egy 6,7”-os Eye-comfort AMOLED kijelzővel büszkélkedhet, ami 3240Hz-es PWM fénytompítással és 2000 nites HDR csúcsfényerővel rendelkezik. Az eszköz 8GB RAM-mal és 256GB tárhellyel, valamint a kivételes tartósság ígéretével igyekszik eladni magát.

Árak és elérhetőség

A HONOR 200 Pro az úgynevezett „természet ihlette” fehér és fekete, míg a HONOR 200 zöld és fekete színekben lesz kapható. Mindkét készülék előrendelhető már most, és akik ezt megteszik június 30-ig, azoknak jár mellé egy töltő és egy HONOR Pad 8 tablet. A megjelenés július 1-én lesz. Töltő amúgy alapból nincs a dobozban.

A HONOR 200 Pro 299 990 Ft-os, míg az 512GB-os HONOR 200 259 900 Ft-os, a 256GB-os HONOR 200 pedig 239 990 Ft-os ajánlott fogyasztói áron kerül majd be az üzletek és szolgáltatók kínálatába, ahol augusztus 31-ig szintén jár hozzá a HONOR Pad 8, de a töltő nem.

A HONOR 200 Lite kék és fekete színekben már most megvásárolható.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,012KedvelőTetszik
3,068KövetőKövetés
4,580FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk