Hirdetés
Hirdetés

Május 17-én Analog Balaton downtempo majális lesz a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér képviselőin túl számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek.

Hirdetés

Az eseményen minden a downtempo műfaja körül forog – az Analog Balaton tagjainak nem titkolt célja, hogy ízelítőt adjanak a közönségüknek abból a világból, ahonnan ők is jönnek. Ahogy Zsuffa Aba fogalmaz:

Amikor Ákos először mutatta nekem ezt a downtempo dolgot a Kinizsi utcában ilyen 19-20 éves korunk körül, az volt az első érzésem, hogy ez a zene a lassú tempó ellenére darabokra szakít. Talán még jobban is, mint a gyorsabb társai. Van valami belső feszültsége ennek a zenének. Van időd felfogni, ízlelni az összes hangot, ami szól, ezért minden egyes apró változtatásnak hatalmas szerepe van.

Az estét a német Nico Stojan nyitja, őt követi a török bázisú Omeria, majd a nagyszínpadot a tavaly új, Repedés című lemezével jelentkező Analog Balaton koncertje zárja. A helyszínen egy különleges installációval is találkozhatunk a Mastercard jóvoltából, aki az egész esemény támogatója.

22 óra után három különböző tánctéren folytatódik a zenei utazás, érkezik a DJ pult mögé Matthew Dekay (NL), Lewis Fautzi (PT) és Xinobi (PT). Rajtuk kívül három neves hazai elektronikus zenei kollektíva hosztol egy-egy táncteret: a LavaLava (Tolo, Falcao), a Pure Lust (Daniel Ban, Daniel Santiago, Yorgos) és a Technokunst (Isu, Dork, Mode, Valens).

Az Analog Balaton hagyományteremtő jelleggel most egy alulprezentált műfaj szépségére hívják fel a figyelmet. A downtempohoz fűződő viszonyukról bővebben ebben a videóban mesélnek.

Az eseményre jegyek még kaphatók. További részletek itt érhetők el.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

39,190KedvelőTetszik
3,169KövetőKövetés
7,310FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók