Ahogy minden hónap első napján, úgy most is itt van a Magam Adom, ami egy olyan lejátszási lista, ahol a Hangfoglaló Program felkérése egy-egy magyar zenész, zenekar vagy valamilyen módon éppen aktuális zeneipari ember, emberek állítanak össze, és ami itt a Lángolón szokott először megjelenni. Szerepelt már benne Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, a Platon Karataev, a Mörk, Lábas Viki, Somló Dani és Horváth Renátó, a BUSH – Budapest Showcase Hub szervezői, Szendrői Csaba, az Elefánt énekese a Carson Coma zenekar is, és volt két rendhagyó adás is a Hangfoglaló Program munkatársaival, és a legutóbbi nyertes induló előadókkal. Nemrég a Harmed szerepelt a Magam Adomban, aztán a Qualitons, majd a The Devil’s Trade, azaz Makó Dávid, utána jött Babé Sila, majd a Belau következett, most pedig a Mayberian Sanskülotts tagjai állították össze a dalokat és válaszoltak a kérdésekre. Alább ott van minden.
Miért éppen ezek a dalok kerültek rá a playlistre?
Éppen ezeket szeretjük a legjobban, nincs semmifele koncepció, csak összedobtuk, amiket mostanában hallgatunk.
Van-e köztük kakukktojás? Miért?
Nincs. Mindegyik zene.
Mik a terveitek idén?
Szeretnénk újra magyarul szövegeket írni, ráállni a próbákra, visszarázódni a koncertezésbe, és rögzíteni a most megjelent Rekult I. című lemezünk folytatását, már teljes zenekarral. Ja és év végén egy dupla Rekult albummal szeretnénk kijönni. 10 évesek lettünk, így ünneplünk.
Mit tartotok az elmúlt időszakban megjelent hazai lemezek közül a legizgalmasabbnak?
Meteo – Hayline
Jazzbois – Jazzbois Goes Blunt
Ha a zenekarról most filmet forgatnánk, mi lenne a főcímzene?
Ha saját film, akkor egyértelműen Heroin Minimal John, ami a már emlegetett Rekult lemezünk egyik száma.