Hirdetés
Hirdetés

Már kétszer kellett változtatnia Beyoncénak a most megjelent új lemezén

Július 29-én jelent meg Beyoncé Renaissance című nagylemeze, amit azóta már igazából az egekbe emeletek még úgy is, hogy tökéletesnek azért senki nem tartja.

Hirdetés

Vannak viszont, akiknek nem tetszik. Illetve lehet tetszik, csak egyes részek nem. Péládul a múlt héten a Heated című dalát kritizálták, amiért abban a fogyatékkal élőkre sértő „spaz” szót használja. A szleng szó a bénultságra utal, többek szerint mindennemű használata sértő, még akkor is, ha Beyoncé nem úgy gondolta, hogy az legyen, mondta a sajtósa. Amiatt aztán a dalt már meg is változtatták, és így van fent a streaming szolgáltatókon, már a sértő szó nélkül. (Egyébként a múlt hónapban Lizzo is használta a „spaz” szót, és végül ő is törölte a dalából.)

A másik új Beyoncé-dal, amivel most probléma akadt, az Energy lett. Ebben az énekesnő felhasználta Kelis Milkshake című számát olyan módon, hogy a dal végén a 2003-as sláger dallamára énekelt. Alapvetően ezzel nem is lenne baj, csakhogy  Kelis azt állítja, senki nem egyeztetett vele a felhasználásról, és egyszerűen letolvajozta a szerzőket. Emiatt aztán ezt a dalt is újravágták, és már így szólnak a streaming szolgáltatókon.

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a fizikai verziókkal, de valószínűleg azokat nem fogják bezúzni.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók