Hirdetés

Magyarországon is vízum nélkül turnézhatnak a brit zenekarok

Hét hónapnyi bizonytalanság után a brit kormány közzétette, mely országokkal sikerült megállapodást kötnie arról, hogy a zenekarok vízummentesen koncertezhessenek. Magyarország a 19 vízummentes ország között van, így gond nélkül jöhetnek brit zenekarok koncertezni.

Még februárban adott ki a LIVE (Live Music Industry Venues and Entertainment), az Egyesült Királyság élőzene iparágának ernyőszervezete egy infografikát arról, hogy várhatóan mely országokban turnézhatnak majd vízum nélkül zenekarok, Magyarország akkor azon 14 ország között szerepelt, amelyeket zöldbe soroltak, vagyis ahol tisztázott, hogyan, mennyi időt tölthetnek vízumkötelesség nélkül a zenekarok. Érdekesség, hogy mi voltunk az egyetlenek, ahol nem volt időkorlát feltüntetve, vagyis tulajdonképpen teljesen ugyanolyan feltételeket szabtak a brit zenekaroknak, mint a Brexit előtt. Öt olyan ország volt, akik a sárga zónába kerültek, vagyis a követelmények még tisztázásra vártak, és négy olyan, amik pirosba, azaz februárban még úgy tűnt, hogy ha újraindul az élet, akkor vízumkérelemmel és extra költségekkel kell számolniuk a zenekaroknak.

Az angol kormány ma bejelentette, hogy 19 európai országgal kötöttek megállapodást, amely alapján rövid turnéidőszakok (3 hónap) alatt a brit zenekaroknak és előadóknak nem kell munkavállalási engedély vagy vízum.

Ezek az országok Magyarországon túl: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Németország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Olaszország, Szlovákia, Szlovénia és Svédország.

A februári előzetes hírekhez képest vannak változások, de a brit kormány azt is elmondta, hogy a lista még nem teljes, tárgyalnak Spanyolországgal, Horvátországgal, Görögországgal, Portugáliával, Romániával, Bulgáriával, Máltával és Ciprussal.

Az is kiderült, hogy a megállapodás kétoldalú, vagyis a magyar produkciók is 3 hónapos vízummentességet élveznek Angliában. 

Korábban több brit előadó és zenész támadta a kormányt amiatt, hogy az egész kulturális életet ellehetetleníti, ha a produkcióknak a Brexit miatt vízumkötelezettségük lesz az európai országok irányába. Nemrég Elton John kelt ki magából, aki azzal vádolta meg a kormányt, hogy sok fiatal zenész karrierét teszik tönkre, ha nem segítenek a szektornak, és rengeteg pénz esik ki az állami költségvetésből is, ha nem lesz megállapodás.

“A kormányunk nyárspolgárok gyülekezete” – Elton John kikelt magából a Brexit miatt

Hirdetés

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
840FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk