Hirdetés

Majd’ kiugrik az előadók szíve a koncerten

Harmadik, és egyben befejező adásához ért az embekísérletünk, amelyben arra voltunk kíváncsiak, mennyi izgalmas dolgot meg lehet tudni a zenészekről és a koncertlátogatóktól, ha rájuk adunk egy Samsung Galaxy Watch 4 okosórát. A mai részben zenekaron belüli versenyre lehet készülni. A Fatal Errorban testvérharc, a Ricsárdgírben pedig csajviadalra lehet számítani.

Az emberkísérletünk első részében a Bagossy Brothers Company-ből Bartis Szilárd, és a Slow Village-ből Glsch csodálkozott rá, hogy mennyit mozog egy koncert alatt. A második részből az derült ki, hogy a fekvőtámaszozással vagy sörözéssel lehet több kalóriát elégetni. És most nézzük meg, a zenekarok háziversenyén, ki nyert.

Érdekes adalék még a három epizódhoz, hogy nem csak kalóriát vagy lépésszámot, hanem pulzust is mértünk. Anélkül, hogy érzékeny személyes adatokat is kiadnánk, annyit azért elárulunk, hogy mikor az első rész után azt mondtuk, hogy a koncertezésnél nincs jobb kardió, nem hazudtunk. Az átlagos pulzusszáma mindenkinek olyan 130-150 között mozgott, viszont a maximum értékekben már nagyobb volt a szórás. Volt olyan zenészünk, akiknek  nem ment 140 felé a pulzusa, a többieknek viszont jócskán efelett volt a maximális érték, a legintenzívebb zenészünknek egy ponton egészen 195-ig ment fel a pulzusa. Ez egyébként már csak azért is hasznos infó, mert minden embernek más a maximális pulzusa, amit különféle képletek segítségével lehet kiszámolni, és nagyon fontos mutató a sportolók számára. És most szépen kiderült az is, hogy nem csak a sportolók, de a zenészek is gyakran közel járnak ehhez az értékhez, amikor érdemes kicsit visszavenni, és lelassítani a saját egészség megőrzése érdekében.

Hogy melyik tartományban mennyit tevékenykedtek, azt az edzések adataiban a pulzustartományok szemrevételezésével lehet megnézni. Az mindenkinél igaz, hogy az alacsony intenzitás fázis tartomány kevés volt, volt akinél mindössze 30 másodperc.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a színpad szélén elindítottuk az edzést, fél perc múlva pedig már felszántotta a színpadot. 

Azt is izgalmas látni, hogy a maximális tartományban mennyit időztek a zenészek, mert volt olyan, akinél ez elérte a 22 percet is, ez pedig egyértelműen azt bizonyítja, hogy előadóink tényleg olyan érzelmi töltést kapnak a színpadon, hogy gyakran fel sem tűnik számukra, mennyire keményen odateszik magukat.

A legtöbb időt a zenészek az aerob, anaerob és súlykontroll zónákban töltötték, vagyis összességében egy kifejezetten hatékony edzéssel ért fel a koncert.

A következő, befejező cikkünkben pedig azt nézzük meg, hogyan hat az újságírókra a Sziget, mennyit mennek átlagosan egy nap, és milyen adatokat tudnak kinyerni az órából.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

37,330KedvelőTetszik
2,907KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk