Az Apple Music adatai szerint a streamingszolgáltatáson hallgatható dalok száma hétfőn eléri a százmilliót.
Naponta húszezer énekes és dalszerző mutatkozik be a streamingszolgáltatáson. „Ez óriási szám” – mondta Rachel Newman, az Apple globális kiadási és tartalmi igazgatója, hozzátéve, hogy ma már tényleg minden korábbinál nagyobb lehetőség van rá, hogy valaki zenét alkosson, rögzítse és megjelentesse.
Az Apple Music közleménye szerint a százmillió dal a világ legnagyobb zenei katalógusát jelenti. A YouTube 80 millió dalt, a Spotify 82 millió számot és podcastot, az Amazon Music pedig 90 millió számot kínál.
Bár azt nem lehet tudni, hogy pontosan melyik a százmilliomodik dal, jó esély van rá, hogy nem amerikai számról vagy angol nyelvű szerzeményről van szó, mivel világszerte mindenhonnan egyre több zene érkezik. Jelenleg a kínálat 40 százaléka áll angol nyelvű dalokból, a további nyelvek és dialektusok száma pedig eléri a 350-et.
A platform toplistáit, amelyeket korábban az amerikai, brit, kanadai és ausztrál számok uraltak, mára japán, kolumbiai, ghánai, nigériai és dél-koreai számok hódították meg.
Az Apple Inc. hét éve indította el a szolgáltatást, amelynek ma már 167 országból és térségből vannak előfizetői.