Hirdetés

Magyarország és a régió erős a startupok világában

Az idei Startup Safari konferencián az derült ki, hogy a régiónk még mindig nagyon előkelő helyen áll a globális startup világban, a befektetők mellett pedig nagyobb vállalatokat is érdekel az együttműködés lehetősége.

A startupok hozzák a friss ötletet, az új látásmódot, technológiai hátteret, ezt képes támogatni egy nagyvállalat értékesítési kompetenciákkal, szakmai tapasztalattal, és persze tőkével. A régiónk az elmúlt időszakban nagyot nőtt, 2015-ben még csak hat, ma már 37 unikornis cég van, vagyis olyan induló vállalkozás, amelynek értéke meghaladja mára az egy milliárd dollárt.

Myladie Stoumbou, a Microsoft kelet-közép-európai partnerkapcsolatokért felelős vezetője a konferencián arról beszélt, hogy az olyan nagyvállalatok, mint a Microsoft,  és a startupok úgy tudnak együttműködni, hogy az mindannyiuknak jó lehet. Több példát is hozott arra, hogy egy jó ötlet, vagy a jókor jött digitalizáció hogyan tudja megváltoztatni a vállalkozásokat. Felhozta például Andy Huntert, akinek a pandémia miatt be kellett zárnia a kis könyvesboltját. Közben pedig az Amazon nem győzte a megnövekedett kiszállítást, priorizálni kezdett, és a könyvek a háttérbe szorultak. Hunter azonban jókor lépett, megcsinálta a bookshop.org oldalt, és hasonló kis boltokkal együtt árultak könyveket a pandémia idején online. 

Az elmúlt évek gazdasági krízisei azt mutatták meg, hogy azok a vállalkozások az igazán életképesek, amelyek egy nagyobb ökoszisztéma védőernyője alatt, annak részeként tevékenykednek és a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásaikat még válság idején sem fogják vissza

– mondta el a Microsoft Görögországból, online bejelentkező regionális vezetője. Myladie Stoumbou szerint a startupok azért választják egyre nagyobb számban a nagyvállalatokkal való együttműködés különböző formáit, mert ez növeli a versenyképességüket, pénzügyi forrásokhoz és új piacokhoz juttatja őket, ez pedig jelentősen mérsékli a kockázataikat, amelyeket így megoszthatnak egy stabil lábakon álló multival. Erre is hozott példát a szakember, ráadásul olyat, amiről az elmúlt években valószínűleg mindenki hallott: a Pfizer és a Biontech együttműködését a vakcinafejlesztésben.

Két hónap alatt két év digitális transzformációja valósult meg 2020 áprilisában

– idézte Satya Nadella, a Microsoft vezetőjének szavait. Valóban érdemes azt látni, hogy a digitalizáció ma már egy verseny, ahol mindenki gyorsabb szeretne lenni a másiknál. Ráadásul nem csak az üzleti életben, hanem a kultúrában is egyre nagyobb szerephez jut a digitalizáció, miután koncerthelyszínek és múzeumok is elkezdtek egyre magabiztosabban mozogni a digitális térben. A vállalat célja, hogy a régióban egy nagyon erős ökoszisztémát építeni, ami minden problémában, bármilyen startupnak képes segíteni. Ha a startupok belépnek, több  platform előnyeit élvezhetik, és a Microsoft nem csak technológia, de üzleti partnereivé is válnak, és több ezer ügyfelükhöz kapcsolódhatnak világszerte. A régiónk ráadásul nagyon erős az egészség technológia, biotechnológia és a fenntarthatóság témakörében dolgozó startupok tekintetében, amelyek a jövő húzóágazatai lesznek.  

És hogy Magyarországról indul-e a következő Google, az sok más izgalmas kérdéssel együtt kiderül a Jövő Zenéje podcastból.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

KOMMENT

37,333KedvelőTetszik
2,909KövetőKövetés
1,090FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk