Hangulatos, fülbemászó nyári dallal rukkolt elő az Andalgó zenekar. Léhárt Míra és Polgár
Patrik duója tavaly novemberben egészült ki Magyar Marcell ütőhangszeressel, és bár a
formáció még csak fél éve alakult, ott voltak többek között 2024-ben A Dal műsorában, de több alkalommal megfordultak már a Szerencseszombat műsorában is. Tavasszal tíz állomásos országos turnéra indultak, melynek utolsó állomása május 31-én lesz esedékes Zalaegerszegen a Keresztury Dezső VMK-ban.
Mást nem látok címmel, most egy új dallal jelentkezett a zenekar. A klipről, dal jelentőségéről és a keletkezéséről a zenekar gitárosa, Polgár Patrik mesélt bővebben.
A dal szövege és alapvető harmóniamenete már nagyon-nagyon régen megszületett, az első írásaim egyike volt ez a dal. Azóta eltelt legalább tizenhárom év. Ez idő alatt több zenekarnál is megfordultam, volt ahol játszottuk ezt a dalt, volt ahol nem, de nem éreztem azt eddig, hogy ki tudott volna teljesedni az évek alatt. Az Andalgóban mindannyian szeretjük ezt a dalt, a közönségünknek sem lesz teljesen ismeretlen, hiszen a koncertjeink nagy részét ezzel szoktuk zárni.
A dalszöveg egyfajta útkeresésről szól. Sajnos mindenki életében eljön az a pillanat amikor csalódik valakiben, amikor hamis barátok veszik körül vagy éppen hamis ígéretek. Ezeken át kell esnie sajna mindenkinek, hiszen az ilyen élethelyzetekből tanulunk, valamint szerintem sokak életében abszolút eljön egy bizonyos szakasz után az is, hogy mi az én utam, hogy szeretném élni az életem, merre tovább. Ez egyfajta vívódás önmagunkkal, és amíg nem találjuk meg a megoldást, addig sodródunk az árral. Azt hiszem így tudnám összefoglalni a dal mondanivalóját.
A dal stúdiófelvételeit, keverést, mastert és a zenei produceri munkálatokat Somogyvári Dániel készítette. Danival ez már a harmadik dal amin közösen dolgoztunk. Nagyon szeretjük őt emberileg is, jó hangulatban szoktak telni ezek a közös munkák. Dani mindig segít minket ötleteivel ez most is így történt nagyon hálásak vagyunk neki!
Miután elnyerte végleges formáját szerzeményünk, az első visszahallgatás után azt éreztük, hogy ehhez videoklipet kellene forgatnunk. A zene hallgatása közben mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy talán ehhez a dalhoz a képi világ reprezentálhatná egy koncert hangulatát. Ez látható a klipben is, ahogy készülődünk, örülünk a másiknak, pacsizunk a színpadra lépés előtt, hiszen nálunk ez rituálé és boldogan csak eljátsszuk a dalunkat.
A helyszín a szombathelyi Végállomás Klub volt, ezúton is köszönjük Hufnágel Szabolcs Hufinak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a klubot, valamint Gerencsér Péternek és Antal Norbertnek is köszönjük a hang és fénytechnikai segítséget a forgatás alatt. A klipet ezúttal is Gerócs Balázs készítette, aki minden várakozásunkat felülmúlta, nagyon szeretünk vele dolgozni. Illetve külön köszönet Kapustka Csabának, hogy kisegített minket basszusgitáron valamint Hegyes Anettnek, aki pedig a forgatásról készített egy werk-et. Ezt majd a megjelenés utáni héten tesszük közzé.
Ahogy véget ér a tavaszi turnénk már indítjuk is a nyári szezont, kis túlzással minden hétvégén játszani fogunk szerencsére. Első alkalommal az Aurevoir és a The Pontiac zenekarok vendégei leszünk a körmendi Rába Sport és Szabadidőcentrumban június 7-én.
A sűrű koncertezés mellett pedig nem titok, hogy szeretnénk még idén további tagokkal bővülni, valamint új dalokkal, videoklippel, live session anyagokkal is készülünk az év hátralévő részében.