Ez a harmadik kötet egyben a lezáró, amiben – a történelmi eseményekhez részben igazodva – Imre herceg sorsának beteljesedése úgy lett kikerekítve, hogy az jóval több ízfokozót kapjon a tankönyvi tételek poros bukéjánál. A második kötet kapcsán született korábbi cikkben az elsőt is elemeztük, és ott ezzel kezdtük: „Mészáros János író és Németh Levente grafikus/illusztrátor történelmi képregényalbuma – Királyok és keresztek sorozatcímmel – nagy vállalás. Témáját tekintve is, de főleg ahogy és amilyen minőségben elindították két éve (most már ugye négy éve) az első résszel. A Képes Krónikák – Voluntas Tua (azaz Legyen meg a Te akaratod) kötetcím 100 sűrűre rajzolt oldalával rántott be István király korának néhány mozzanatába, amik bár történelmi tényeken alapulnak, ám távoliságuk, valamint kétdimenziós eszményképjellegük révén a mai ember számára éppúgy lehetnének fantáziatermékek, mint a manapság divatos kvázi-történelmi fantasyk. Hangulatában főleg, de a felbukkanó különböző népkarakterek és szokásrendszerek okán is.”
Az elbeszélés bár ráérősen építkezik, szerencsésen elkerüli az előbb említett ingerszegény akadémikusságot, így inkább emlékeztet az olyan történelmi kalandfilmek narratívájára, amiben odafigyelnek a karakterek megformálására és fejlődéstörténetére is. A képregény formaisága persze más tészta több vonatkozásban is, például ugye jól megválasztott kimerevítésekben kell mindent érzékeltetni, ügyelve közben, hogy a cselekmény lendülete se törjön meg.
„Képregénnyé” egyébként a Canes et Lupi című második kötet avatódott fel igazán, az első még inkább hajazott egy tablószerű panelekben elmesélt képeskönyvre, és bár ez nem volt különösebben zavaró, mert annak viszont igen látványos lett, ám kifejezetten olvasmányossá a második etap formálódott. A Menento mori irányvonala ugyanez, a korábbi sutaságok gyakorlatilag eltűntek belőle, és nem csak grafikailag, de szövegezésben is ott tartunk, hogy egy rossz szavam nincs: profin mozgatja a krimiszerű szálakat, és a karakterek közti dinamikát is meglepően jól lélegezteti. Élettel telítettsége még azt is feledteti, hogy kőbe vésett historikus ikonokkal, nota bene szentté emelt figurákkal van dolgunk. Még ha ki is lépek a szövetéből, például István és Imre azon párbeszédére visszautalva, amiben az apa próbálja rávezetni fiát a királlyá válás megkövetelte komolyodásra a sorsdöntő párválasztás révén is, ez nem tűnhet kiemelve túl izgalmasnak, mégis, pont az ilyesmik mélyítenek drámát és karakterdinamikát, erre pedig a történelemkönyvek és általában is a történelemtanítás a hagyományos módon képtelen. És nem mellesleg, mivel jól vannak megírva és tálalva, legalább olyan izgalmasak, mint a thrillerszerű merényletek és az akciószekvenciák. „Akár így is történhetett volna” – kommentálják az alkotók a honlapjukon, de azért tartják a mértéket, nem gyalogolnak mélyen a fantasy erdejébe; viszont fele ilyen izgalmas sem lenne, ha nem eresztették volna rá a képzeletüket.
Míg a trón várományosa próbál egyensúlyozni az ország érdekei generálta atyai elvárások és önnön ideái közt – amibe még komoly fékezőerőként vegyül a kényelmi halogatás, valamint bizonyos vágyak, mert Imre ameddig lehet, próbál szabad maradni a ráhullni készülő hatalmi kötelékektől, hogy minél inkább kialakíthassa saját mozgástereit –, közben készül ellene egy merénylet a kölni érsek megbízásából. Sőt, elégtételt venne rajta egy elcsapott testőr is. A reá vigyázó Halfdan testőrparancsnok tanácsára a herceg saját várába vonul a zűrzavar elől, de ott is nyílnak persze rések a pajzson, mégpedig egy nagyon látványosan megrajzolt vadászat alkalmával. Nyilván jól ismert Imre herceg sorsa, így a kérdés az volt, lehet-e ezt a tragédiát úgy ábrázolni és végigvinni, hogy drámaisága megmaradjon, de ne gyalogoljon sem giccsbe, sem pedig üres kriptamerevségbe. Jó hír, hogy sikerült úgy kiléptetni az utolsó oldalakkal a történet addigi menetéből a herceget – aki rátermettsége és embersége révén valóban jó királyutódnak tetszett –, hogy átélhető a veszteség és az elengedés is: ragacsos pátosz helyett emelkedett ünnepélyességgel. A főszál lezárását követően pedig akad még egy bónusz oldal: a hűséges Halfdan a gyászoló Istvánnak küld egy sokat sejtető ajándékot, ennek mentén pedig akár folytatható is lenne a történet, hiszen az élet nem állt meg a tragédiát követően sem, kínálkoznának még itt további fabulák.
A szerzők tehát ezzel a kötettel eljutottak arra a szintre, hogy biztos kézzel festenek fel világokat és korokat, olvasmányosan mozgatva bennük drámai szálakat és életszerű figurákat, miközben az események lefolyásának több verziója is megfogalmazódik valamilyen formában. A kétévenkénti kötetmegjelenések szintjeinek emelkedését látva nagyon remélem, hogy már dolgoznak valamin.
Beleolvasó és rendelés.
