Hirdetés
Hirdetés

Matisyahu megtaposott egy fotóst koncert közben

Sejtettük, hogy Matisyahut megváltoztatja majd a szakállnélküliség, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy rögtön olyan intenzív előadóvá válik, aki koncert közben csak úgy fejbe rúg egy színpad előtt dolgozó fotóst, aki ráadásul nő, és még szét is töri a fényképezőgépét. Merthogy ez történt a minap népszerű New York-i előadó egyik koncertjén, amit nem sokkal elhíresült megborotválkozása után adott. Rachel Smeyne, a Paper magazin fotósának beszámolója alapján az énekes koncert közben egyszer csak egy határozott, szándékos mozdulattal konkrétan az arcára és fényképezőjére taposott a színpadról, aminek hatására össze is tört a kamera vakuja.

Matisyahu ugyan a koncert utáni napon előbb a Twitteren, majd közleményben is bocsánatot kért az eset miatt, azt azért hozzátette, hogy a fotósnak tudnia kellene, mennyire rémesen zavaró tud lenni egy folyton villogó vaku a színpadról nézve, ő pedig hiába fordult bármerre, a nő mindenhol ott volt és csak kattintgatott, így végül már nem bírta tovább és ösztönből cselekedett. Mindezek mellett tanácsként felhívta a fotós figyelmét, hogy legközelebb lehetőleg legyen óvatosabb az előadókkal.

Az eset után a fotós rögtön kihívta a rendőrséget, akik még a koncert közben meg is érkeztek, ám intézkedésükre végül nem került sor, Matisyahu menedzsere ugyanis idő közben némi gyors kártérítés kifizetésével elsimította a dolgot. Ez persze egyik felet sem tartotta vissza attól, hogy másnap azért még megvívják a csatájukat az üggyel kapcsolatban Twitter-üzenetek, beszámolók és közlemények formájában.

Matisyahuról  a múlt héten írtunk, hogy a 2004-ben megismert, haszid zsidókra jellemző viseletével nagy feltűnést keltő reggae énekes megvált hosszú, bozontos szakállától, aminek hátterében talán vallási nézeteinek változása állhat. Ha rövid időn belül újabb hasonlót hallunk ez eddig jámborlelkűnek megismert Matisyahuról, meg leszünk győződve róla, hogy a szakáll hiánya miatt van minden.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló