Hirdetés
Hirdetés

„Mások zenéje a legnagyobb inspiráció, amit zenészként kaphatsz” – Seafret-interjú

Április 25-én, csütörtökön ismét Budapesten lép fel a brit indie folk rock duó, a Seafret. Jack Sedman és Harry Draper ez eredeti tervek szerint még novemberben indultak volna útnak a legutóbbi, Wonderland című albumukhoz kapcsolódó európai koncertekre, akkor azonban családi okok miatt a teljes turnét el kellett halasztaniuk. Most viszont, immár negyedik alkalommal visszatérnek Magyarországra, ahol ezúttal a Dürer Kertben találkozhat velük a közönség. Most következő interjúnkban olyan témákról kérdeztük őket, mint a duó felállás előnyei és hátrányai, az alkotói kémia, vagy a dalszerző személyes érintettségének fontossága.

Hirdetés

Hogy sikerült a legutóbbi amerikai turnétok?

Harry: Ez volt az első igazi turnénk arrafelé, csodálatos élmény volt. Jártunk Kanadában, Torontóban és Montrealban, aztán az Egyesült Államokban, többek között olyan városokban, mint Washington D.C., Philadelphia, Boston, New York, Columbus és Nashwille.

Jack: Összesen 10 koncertet adtunk a turnén, két állomás volt Kanadában, a többi az Egyesült Államokban.

Harry: Nagyszerű volt. Ezúttal csak én és Jack voltunk a zenekar, elég régóta nem turnéztunk duóban,  és most újra ebben a felállásban indultunk útnak. Csak a gitárom és én, egy lábdob, meg Jack a mikrofonnal. Jó volt. Így kezdtük annak idején, jó volt visszatérni az alapokhoz.

Tavaly áprilisban jelent meg a harmadik teljes albumotok, a Wonderland. Hogy látjátok azóta, mi a jelentősége számotokra akár a karrieretek szempontjából, akár művészileg, a produkció fejlődését illetően?

Jack: Nos, maga a produkció leginkább Harry-n múlott, aki a Covid és a karantén idején rengeteget tanult arról, hogyan is kell ezt valójában csinálni. Ezúttal volt lehetőség és idő arra, hogy jobban belefolyjon a munkába. Persze, amennyi stresszel járt számára mindez, nem vagyok benne biztos, hogy legközelebb is így fogjuk csinálni.

Harry: Ezt-azt azért én csinálok majd… Szerintem a mi szempontunkból nagyszerűen sikerült ez az album, mert a lezárások idején megtanulhattuk, mi is az a produkciós munka, és volt időnk arra is, hogy összegyűjtsünk jó pár dalt. Mivel jó darabig nem tudtunk turnézni, volt idő arra, hogy gondolkodjunk, és mondjuk úgy, feldolgozzuk mindazt, ami az elmúlt években történt velünk, amire korábban nem volt mód, hiszen az első lemez megjelenése óta folyamatosan koncerteztünk a világ minden táján. Jó volt egy kicsit hátradőlni, és úgy érzem, ez az albumon is érződik. Egyfajta középút lett az első és a második lemezünk között, ami nekem tetszik.

Jack: Azt hiszem, ez most egy kényelmes helyzet ahhoz, hogy elkezdhessünk dolgozni a következő lemezen, egy jó alap, amire építhetünk.

Mire utal az album címe?

Jack: Olyasmire, mint amikor visszatekintve nosztalgiát érzel a fiatalságod iránt, visszagondolsz az emlékezetes pillanatokra, mindarra, ami valóban számított, mielőtt az úgymond valódi élet, a munka, a pénz, meg minden ilyesmi a mindennapjaid része lett volna. Sok ilyen tiszta pillanatban van részünk, amíg fiatalok vagyunk, és ezek is ott vannak az album ihletforrásai között, nem igaz, Harry?

Harry: Igen, így van.

Van olyan dal a Wonderlanden, amit bármilyen szempontból sarokpontnak tartotok az album egészét, vagy az eddigi életműveteket tekintve? Vagy esetleg olyan, ami újdonságot jelent akár zenei, akár más értelemben?

Jack: Azt hiszem, a Wonderland egy határozott lépés volt számunkra. Az elején nagyon lecsupaszított, akusztikus formában szólaltak meg a dalaink, és aztán albumról albumra érlelődött a produkció. Azt hiszem, talán a Summertonic nevezhető a leginkább popzenének mindabból, amit eddig csináltunk. Néha még mindig elég ijesztő számomra, amikor ilyen dalokat írunk, és elgondolkodom azon, hogy „Várjunk csak, milyen irányba is tartunk most?” De aztán, amikor összeáll a kép, megjelenik az album, és bárki összehasonlítja mondjuk ezt számot más popdalszerzők dalaival, akkor aligha tűnik popnak. Igazából minden album egy utazás, a zenekar meg olyan, mint egy autó, amivel, ha akarunk, vissza is fordulhatunk, de azt is tudjuk, hogy rengeteg felfedezhető út és útirány van még előttünk dalszerzést illetően és produkciós értelemben. És sokat ezek közül nyitva is hagyunk, hogy aztán elvezessenek a következő albumhoz.

Harry: Számomra jól működik az egész egyben, lemezként. Hiszen vannak olyan dalok, mint a Wonderland, ahol, még ha nem is feltétlenül egy rock dalról van szó, de maga a produkció elég rockosra van véve: igazi dobok, igazi basszusgitár, igazi, nagy, elektromos gitáron játszott riffek. Aztán van olyan, mint az említett Summertonic, ami elég popos, de a Made Of Love meg például egy zongorás ballada. Szóval jó a flow, és azt hiszem, a következő lemezen bármelyik dal hangulata lehet kiindulási alap, ami egyszerre izgalmas és rémítő is, mivel kicsit ott van bennünk az, hogy „Jó, de hova a fenébe megyünk?”

Jack: Szerintem ezáltal lehetőséget kapunk arra, hogy ne lehessen könnyen skatulyázni, amit csinálunk, ami jó, mert marad terünk arra, hogy fejlődjünk, változzunk és merészek lehessünk, ez nekem tetszik.

Hogyan alakul csapaton belül az alkotói kémia úgy, hogy duóban dolgoztok? Vannak előre leosztott szerepek, hogy ki írja a zenét, ki a szöveget, ki felel az összképért, vagy ezek nem különülnek el túlságosan, és mindent együtt írtok, csak mondjuk különböző irányból közelítve?

Jack: Általában Harry írja a zenét, én pedig a szövegeket. Amikor kezdtük, talán kicsit szigorúbban volt ez kezelve, ma meg úgy van, hogy mindketten javaslunk dolgokat, bár részemről nem úgy működik ez, hogy tessék, itt van a zene, ez a dal, hanem inkább eszembe jut egy dallam, és így tovább. Vagy mondjuk azt mondom, hogy ide és ide jöhetne-e inkább egy ilyen akkord? Szóval javaslatokat teszek Harry ötleteivel kapcsolatban, és amikor a szövegeken dolgozom, én is nyitott vagyok az ő észrevételeire. Bizonyos szempontból minden dal megszületése külön történet, és alapvetően próbáljuk kihozni a legjobbat az összesből.

Harry: Pontosan.

Talán közhelyes kérdés, de mi a legjobb és a legrosszabb része annak, hogy kéttagú a zenekar?

Harry: Szerintem a legjobb dolog, hogy mivel ketten vagyunk, csak két vélemény van.

Jack: Na igen. És nagyon szerencsések vagyunk, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy egyetértsünk! Azt hiszem, ha többen lennénk, ez kicsit nehezebb lenne, mert néha túl sok véleményt kell közös nevezőre hozni. Nem azt mondom, hogy az ilyesmi nem működik, de szerintem könnyebb, hogy csak ketten hozzuk a döntéseket.

Harry: Hogy mi a legrosszabb…

Jack: Nem igazán jut eszembe ilyesmi. Például turnézni is olcsón tudunk, mert nem kell túl sok felszerelést mozgatni, szóval nem kell sok pénz ahhoz, hogy útnak induljunk.

Harry: Bár néha itt-ott bepróbálkoznak azzal, hogy közös hotelszobát akarnak foglalni nekünk, mondván: „Úgyis csak ketten vannak”!

A dalaitok hallatán olyasmik jutnak eszembe, mint melankólia, remény, és főleg: „emberi”. Számotokra mik azok a meghatározó érzések, amik ihletik a zenét és a szöveget?

Jack: Gyakran merítek olyan saját, vagy mások által megélt helyzetekből, amelyekben érintett voltam. Megpróbálom mindig megtartani az „első kézből” elvét, tehát ahelyett, hogy kitalálnék dolgokat, és történeteket kreálnék, olyasmikről írok, amik megtörténtek. Sok ember vesz körül, család, barátok, barátok barátai, és bár direktben sosem mondanám azt, hogy róluk írtam egyik vagy másik szöveget, sokszor megpróbálom beleélni magam mások által megélt helyzetekbe is, és az ilyen tapasztalatok aztán dallá alakulnak. Ez működik, másrészt átélhetővé és hihetővé teszi szövegeket. Segít abban, hogy őszintén, valóban elmélyülve adjam elő a dalokat ahelyett, hogy valami hamis történetet mesélnék, mintha valaki más írt volna valamiről vagy valakiről, én pedig megpróbálnék úgy énekelni, mintha az az én életem lenne. Nem hiszem, hogy szívesen hallanék ilyesmit, és nem is vagyok túl jó színész ehhez.

Harry: Szerintem Jack szövegei mindig nagyon őszinték, és amikor előadja őket, akár a stúdióban, akár a színpadon, lehet tudni, hogy átéli őket. Ez nagyon sokat hozzátesz a dalokhoz, a hallgatók emiatt tudnak azonosulni velük.

Jack: Amikor írunk, mindig elérkezünk egy bizonyos ponthoz, amikor hiányzik még egy sor, az utolsó ecsetvonás, ha úgy tetszik. Ilyenkor leülünk, és kitalálunk körülbelül 20 különböző dolgot, melyek közül akár több is alkalmas arra, hogy pótolja a hiányt, ugyanakkor mindketten, Harry és én is azonnal tudjuk, mi az, ami nem jó, ami nem elég őszinte, vagy nem eléggé átélhető. Sokszor és sok idő elmegy ilyesmikre, mert ilyenkor inkább kivárunk, amíg jön valami olyasmi, ami mindkettőnk számára vállalható,  mert Harry mindenkinél jobban ismer, tudja, mit énekelnék és mit nem. És ha azt mondom: „Oké, megvan!”…

Harry: …akkor én gyakran azt mondom: „Nem, nincs meg!”

Jack: Így bizony.

Szerintetek mi a legnagyobb különbség köztetek dalszerzőként vagy előadóként?

Jack: Azt hiszem, természetes, hogy mindkettőnknek mindig ugyanaz a célja. Amikor dalt írunk, nem kell túl sok mindent kifejtenünk, mert eléggé megértjük egymást ahhoz, hogy tudjuk, mit gondol a másik. Ha Harry küld egy gitártémát, azonnal meg tudom mondani, hogy valami nagyívű dolog lesz-e belőle, vagy inkább egy visszafogottabb, intimebb szám. Nyilván bármilyen gitártémán lehet változtatni a stúdiómunka során, de már a kezdetek óta jellemző ránk az a féle kölcsönös megértés, hogy mindig megmutatjuk egymásnak, éppen ki mit hallgat. Aztán ezen keresztül tanulunk egymásról, és tudjuk, milyen irányba tartunk.

Harry: Igen, pontosan. Nagyon hasonló a zenei ízlésünk, különösen manapság, és mindig megosztjuk egymással az új dolgokat, amikre rátaláltunk.

Jack: És önmagában már az üzenetértékű, ha egyikünk azt mondja valamire, hogy „Nekem ez nagyon tetszik, hallottad már?” És ez lehet egy gitártéma, maga a produkció, vagy bármi. Mások zenéje a legnagyobb inspiráció, amit zenészként kaphatsz.

Harry: Amellett, hogy alkotunk, hogy zenészek vagyunk, és ez a munkánk, mi is ugyanúgy zenerajongók vagyunk. Mindig izgalmas új dolgokra lelni, és azokat megosztani a barátainkkal.

Jack: Vagy azt mondani, hogy bárcsak én írtam volna ezt! Ez néha más tekintetben is előfordul; írtam például olyan számot, aminek az volt a címe, hogy Wrecking Ball. Aztán Miley Cyrus kijött az ugyanilyen című dalával, és persze hatalmas sláger lett. Nyilván nem az a dal, de a cím ugyanaz. Ilyesmi néha megtörténik, ami kicsit olyan érzés, mintha csak egy lépéssel maradtál volna le valamiről.

Harry: De egyszer majd mi leszünk az elsők!

Melyik az a dalotok, ami bármi miatt különösen közel áll hozzátok, vagy van-e olyan titkos kedvencetek, amiből mondjuk nem lett sláger, de valamiért nagyon szeretitek?

Harry: Azt hiszem, talán a Give Me Something a legfontosabb dal, amit valaha írtunk. Az volt az első, amit a Sony Music adott ki, és valahogy kapott egyfajta természetes lendületet, sokan felfedezték, megosztották, ami számunkra is nagyon izgalmas volt, mert igazán soha nem kértünk senkit, hogy hallgassa a dalainkat. Aztán hirtelen lett vagy húszezer hallgatónk a Soundcloudon, aztán meg már harmincezer. Ez feltüzelt minket, hogy folytassuk, és megírjuk az első lemezt. Önbizalmat kaptunk ettől a daltól, és hitet, hogy a közönség figyel arra, amit csinálunk.

Jack: A másik valószínűleg az Oceans, eleve a Seafret és tenger, mint olyan, összetartozik. Kezdtük megérteni, mit szeret a közönség a zenekarban, hogy mit érhetünk el, és ez egy nagyon őszinte dal. Eleve egy tengerparti városból származunk, ráadásul Harry gitárja az egyetlen hangszer benne. Ebből a motívumból sok mindent ki lehet hozni, hiszen az Atlantis például teljesen más módon, másfelől közelíti meg a témát.

Az én személyes kedvencem a Wildfire, aminek a klipjében megismételtétek Arthur Aron 1997-es pszichológiai kísérletét, ami dióhéjban és eléggé leegyszerűsített megfogalmazásban arról szólt, kialakulhat-e szerelem idegenek között. Ti hogy emlékeztek vissza rá?

Jack: A rendező, Tom Clarkson látta ezt kísérletet előtte. Élőben vették fel, valódi szereplőkkel.

Harry: Amennyire tudom, néhányan közülük tényleg egy pár lettek, és vannak, akik még mai napig együtt vannak.

Jack: Nagyon különös dolog egy ilyen kísérlet, nem hiszem, hogy szívesen vennék részt hasonlóban. De azt hiszem, a videó valódisága átütő, nem tűnik megrendezettnek.

Harry: Beszéltünk az őszinteség kérdéséről, és szerintem a Wildfire is azért jó, mert maga a dal is az. Amikor megláttuk az első vágást a klipből, az volt a reakciónk, hogy na, erről van szó. Nagyon büszkék vagyunk rá. A vicces az egészben az volt, hogy olvastunk korábban erről a kísérletről, láttunk róla műsort a tévében, nagyon érdekesnek találtuk. És szó szerint néhány nappal később a rendező felvetette ezt az ötletet, mi meg úgy éreztük, hogy ezt fel tudjuk vállalni. Szóval egyik nap még csak olvastunk róla, aztán hirtelen videóklip lett belőle. Azt hiszem, az egyik kedvencem.

Jack: Nagyon szeretem, ahogy az egész az emberekről szól, és minden olyan tisztának tűnik.

Harry: Lehet, hogy meg is nézem az interjú után.

Ha jól számolom, a következő lesz a negyedik koncertetek Magyarországon. Milyen emlékeitek vannak a korábbi alkalmakról?

Harry: A közönség mindig zseniális: nagyon hangos, energikus és érzelmes.

Jack: Tényleg nagyon szeretünk Magyarországon játszani, a turnékon mindig várjuk, hogy odaérjünk. Nagyon jó volt a hely, ahol legutóbb játszottunk, de a szervezők is mindig meglátogatnak minket a színfalak mögött, ami mindig jólesik, és ami máshol nem feltétlenül van így. Mindig jó visszatérni.

Mik a terveitek az év hátralévő részére? Befolyásolt bármit az, hogy tavaszra kellett halasztani az eredetileg tavaly novemberre tervezett Európa-turnét?   

Harry: A mostani lesz az utolsó turné, ami a Wonderland albumhoz kapcsolódik. Már nagyon várjuk, hogy újra élőben játsszunk, ilyenkor mindig arra törekszünk, hogy a saját kedvenceink és a közönség által legjobban szeretett dalok is helyet kapjanak a műsorban, hogy mindenki boldogan menjen haza.

Jack: Viszont közben már rengeteg új anyagunk van, és úgy érezzük, a következő az eddigi legjobb lemezünk lesz. A Seafret produkciós szempontból mindig is több műfaj keveréke volt, ugyanakkor Harry és én vagyunk mindennek a magja. A következő album a legjobb részeit tartalmazza mindannak, amit eddig csináltunk, szóval szuper-izgatottak vagyunk miatta.

Jegyek és további információk a Live Nation weboldalán!

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,984KedvelőTetszik
3,059KövetőKövetés
3,820FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók