Hirdetés

Sean Paul buszával nyomul a Punnany Massif

redbull_brandwagen_band_photo.jpgSean Paul után most a pécsi zenekar veheti birtokba azt az egyedi turnébuszt, amellyel négy nap alatt hat városban ad lemezbejárató minikoncerteket az idén tízéves formáció. A Red Bull Brandwagen egy speciális turnébusz, amely a zenekarok minden igényét kielégíti – sőt, a zenészek a fellépés ideje alatt is a buszon tartózkodnak, ugyanis ez a szokványosnak nem mondható jármű saját hangtechnikával rendelkezik, és néhány perc alatt színpaddá alakítható. A jármú most először jár majd Magyarországon, népszerűségét jól mutatja, hogy éves szinten nagyságrendileg 320 napot turnézik, és számtalan feltörekvő zenekarnak adott már lehetőséget egyedülálló koncertélményekre Németországban és Ausztriában. A friss arcok mellett a tavalyi évben a jamaicai szupersztár, Sean Paul is tiszteletét tette a jármű fedélzetén, az osztrák fiatalok legnagyobb örömére.

A Punnany Massif egy tripla EP-vel lepi meg rajongóit az idei évben. A sorozat a FEL címet viseli, a május 17-én megjelenő első korongon hét plusz egy szám található, köztük a hivatalos Sziget-himnusz és az ABC is. A három FEL-kislemez külön-külön jelenik meg az idei év során, a cédékhez az új számok mellé egy-egy A2 méretű poszter, mp3-as letöltés és egy speciális Punnany-kártya is kerül. Az első FEL-lemez bemutatója május 17-én, a budapesti Parkban lesz, május 20-23 között pedig villámgyors országjárásba kezd a csapat: a Red Bull Brandwagen fedélzetéről adott minikoncertekkel járatják be az új hanganyagot az ország öt nagyvárosában (Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc, Sopron) és Budapesten.

redbull_brandwagen_plakat.jpg

Kommentek

Még több Popcorn

Film készül B.B. King életéből, Bunk Moreland játssza majd a főszerepet

A film nem öleli fel a legenda teljes életét, inkább a fiatal zenész Michael Zanetishez köthető kapcsolatát mutatja be.

Két bónuszrészt kap az Eufória, az egyiket még idén

A zenében is nagyon erős sorozatnak már készül a második évada, de előtte még kapunk valamit.

Eladó a Bárányok hallgatnak című filmből ismert horrorház

Buffalo Bill házát egész olcsón meg lehet venni.

Digitálisan felújították és tévében közvetítik a legendás 6:3-as magyar-angol meccset

Onnan indultak, hogy volt egy tévé képernyőjéről kamerával felvett fekete-fehér felvételük.
35,017KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
695FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Audiópartnerünk

Friss Lángoló

Hogyan kerülhető el a kollégák szexuális zaklatása egy videós megbeszélésen?

Nem csak a villantás miatt lehet kínos ha nem vagyunk kellően óvatosak egy videókonferencia alatt, más figyelmetlenség is veszélyeztetheti a munkahelyi karriert.

Flying Angels – Jön az új Trottel-lemez, itt egy dal róla

Természetesen a Talayapa projekttől is markánsan új megszólalásra számíthatunk.

Időkapszula 2000-be – 20 éves a Linkin Park debütalbuma

Minden idők egyik legsikeresebb debütlemeze ez, és az egyik legfontosabb alapműve nemcsak a felemás megítélésű nu-metal hullámnak, hanem az egész ezredfordulós popkultúrának.

A nők jogaiért küzd egy igazi girl power csajbanda Nyugat-Afrikából

A 10-17 év közötti lányok a zenéjükkel hívják fel a figyelmet az egyenlőtlenségre egy olyan helyen, ahol egyébként iskolába sem járhatnak.
00:03:34

A Scooter nem tud hibázni – Itt van 2020 himnusza

Zseni zene, zseni klip, zseni szöveg.