Hirdetés
Hirdetés

Magam adom: The Qualitons – Itt a Hangfoglaló Program friss lejátszási listája

hangf_spoti_magam_adom_2020_02.jpg

Ahogy minden hónap első napján, úgy most is itt van a Magam Adom, ami egy olyan lejátszási lista, ahol a Hangfoglaló Program felkérése egy-egy magyar zenész, zenekar vagy valamilyen módon éppen aktuális zeneipari ember, emberek állítanak össze, és ami itt a Lángolón szokott először megjelenni. Szerepelt már benne Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, a Platon Karataev, a Mörk, Lábas Viki, Somló Dani és Horváth Renátó, a BUSH – Budapest Showcase Hub szervezői, Szendrői Csaba, az Elefánt énekese a Carson Coma zenekar is, és volt két rendhagyó adás is a Hangfoglaló Program munkatársaival, és a legutóbbi nyertes induló előadókkal. Legutóbb a Harmed szerepelt a Magam adomban, (akik most lettek Európa egyik legígéretesebb fiatal zenekara), most pedig a Qualitons, következik. Alább a lejátszási listájuk egy rövid interjúval kiegészítve.

Miért éppen ezek a dalok kerültek rá a playlistre?

Kicsit azt a logikát követtük, mint a KEXEK lemeznél – ott mindannyian választottunk egy dalt, így az öt szám az öt zenekari tag elképzelése alapján került átdolgozásra. Ebben a playlistbe tehát mind beletettünk 5-5 kedvencet, amit szívesen és sokszor hallgatunk.

Van-e köztük kakukktojás? Miért?

Del Reeves – The Girl On The Billboard: ez azért kakukktojás, mert Ernő nehezen bírt magával, szóval ő öt dal helyett hatot választott.

Mik a The Qualitons tervei 2020-ra?

Szeretnénk sok jó helyen játszani sok jó embernek. És bízunk benne, hogy összeáll egy új anyag az év folyamán, amit év végén rögzíteni is tudunk.

Mit tartotok az elmúlt időszakban megjelent hazai lemezek közül a legizgalmasabbnak?

Hazai lemezek közül a nemrég megjelent két JazzBois albumot említenénk.

Ha a zenekarról most filmet forgatnánk, mi lenne a főcímzene?

A Khruangbinnal mindannyian ki tudnánk egyezni.

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló