Hirdetés
Hirdetés

Max Cavalera szerint a kirúgott Marc Rizzo össze-vissza hazudozik

Azt hittük, vége a latinmetál szappanoperának, de nem így lett. Gyakorlatilag elindult az igazi sárdobálás Marc Rizzo és Max Cavalera között.

Ugye itt, a Lángolón arról írtunk az ügyben legutóbb, hogy kiderült, a gitáros nem kilépett, hanem kirúgták a Cavalera-csapatból. Arról már nem írtunk, hogy Rizzo ismét nyilatkozott, hogy az égvilágon semmi támogatást nem kapott a járvány alatt Cavaleráék felől, de még csak fel sem hívták, hogy hogy van. Szerinte simán lehetett volna új mörcsöt kiadni, élő közvetítést tartani, amivel nemcsak a zenészeket, hanem a körülöttük dolgozókat is segíteni tudták volna. Rizzónak polgári állást is kellett vállalnia, hogy el tudja tartani a családját, de aztán egy haverja elkezdte szervezni ismét a zenészkarrierjét, így visszatalált a szakmájához.

Erre reagálva most Max Cavalera akadt ki, hogy Rizzo össze-vissza hazudozik, és amiket mond, azok csak az őrült elméjének kitalációi, hiszen ők megadtak neki mindent. Elsősorban ismertséget, hiszen rátették őt egy csomó lemezre. Cavalera szerint Rizzo valamiért egyre keserűbb lett az évek során, egyre inkább eltávolodtak egymástól, és amiket most mond, azok őt személy szerint sértik. Mindezt elmondta az interjúban vagy négyféleképpen, itt lehet elolvasni.

A Soulfly most ugye Dino Cazaresszel indul útnak. Ilyen, amikor próbálnak:

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók