Hirdetés

Második eljövetel – Premieren a Z!ENEMi új nagylemeze

Lángoló Premier

A miskolci Z!ENEMi még 2019 végén kezdte el írni a most megjelenő második nagylemezét, és 2020 tavaszára tulajdonképpen már össze is állt a tíz dal túlnyomó része. Ahogy ők mondják, az első Covid-hullám telibe verte a terveket, de nyáron folytatódhatott a munka, mi több, a hullámok közti Balaton-parti fröccsözés szünetében született az ötlet, hogy legyen a lemez címe Második eljövetel,

“ha már második, ugye. És ha már egyszer ez a címe, legyen neki ilyen egyházi-giccs arculata, és húzzunk rá erre mindent.”

Ekkor már kész volt a Király című daluk, ami csak erősítette az ötletet és egy intro-outro-val tették kerekké az egész koncepciót.

“Amit viszont fontos látni, hogy mindennek semmi köze a blaszfémiához. Ez csak játék, szatíra, tréfa, a Teremtőnek pedig biztosan van humorérzéke, elég csak megnézni a kacsacsőrű emlőst – hogy Kevin Smith-t idézzük.

Persze a blaszfémia vádját nem sikerült elkerülni, tekintve, hogy a Király című dalra készült animációs klip megjelenése után szinte azonnal ugrott is a turbókatolicizmus, és a vasárnap.hu c. portálon helyretettek minket és Jézust is, nem mintha utóbbi tanításai feltétlen igényelnék a helyretételt.

Tartunk tőle, hogy a lemez újabb szög lesz a keresztünkben koporsónkban, de meglátjuk. Nekünk minden publicitás jó.”

A zenekar még elmondta, hogy az előző lemezhez hasonlóan vannak könnyedebb dalok is, “ha úgy tetszik, nagyobb teret nyert a szoft-vonal”, de ugyanúgy megvannak a politikusabb témák is, mint a Te vagy az vagy az Utolsó napok (ha már Második eljövetel.)

“Különösen büszkék vagyunk arra, hogy elfogadta a felkérésünket Epres Attila színművész úr és Jason Statham hangján egy 1902-es Ady-cikk egy részletét mondja el a Te vagy az c. dalban.

És itt van még a CsopiGari (csoportosan elkövetett garázdaság jogalkalmazói szakzsargon), amiben két vendég MC is feltűnik, Turan Khan az NKS-ből és Feci (Konyak) az Ultimate Chawoke nevű társulatból.”

Itt a teljes lemez:

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
848FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk