Hirdetés
Hirdetés

Magyar remix az új Atari Teenage Riot-kislemezen

A budapesti Tits & Clits nyerte a húsz éve működő, Magyarországon is többször is járt Atari Teenage Riot remixversenyét, aminek eredményeként a magyar electro-house duó munkája rákerült Alec Empire legendás digital hardcore zenekarának tegnap megjelent hivatalos kislemezére. A lapozás után eláruljuk a részleteket, valamint az eredeti verzió mellett a nyertes remix és a duó más munkái is meghallgathatók. A kiemelt megjelenést május 5-én a Corvintetőn a Tits & Clits egy live szettel ünnepli meg.

A német Alec Empire által 1992-ben alapított, agresszív elektronikus tánczenei hangzásokat, ipari és zajzenét, valamint punkot ötvöző Atari Teenage Riot tizenkét év kihagyás után tavaly adta ki negyedik stúdióalbumát Is This Hyperreal? címmel. A nagylemezt záró, a fentiekben látható és hallható Collapse Of History című számra (korábban az egyik klipmegosztásban itt írtunk a klipjéről) még tavaly év végén remixversenyt írt ki az együttes főnöke és az amerikai kiadó, a Steve Aoki által vezetett Dim Mak Records. A pályázat végeredményét nemrég hozták nyilvánosságra: a világ minden pontjáról beérkezett több mint 130 remix közül a magyar Tits & Clits átirata lett a befutó.

Bár a budapesti electro-house formációnak ötéves fennállása óta nem ez az első megnyert remixversenye, ennek a díja eddig a legértékesebb: munkájuk a szóban forgó szám hivatalos kislemez-kiadásán kapott helyet.

Az Atari Teenage Riot Collapse Of History című kislemeze, rajta a Tits & Clits remixével május 1-jétől beszerezhető az iTuneson vagy a Beatporton, és most itt a Lángolón is meghallgatható az alábbiakban.

A duónak egyébként korábban is akadtak már nemzetközi sikerei: írtak például kísérőzenét egy amerikai elektro-dokumentumfilmhez, szerepeltek Tiesto és Felix Da Housecat rádióműsoraiban, idén március óta pedig a Digitally Imported nevű népszerű online elektronikus zenei rádióban futó Pleasure Zone című saját műsorukban havonta egyszer egy mix formájában mutatják be aktuális kedvenceiket.

Emellett nemrég fejeztek be egy-egy remixet a Demon Superior (Zságer Balázs hobbiprojektje) és a Carbovaris feltörekvő indie zenekar számára, amikből most szintén mutatunk egy-egy részletet, mert hát miért ne.

Akinek pedig ez még nem elég az egyébként mindig megmosolyogtató nevű Tits & Clits zenéjéből, annak itt egy 5 perces minimix, benne összesen 20, a formációhoz kötődő felvétel az elmúlt 5 évből, saját számok valamint remixek, többek között a Wolfmother, a Yeasayer, az Empire Of The Sun, Sander Kleineberg, valamint az Anima Sound System és a Neo számaira. Na, meg persze az Atari Teenage Riotnak készített díjnyertes feldolgozás.

(A poszt elején látható fotó Pálmai Gergő munkája.)

Advertisement
39,105KedvelőTetszik
3,072KövetőKövetés
4,980FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló