Hirdetés
Hirdetés

Makám & Kolinda – 30 éves jubileumi koncert

E két zenekar neve kollaborációja révén sokak tudatában egyetlen mitikus együttessé forrt össze, de nem véletlenül: a Makám és Kolinda az 1980 és 1984 közötti időszakban a legnagyobb világzenei fesztiválok sztárzenekaraként járta be a világot – világzenét játszva a world music fogalom megszületése előtt. Zenei elődként a Kolinda a Kárpát-medence zeneiségét, és a Balkán ritmus- és dallamvilágát képviselte Dabasi Péter kompozícióin és népdalfeldolgozásain keresztül, addig a C.S.Ö. (Creativ Stúdió Öt) improvizatív kamarazenéje, a kortárs dzsessz és az észak-indiai klasszikus zene hatása tükröződött Krulik Zoltán szerzeményeiből. Fúziójuk eredményeképpen rövid, négyéves fennállásuk alatt bejárták Nyugat-Európát és két lemezt készítettek Hollandiában a Munich Records gondozásában Makám és Kolinda (1982) és On the Way (1984) címmel.

Az 1982-es kiadású lemez Magyarországon is megjelent 1984-ben a Hungaroton jóvoltából. A zenekar szétválása után mind a Kolinda, mind a Makám önálló úton járva jelentős sikereket ért el a nemzetközi world music színpadokon – Párizstól Moszkváig, Koppenhágától Belgrádig, Kanadától Indiáig –, s mintegy harminc, többszörös arany- és gyémántlemezt készítettek francia, holland, német és hazai kiadók gondozásában. A 30 éves jubileumi koncerten újra felcsendülnek a négyéves korszak legemlékezetesebb számai, de ízelítőt kapunk a Kolinda és a Makám saját világából és legújabb dalaiból is. Mindez december 22-én lesz a Millenáris Teátrumban.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló