Hirdetés
Hirdetés

Májusban jön Slash második szólólemeze

Apocalyptic Love címmel május 22-én adja ki második szólóalbumát minden idők egyik legkarizmatikusabb gitárosa, a Velvet Revolver, a Slash’s Snakepit, na és persze az egykori Guns N’ Roses meghatározó figurája, Slash. Ellentétben a 2010-ben kiadott, saját magáról elnevezett első szólóalbummal, az új lemez nem elsősorban sztárközreműködőkkel, hanem azzal a zenekarral készül, akik már a tavaly kiadott, Made In Stoke 24/7/11 című koncertalbumon is hallhatók voltak – innentől kezdve pedig felmerülhet a kérdés, mennyire nevezhető ez még szólólemeznek, de ebbe most mélyebben ne menjünk bele. Ez itt fent az új lemez borítója, a lapozás után pedig tovább részletek mellett egy videó is látható, ahol a Slash és zenésztársai beszélnek az album készítéséről.

Szóval az Apocalyptic Love-on Brent Fitz üti a dobokat, Todd Kerns játszik basszusgitáron, és az Alter Bridge-ből Myles Kennedy énekel majd, aki Slash mellett egyben a dalok társszerzője is. Fontos szereplő még Eric Valentine producer, aki már az előző lemez munkálataiban is közreműködött, és aki egyébként többek között dolgozott már a Smash Mouth, a Third Eye Blind, valamint a Queens Of The Stone Age lemezein is.

Az albummal persze a zenekar turnéra is indul, előbb Amerikában lépnek fel egy csomó helyen, majd júniusban Európába is jönnek, itt egy egyelőre angol, olasz, német és francia dátumok szerepelnek a naptárukban.

Az album egyébként alig egy hónappal azután jelenik meg, hogy Slash egykori zenekarát, a Guns N’ Rosest hivatalosan is beiktatják a Rock And Roll Hall Of Fame-be.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló