A Lángoló Gitárok, és a Jägermeister közös játéka keretei között három fesztiválon tapasztalhatják meg a szerencsések, hogy mit is csinálnak a sajtósok azokban az órákban, mikor nem nagyképűen bambulnak a VIP-ban. A játék zárásaként Farkas Péter kóstolt bele a SZINen, milyen is az ingyenélés. Íme élményösszegzésének második része!
2. nap
Ma látszott legjobban, amiről mindenki beszélt: leginkább a fellépők vannak újrahasznosítva. A magyar felhozatalban is kevés az újdonság, a legtöbb zenekar már legalább 10 éves, de pl. a Beatrice már túl van a 30-on is! Persze nem feltétlenül egy ilyen fesztiválnak kell az egyetlen albummal, vagy még azzal sem rendelkező friss ötleteket felkapnia, de néhol már tényleg elférne az a vérfrissítés.
Azzal viszont semmi problémám nem volt, hogy jött Scooter és a táncoslányok, az ökofüstgéppel (= hatalmas homokvihar) és pirotechnikával megtámogatott show meglepően jól sikerült. A tömegben rengeteg olyan arc volt, aki életében legalább egyszer már indult H. P. Baxxter hasonmásversenyen. A Europe-ról nem tudom mit mondjak, mert valahol mindig is érdekelt a 80-as évek rockzenéje, főleg a keményebb dolgok, de az ilyen “slágerrádiós” bandák is. Az biztos, hogy a Final Countdown dallamát a leglehetetlenebb helyeken és időpontokban kezdte el dúdolni, üvölteni, fütyülni és kukán eljátszani a fiatalság, úgyhogy ha másért nem is, de ezért biztosan megérte elhívni őket. Az este legjobb élménye a Mystery Gang koncertje volt. Ők sem most kezdék ugyan, de őszinte, szórakoztató zenét játszottak és ezt a közönség és mi is nagyon élveztük. Mint mindig, jó volt az Erik Sumo és később a PASO is, mindkét csapat szeretnivaló és szintén jól megtáncoltattak mindenkit.
3. nap
Röviden: eső. Elég vegyes felhozatal volt a zárónapra, a szervezők úgy gondolták, hogy a nagyszínpad a szinte kötelező Beck Zoli, Kiss Tibi, tinilányok felállásban nyomja ezen az estén, hogy aztán a Rasmus legyen a csúcspontja(?) a fesztiválnak. Sajnáltam az egészet felvezető Nemjuci zenekart, mert Juci hiába próbálta nagyon jól érezni magát a színpadon, a csekély létszámú közönség nem vett róla különösebben tudomást. Aztán a folyamatosan szitáló, szemerkélő, Rob McKeena szerint 48-as típusú eső ellenére is meglepően sokan összegyűltek a 30Y kezdésére, és a Quimby féle Hallelúja végére, amivel zárták a koncertjüket, egész sokan lettek.
Közben a Party Arénában (aka. nagysátor) megmozdulni sem lehetett, annyian menekültek be a hideg elől. Ezzel Sub Bass és a Belga járt a legjobban, olyanok is bólogattak a szövegeikre, akik tőlük korábban nem hallgattak néhány percnél tovább semmit sem.
Valószínűleg az is az időjárásnak köszönhető, hogy olyanok voltunk, mint a nyugdíjasok, amikor épp nem ülőhelyet kerestünk, akkor arról panaszkodtunk melyik végtagunk fáj jobban. Ezért viszonylag korán el is indultunk hazafelé, így zárva a SZINezést.
