Hirdetés

Már létezik okos arckezelő eszköz is, úgyhogy kipróbáltuk

Ha már múltkor úgyis írtunk a black metálos arcmaszkokról, akkor most itt van egy, ami ugyan rózsaszín, de sokkal keményebb, mint egy fátyolmaszk, ugyanis áramot vezet az ember arcába, és ez nem baj.

A beauty-tech az egyik leggyorsabban fejlődő iparág, aminél már csak a szex-tech ér el nagyobb sikereket, de most maradjunk az arcápolásnál. A svéd Foreo Luna 3 plus nevű eszköze többfunkciós, ugyanazzal az eszközzel lehet először megtisztítani az arcot, aztán arckezelést végezni, majd masszíroztatni is. Persze ezeket külön-külön is lehet, vagyis aki egy hosszú nap után nem akar még egy kis áramot, az lemondhat az élményről.

Black metálos arcmaszkokat dob piacra egy kozmetikai cég

Telefon nélkül is megy, csak minek

Az egész lelke egy alkalmazás, és attól lesz igazán okos a kütyü. Az alkalmazás első körben kikérdezi az embert arról, hogy milyen a bőre, mennyire érzékeny, de azt is be kell vallani, hogy hány pohár vizet iszik meg valaki naponta, és hogy hány éves.

Az eszköz nem ítélkezik, csak beállítja a háttérben, hogy akkor hogyan is lesz optimális a kezelés.

Nem figyelmeztet, hogy több vizet kellene inni, nem vált át azonnal ránctalanító módba, csak beállítja a rezgés és a mikroáram erősségét. Ezen aztán lehet változtatni, már ha valaki tisztában van azzal, hogy a szarkalábakat milyen sokkolásnak a legoptimálisabb alávetni.

Az alkalmazás tisztítást, masszázst, saját rutint is képes kezelni, de vannak előre telepített programok is, amikhez videós segítség is jár, vagyis egy modell mutatja, hogy éppen hogyan kell alkalmazni az arcon az eszközt, de erről később.

A két kis fém gömbön jön a mikroáram, a többi pedig masszíroz.

Áram és melegítés

Kezdjük azzal, ami az eszköz igazi érdekessége, hiszen arctisztító eszközök már találhatóak a piacon. Ez viszont ennél jóval tovább megy. A gyártó szerint ez

mikroáramos arcfitnesz.

Nem tudom, más hogy van vele, de az arcfitnesz az én életemben eddig a fintorgásban merült ki meg homlokráncolásban, de kiderült, hogy ezek nem számítanak. Sokkal hatékonyabbnak tűnik mind a bőröm, mind az emberi kapcsolataim szempontjából, ha ezt a dolgot a Foreóra hagyom, ami alacsony elektromos áramot vezet az arcba, ami legtöbbször nem érezhető, néhol azonban olyan, mintha egy kis szúrást éreznék.

A leírás szerint egyébként ezt nem szabadna éreznem, ha rendesen használnám az eszközt, arra mégis tökéletes tapasztalat volt, hogy kiderüljön, valóban történik valami.

Az eszköz hátán van két kis fém gömb, ez vezeti az áramot, amitől az ígéretek szerint idővel feszesebb lesz az arcom, főleg ha megfelelő szérumot is használok hozzá, illetve eleve megfelelően használom a készüléket.

A videós segítség pedig valóban hasznos, önmagában furcsán életszerűtlen az, hogy egy eszközt huzigálok az arcomon, amin a lényeg vagy a látványosabb rész ráadásul az elején van. De a kis szilikonsörték a tisztítást segítik, a másik oldal pedig a kezelésekre és a mikroáramra szolgál. Nem állítom, hogy az első alkalom után nem érzi majd magát hülyén az ember, de valahogy megnyugtató, hogy a videón a modell is magabiztosan ezt csinálja.

Nem tükörkép, de sokat segít, ha valaki megmutatja, hogyan kell használni a kütyüt.

Tisztítás

A másik funkciója a tisztítás, ami már egy ideje nemcsak annyi, hogy az ember megmossa az arcát, esetleg átdörzsöli, hanem ennél sokkal hatékonyabban tudják eltávolítani a szennyeződéseket azok a szerkezetek, amiket kifejezetten arctisztításra találtak ki. Ehhez nem kell egyébként olyan nagy humbugot keresni, egyszerűen máshogy sikálják az arcot, amit általában magának mindenki vagy túl enyhén vagy túl intenzíven csinál. Nyilván egyik sem olyan veszélyes, elég jól működik a bőr és a szervezet ahhoz, hogy az ilyen hibákat önmagában is korrigálni tudja.

A Foreo Luna 3 plus ehhez annyit tesz hozzá, hogy van a felületén nyolc fémgolyó, ami melegít, illetve szilikonos sörték, és ezek együtt segítenek, hogy a vízlocsolgatásnál hatékonyabban és gyorsabban tisztítsa meg az ember az arcát.

A legnagyobb hátránya az ára

A Foreo Luna 3 plus közel 90 ezer forint (egészen pontosan 89 390 forintba kerül). Tartósnak tartós, könnyen tisztítható. Azt túlzás lenne tévéshoposan állítani, hogy már néhány használat után szembetűnő a változás, és idegenek szólítanak le az utcán, hogy mondjam meg, mitől ilyen szépen tonizált az arcom. De a kezelések és a tisztítás kellemes, az eszközt nagyon egyszerű használni. Lélektanilag pedig valószínűleg az segít igazán, hogy ha már ennyit kiad valaki egy ilyen eszközért, az használni is fogja rendszeresen, ez pedig egészen biztosan jobbat tesz az arcának, mintha csak este lemosná róla a sminket, és tessék-lássék módon felvinne rá valamilyen krémet.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,927KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,510FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk