Hirdetés
Hirdetés

Nem akarok magyar focit játszani – Interjú Mátyás Attilával (+lemezpremier)

matyi_bor_in.jpg

Most jelenik meg a Mátyás Attila negyedik albuma, amely a Karma címet kapta. Az új lemez nem a szokásos forgatókönyv szerint készült, volt miről kérdeznünk a frontembert. Szó esett dobosokról, dalszerzésről, öncélú virgázásról, inspirációról stb. A lemezbemutató szeptember 26-án lesz a Dürer Kertben.

A Karma című lemez teljes egészében (közreműködők az interjú végén):

Eredetileg úgy volt, hogy a lemez tavasszal jön ki.

Ember tervez, a Karma végez, hogy stílszerűek legyünk. Úgy terveztem, hogy márciusban jelenik meg a lemez, de aztán közben bejöttek a Sex Action 25 éves évfordulójával kapcsolatos koncertek meg egyéb teendők, előtte meg volt némi problémánk a saját csapatommal is, ami kicsit megakasztotta a dolgot. A dobosunkkal egy kissé elfáradt a közös munka, ezért egy időre elváltak útjaink. Szóval végül nem egy csapattal a hátam mögött álltam neki a lemeznek, hanem szólóban. Ezért is döntöttem úgy, hogy akkor az új anyag felvételeihez olyan dobosokat hívok, akik szerintem a legjobban le tudják nyomni az elkészült dalokat. Most nem volt megkötve a kezem, ezért az új lemez eklektikusabb, színesebb lett, mint az előző és nem is annyira a zenekarom korábbi cultos világát idézi. A lemezen öt remek dobos játszik amúgy Ganxsta úr, azaz Zana Zoli, Bánfalvi Sanya, Kiss Endi, Szűcs Peti és Gerő Balázs, akivel azóta rendeződtek az előbb említett dolgok. Tehát mind olyan zenész, akiknek nagyon szeretem a játékát.

Mi alapján döntötted el, hogy kiket hívsz? Hiszen egy laikusnak azért Kiss Endi vagy Zana Zoli dobolása nagyjából ugyanaz a rock n’ roll stílus.

Az alap az volt, hogy nagyon húzós kettőnégyek legyenek. Tehát nem virga dobosokat akartam, hanem olyanokat, akik nagyon erős alapokat tudnak hozni. Tulajdonképpen bármelyikük le tudná játszani a lemezanyagot, de egy kicsit mindannyian másképp kezelik a hangszert, mindegyikük kicsit más ízzel játszik, és tudtam, hogy melyikük tudná beletenni az adott dalba azt, amit hallani szeretnék. Emellett két basszusgitáros is szerepel a lemezen, hiszen a számok felét Bense Sanyi játszotta, a többit meg Gijo, azaz Giret Gábor, aki az akusztikus csapatom tagja. Sanyi kezében leginkább a nyersebb, kicsit rockosabb dalok szólnak jól, ugyanakkor a lemez lazább, elszállósabb vagy épp stoneres hangulatú dalai, Gijonak álltak jobban.

Voltaképpen akkor az egyes dalokhoz leginkább passzoló közreműködőket kerested meg. Producer aggyal gondolkodtál?

Nem produceri gondolkodásnak nevezném, inkább a megérzéseim után mentem. Vannak időszakok, amikor összeáll egy nagyon erős csapat, és az az öt év, amit a korábbi trióval együtt töltöttünk, meghatározta azt a stílust, ami akkor jellemezte a zenekart, amit ők szeretnek, és ami az ő kezükből kijön. Most viszont nem volt egy fix csapat, ami nagy szabadságot adott, hiszen egy állandó zenekari felállás, talán nem jó szó, de dalszerzés terén kicsit megköti a kezem. Ezért azt mondtam, hogy akkor most jöjjenek olyan dalok, amelyeket már régen meg szerettem volna csinálni. Szóval inkább lemezben gondolkodtam, nem az adott formációban. Nem akartam rájuk erőltetni olyan dolgokat, amelyek esetleg nem állnak nekik olyan jól. Aztán az majd kiderül, hogy élőben, a koncertezős felállással hogyan fogjuk tudni visszaadni ezeket.

Hangszerelésben mennyire kísérleteztél?

Ami a zene gerincét adja, az a gitár. Vannak ezért néhol billentyűs hangszerek, de inkább csak színesítésként. És természetesen rendszeresen belecsempészek a dalokba különböző effekteket, zajokat, szólamokat. Aki figyel, az még a Sex Action lemezein is felfedezhet sok ilyet, pedig az tényleg egy puritánabb rock vonal. De a mostani lemez dalait azért nagyrészt elő fogjuk tudni adni trió felállásban is.

A felvételeknél sokat segít, hogy a saját stúdiódban dolgozhatsz.

2003 óta van ez így, azóta mondhatni könnyített a pálya, van idő kísérletezni. A dalaimba mindig beleteszek különböző effekteket, visszhangokat, szekvenciákat, vagy wah-pedálos színezéseket, ezektől izgalmasabb, vagy akár táncosabb lesz a zene. Annak idején az F.O. System- az Agnus Dei- vagy a Sex Action-korszakban nem mindig volt idő ilyenekre, a limitált stúdióidő miatt jóval célirányosabban kellett dolgoznunk.

Mennyi idő alatt tudott ez így elkészülni?

Nem volt könnyű. Amikor ennyire ismert, elfoglalt zenészekkel dolgozik az ember, ezt nem lehet kikerülni. Felhívtam őket, szerencsére mindenki azt mondta, hogy nagyon szívesen jön, de beletelt egy kis időbe, amíg találtunk megfelelő időpontot. Aztán a munka már nagyon gyorsan ment. Mivel mindenkinek elküldtem előtte a demókat, amikor a felvételre került sor, az megvolt pillanatok alatt. Jókat röhögtünk, igazán élveztük a közös munkát.

Mennyire szoktad kidolgozni előre a dalokat?

A demók már nagyjából a végleges hangszerelést is tartalmazták. Persze olyan is van, hogy a próbán jammelünk, ilyenkor gyakran szoktam kérni mondjuk egy dob groove-ot, és akkor arra írom meg a dalt, de most olyan 80-90 százalékban megvoltak már a zenei alapok a felvételek előtt. Ilyen szempontból kicsit be volt határolva, hogy ki mit játsszon, hiszen ha megvan a bőgő és a gitár lüktetés, akkor arra nem dobolhatsz gyökeresen más alapot. Ez bizonyos szempontból könnyebb, másfelől meg nem, de már meg volt szinte minden zenei téma, és nem akartam átírni a dalokat, ezért csak annyit kértem mindenkitől, hogy tegyék bele a saját stílusukat, az erőt, önmagukat, amitől megmozdul a dal.

A dalszerzés nálad hogy megy? Kampányszerűen dolgozol egy-egy új projekthez, vagy folyamatosan írsz?

Az a „baj”, hogy folyamatosan jönnek a dalok. Ezért is kell vigyáznom, hogy túl sokat ne gyakoroljak. Ez néha átok és áldás is egyben, mert hallom magamban a dalt, és ha nem szólal meg az, ami a fejemben létezik, az nagy szenvedés. Főleg a zenekaromnak. Elsőként általában egy motívum van meg, mondjuk egy kis dallam, dalkezdemény, amiből aztán lehet akár F.O.System, Sex Action vagy Mátyás Attila Band is a végeredmény. Viszont amikor lemezt szeretnék csinálni, akkor célirányosan dolgozom, mert nem szeretek fölöslegesen írogatni, fióknak dolgozni. Tehát ha mondjuk, összeáll 10-12 dal, akkor tudom azt, hogy miből tudok úgymond slágert írni, és utána csak azokon dolgozom. Így harminc év után már tényleg szinte bármiből tudok dalt írni, és számomra ez a legfontosabb. Nagyon sokan beleesnek abba hibába, hogy nagyon keményen akarnak szólni, zúznak, vagy van egy – amúgy remek – riffhalmaz, de nincs dal. Én mindig arra törekszem, hogy a számok ne rekedjenek meg itt, a motívumok váljanak dallá, és legyen dallam, ami megjegyezhető és szerethető.

A gitártechnika mennyire fontos?

Annyira, hogy megszólaljon a kezedben az, amit ki akarsz fejezni a zenéddel. De nem kell túlvállalni magad. Én tudom, hogy jó gitáros vagyok, de például nem vagyok virtuóz, és tudom a határaimat. Elég sokrétűen tudom használni a hangszert, pláne ha a filmzenékről is beszélünk, és mindig arra törekedtem, hogy legyen annyi, nem tudok rá jobb szót, „klisé” a kezemben, amiket bármikor tudok használni. Minél többféle stílust, dolgot tudsz játszani, annál szélesebb az eszköztárad. De nem nagyon tudok mit kezdeni az öncélú virgázással, mivel elsősorban dalokat szeretnék hallani, nem pedig hangszeres önkielégítést. Számomra fontosabb a fílinges, izgalmas ritmikai játék, és hogy egy szóló a dal szerves – akár énekelhető – része legyen. Ezért szeretem például Slash-t, mert ő úgy szólózik, hogy van íze, van dallama. A közönségnek szeretek zenélni, nem a szakmának, a közönség meg szétunja az agyát a nagy önmegvalósítások közepette. A Sex Actionben is úgy voltunk vele, hogy nyomjuk egyszerűen, úgyis az a lényeg, hogy a lányok tapsoljanak és táncoljanak. Zoli például nagyon jó dobos, nagyon sok mindent le tudna játszani azon kívül is, amivel általában azonosítják, de ő is mindig azt mondja, hogy csak annyit csináljunk, amennyi a zenéhez magához kell. Régi közhely, hogy a kevesebb néha több, de van benne némi igazság.

Hírhedten maximalista vagy a rossznyelvek szerint.

Magammal szemben is. De senkitől nem kívánok többet, csak annyit, hogy szólaljon meg jól a kezében a hangszer, és a tudásához képest, tegyen meg mindent, ne vegye félvállról a dolgot. Ha nem megy, menj haza, gyakorold ki, és amikor lejössz, akkor csak annyit mondunk, hogy három-és… aztán rajta! Olyankor zenélni szeretnék, nem a bénázást hallgatni. Lehet hibázni, de ha ez a beleszarás miatt van, azt nem tűröm. Van egy szint, amit nem akarok lejjebb adni. Nem akarok magyar focit játszani. Nem tudok olyan szemlélettel zenélni, hogy jó lesz ez, nem kell próba, vagy jól berúgunk, aztán majd csapkodunk valamit. Ha csak húsz-harminc embernek játszunk, akkor is azt szeretném, hogy azt érezzék, mintha a Wembleyben lettek volna, nem tudok másképp hozzáállni.

Mi a fontosabb, a dalszerzés vagy az előadás?

Mindkettő. A zenéhez értek valamennyire, annak idején ezt választottam, más nem is érdekel. Egy alkotó embernek, legyen az festő, író, vagy zenész, folyamatosan jönnek az ötletei, azokat pedig ki kell írnia magából, különben becsavarodik. Ha bent feszül ez a sok dallam, ötlet, akkor az azokat muszáj megcsinálni. Szóval fontos a dalok megszületése is, de az is kell, hogy mikor felállsz a színpadra, megszólal együtt az egész, és olyan dolgot csinálsz, aminek az emberek örülnek. Ez olyan, mint amikor az autóversenyző beül az autóba, és száguld vele együtt, és élvezi. Szeretem, amikor megdörren együtt a zene. Az egy másik állapot. A zenésztársaim néha meg is szenvedik ezt, mert amikor játszunk, akkor nem mindig vagyok magamnál. Ez egy eksztatikus állapot, és ha ilyenkor valami megzavar, akkor szokták mondani, hogy a Matyi egy korbácsos vadember. Utána persze kenyérre lehet kenni, de amikor éles bevetés van, akkor a színpadon ugyanazt várom el mindenkitől, amit én is megteszek. Akkor tudunk lazán, felszabadultan zenélni, hogyha mindenki magabiztos és tudja a dolgát.

Nem áll távol tőled a spiritualitás, viszont az új lemez dalaiban annyira nem érezhető ez a vonal.

Valóban nem áll távol. Maga a lemez cím hordozza ezt a töltetet, de most valahogy nem ilyen szövegek születtek. Inkább mindennapi, emberi érzésekről és dolgokról szólnak a dalok és csak finoman, a sorok közé rejtve érezhetőek ezek a dolgok. Az első két szólólemezemen, vagy például az Agnus Deiben voltak inkább spirituális tartalmú dalok, amit aztán sokan félre is értettek annak idején  – elsősorban a név miatt – mivel azt hitték, hogy valami hitgyülis zenekar vagyunk. Pedig nem volt az, csak az emberek egy része nem tudott mit kezdeni vele.

A Sex Actionban is te írtad a szövegek nagy részét, ha jól tudom. Ott miért nem te énekeltél?

Azokat nem is akartam énekelni. Akkor olyan F.O.-s tábor volt mögöttem, amelynek a nagy része amúgy a mai napig sem nagyon bocsátotta meg nekem a Sex Actiont. Megírni, persze szívesen megírtam, mert nekem is jólesett, de akkoriban sokan azt hitték az F.O. miatt, hogy otthon talán koporsóban alszom. Pedig a hétköznapokban jókat hülyéskedtünk meg buliztunk azokban az időkben is. Persze ettől függetlenül a mai napig, amikor felmegyek a színpadra egy F.O.System-koncerten, akkor és ott csak annak a zenekarnak a frontembere vagyok. Ha meg Sex Action, akkor újra egy mocskos westernhős leszek, hiszen valahol legbelül mindegyik egy részem. Ettől hiteles szerintem a dolog, akár egy igazán jó színész, aki bele tud bújni különböző karakterekbe. Aztán lejövök, fújok egyet, és félóra múlva megint a Mátyás Attila vagyok.

Érdekes, hogy a saját zenekarodban ezek mind együtt érezhetők.

Mert ezek mind benne is vannak. Nem annyira radikálisan borult, mint az F.O., nem annyira hedonista, mint a Sex Action, nem annyira spirituális, mint az Agnus Dei. Azok az életem bizonyos szakaszai voltak, akkor azokat éltem meg. Most már ezek inkább a múltam darabjai. Ötvenéves vagyok. Huszonévesen csak az F.O. System volt, akkor csak az voltam, mert nem volt több, nem volt más. Most egy csomó ilyen építőkocka van bennem, amire felépült a mostani énem, és amikor játszom, akkor mindegyik egy kicsit benne van. Valami kicsit jobban, attól függően, hogy épp melyik zenekarral állok a színpadra. Egy-egy F.O.-koncerten ugyanúgy átlényegülök, mint huszonévesen, ugyanolyan révületbe esem, de alapvetően mindegyik én vagyok, csak most már kicsit letisztultabban.

Mi az, amit még nem csináltál korábban?

Ez a mostani lemez kicsit összefoglaló jellegű. Érzem magamban az új hangulatokat, amik kicsit akusztikusabb, kevésbé zúzós gitárokkal teli dalokat szülnek majd. A Karmába belecsempésztem azokat a hangulatokat, amiket mostanában ki akartam zenélni magamból, de a következő anyag elég valószínű, hogy kicsit letisztultabb, akusztikus irányba indul majd el. Legalábbis most ezt érzem.

matyas_attila_karma_cover_2000.jpg

Mátyás Attila – Karma

Dallista:
01: Szép emlék leszel
02: Annyi minden volna még
03: Ahogy senkit
04: Velem maradnál
05: Te vagy az
06: Bye, bye, bye
07: Örökre Szólt
08: Várnak rád csodák
09: Nem múlik el
10: Ez a karmám

Mátyás Attila: ének, gitárok

Közreműködött:

Galambos Dorina – ének (9)
Bense Sándor – basszusgitár (1, 5, 7, 8, 9, 10)
Giret Gábor – basszusgitár (2, 3, 4, 6)
Gerő Balázs – dob (8, 10)
Bánfalvi Sándor – dob (3)
Kiss Endi – dob (6)
Szűcs Péter – dob (1, 5, 7, 9)
Zana „Ganxsta Zolee” Zoltán – dob (2, 4)

Advertisement
38,981KedvelőTetszik
3,058KövetőKövetés
3,800FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló