Majdnem egy évtized után ismét a Szigeten lépett fel az egyik legjobb amerikai artrock-zenekar, a Yeasayer. A kísérletezgetős, kreatív, közhelymentes zenét játszó együttes sosem foglalkozott még annyit a politikával, mint 2019-es lemezén, és úgy néz ki, hogy az érdeklődésük azóta sem nagyon változott, a zenekar tagjai (a képen sorrendben Anand Wilder, Chris Keating és Ira Wolf Tuton) ugyanis szinte csak ilyen témákról akartak beszélni a koncertjük előtti interjúnkon. Így látja ma a világot három progresszív művész New Yorkból. (Fotók: Artlasso)
Kilenc évvel ezelőtt egyszer már játszottatok a Szigeten. Mire emlékeztek arról az estéről?
Chris Keating: Kilenc éve! De régen volt már. Talán Diplo előtt játszottunk, vagy nem is, a Major Lazer előtt. Nagyon esős volt az idő, nem ilyen szép napos, mint most.
Igen, de most már talán túl meleg van. Szerettek ilyen hőségben játszani?
Anand Wilder: Igen, szeretek melegben zenélni. Mi forrón szeretjük.
Idén új albumotok jelent meg, az Erotic Reruns. Mit kell tudni róla?
Chris Keating: Ez az ötödik albumunk. Mi voltunk a producerei is, a saját lakásunkban vettük fel a dalokat, mindhármunk lakásában dolgoztunk. Eddig ezen a lemezünkön van a legtöbb politika. Zeneileg pedig egy olyan albumot szerettünk volna csinálni, amit a hatvanas és a hetvenes évek stílusa inspirál.
Ezt a lemezt már egy saját kiadón keresztül jelentettétek meg. Miért?
Chris Keating: Hogy az összes pénzt megtarthassuk magunknak. Na jó, igazából azért, hogy minden a mi irányításunk alatt legyen, és senki ne szóljon bele abba, hogy mit és hogyan csinálunk. Ma, a streaming világában már ez a legjobb módszer. Így mindent a saját felügyeleted és irányításod alatt tudsz tartani.
Melyik a kedvenc dalotok a lemezről?
Ira Wolf Tuton: ezt nagyon nehéz megmondani. Olyan, mintha azt kérdeznéd meg valakitől, hogy melyik a kedvenc gyereke. Nem tudok egy konkrétat kiválasztani.
Akkor én választok egy konkrétat. A 24-Hour Hateful Live!-ban Donald Trump előző sajtófőnökét, Sarah Sanderst Göbbelshez hasonlítottátok. Nem gondoljátok, hogy az ilyen kemény üzenetekkel elveszítitek a közönségetek egy részét?
Ira Wolf Tuton: Csak Göbbels rajongóit, tőlük elnézést kell kérnünk! Na jó, talán inkább csak azokat, akik nagyon odavannak Sarah Sandersért. Vagy te mit gondolsz?
Talán nem olyan sok embert, nem hiszem, hogy Trump fő szavazóbázisa és a ti közönségetek között olyan nagy átfedés lenne.
Chris Keating: Valószínűleg nincs. Nemrég viszont játszottunk Tel-Avivban és Lengyelországban, és mindkét helyszínen beszélgettünk egy-egy olyan emberrel, akik szerették a Yeasayert, de közben a saját, meglehetősen szélsőjobbos kormányukat is támogatták. És hát Magyarországnak is egy hasonló kormánya van. Mi afféle nemzetközi emberek vagyunk, világpolgárok, akik mindenhol ugyanazt az üzenetet közvetítik, és meglehetősen sok hasonlóságot látunk ezek között az autoriter erős emberek között. Meg egyre több helyen látunk bizonyos mértékig szélsőjobboldali kormányokat hatalomra kerülni. Ez egy általános veszély. Mindenki kapni akar egy szeletet a tortából. Élvezni szeretnék a liberalizmussal járó előnyöket és kiváltságokat, és közben meg a bevándorlókat távol akarják tartani ettől, egy bezárkózó gazdaságban szeretnének élni. És nem veszik észre az ő szélsőjobboldali kormányuk és Trump közötti hasonlóságokat. Donald Trump olyan egyértelműen hamis és rasszista, hogy azt nehéz nem észrevenni. De igazából pont ugyanolyan, mint ezek az európai vezetők, beleértve Matteo Salvinit is Olaszországban.
Ha Sarah Sanderst Göbbelshez hasonlítjátok, akkor Donald Trumpot kihez?
Anand Wilder: Ő egy nyers, ösztönös figura, mint mondjuk Silvio Berlusconi. Meg hasonlít Boris Johnsonra is, de történelmi példát nehéz mondani. Mi Orbán Viktor legfontosabb jellemzője? Ő leginkább egy ilyen migránsellenes pali?
Az elmúlt években ez volt az egyik legfontosabb kormányzati üzenet itthon, az biztos. Ebben végül is tényleg hasonlít Trumphoz.
Chris Keating: Az az ironikus, hogy a történelem gyakorlatilag folyamatosan ismétli önmagát. Ugyanazok a dolgok történnek, mint évezredekkel ezelőtt, a vezetők ugyanazokat a mantrákat sulykolják. Régen is voltak bevándorlásellenes, a veszélyes idegenekkel riogató vezetők, akik azt prédikálták, hogy veszélyben van a népük homogenitása, identitása. Most ugyanez van. A történelemben azonban ez a gondolat még csak szenvedéshez vezetett, hiába vesszük most újra elő. Nektek például ott volt a kommunizmus is.
Mit gondoltok, Trump meg fogja nyerni a következő választást is?
Anand Wilder: Szerintem igen, bár van olyan is a zenekarban, aki nem így gondolja. Én azt gondolom, hogy a bevándorlásellenes, Amerika-párti, nőellenes, rasszista szólamok, meg az az egész celebség, ami körbeveszi Trumpot, túlságosan is csábító kombináció. Nem igazán látom, hogy hogyan lehetne legyőzni. De remélem, hogy nem lesz igazam.
Ira Wolf Tuton: Én a jelenről szeretek beszélni, az olyan kijelentéseket pedig nem igazán kedvelem, amik a jövőt akarják megjósolni. Ma egy olyan korban élünk, amikor mindenki szakértőnek gondolja magát. Mindenki tudni véli, hogy mi fog történni a jövőben, ahelyett, hogy a jelenlegi helyzettel foglalkoznának. Arról kellene beszélgetni és gondolkozni, hogy mi az, amiben hisz a társadalom, és merre szeretne tovább haladni.
Chris Keating: Végül is az előző választást sem nyerte meg Trump, legalábbis akkor, ha pusztán a szavazatszámokat nézzük. Borzalmas ez a választási rendszer, ami az Egyesült Államokban van.
A zenészeknek, mint példaképeknek egy ilyen korban muszáj állást foglalniuk a politikai kérdésekben is?
Ira Wolf Tuton: Nem kötelező. Hűnek kell maradnod a saját szellemiségedhez, azokhoz az értékekhez, amikben hiszel. Nem szabad olyan szituációkat felvállalni, amikben nem érzed jól magad. Szerintem az káros, hogyha alapból nem igazán vagy ilyen beállítottságú, de mégis úgy érzed, hogy meg kell szólalnod politikai kérdésekben. Olyan dolgokról, amik nem igazán érdekelnek, amikről nem gondolkozol, vagy nem is tudsz semmit.
Anand Wilder: Igen, de eközben úgy érzem, hogy van értelme ezt csinálni, és tényleg elértem valamit, amikor Tel-Avivban és Lengyelországban beszélgettünk az előbb említett emberekkel. Képes voltam bemutatni nekik azokat a hasonlóságokat, amelyeket ők nem vettek észre, mert az állam által kontrollált híreket fogyasztották. És az ott kapott üzenetek valóban meg tudják szólítani őket, rezonálnak bennük, de közben szeretik a Yeasayert is, a mi üzenetünket is.
Nem gondoljátok úgy, hogy ez a légkör már mérgező? Ha mondjuk egy Trump-párti zenekar lépne fel utánatok, gond nélkül el tudnátok beszélgetni velük?
Chris Keating: Az a gond ezzel, hogy nem nagyon vannak Trump-párti művészek. A legtöbb előadó nyitott gondolkodású, jövőtudatos, és progresszív liberális beállítottságú. Nemcsak a zenészek, hanem a filmkészítők, előadók, írók, festők is. Általában ezek az emberek nem támogatják az autoriter gondolatokat. Páran persze igen, de nem jellemző.
Anand Wilder: Meg persze a művészvilág is nagyon polarizált, csakúgy, mint a társadalom többi szelete. Hol vannak az olyan rendezvények, ahol a spektrum két végén elhelyezkedő emberek találkoznak? A jobboldalnak éppen az az egyik fő üzenete, hogy nem szeretnének másfajta gondolatokat hallani a sajátjukon kívül, mert aggályosnak tartják ezeket.
Chris Keating: Mi mindenesetre nyitottak vagyunk a párbeszédre. Nagyon szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akik máshogy gondolkoznak, mint én, mert segítenek jobban megérteni azt, hogy hol is állok egészen pontosan, és segítenek pontosabban felépíteni az érvrendszeremet, a világról alkotott képemet. A szélsőjobb az, amelyik meg akarja mondani, hogy mi a helyénvaló, és mi nem. Milyen gondolkodásmód, milyen művészet, és milyen zene.
Mi lesz a zenekarral a következő időszakban?
Chris Keating: Irány a Hold! Ezen kívül pedig Mexikóba utazunk az európai turné után, meg persze gondolkozunk új számokon is. Szerinted be kéne szállnunk a politikába?
Miért ne, úgyis egyre több outsider kerül fontos pozícióba.
Chris Keating: Igen, és ez egy jó dolog. Úgy hallottam, hogy a teljhatalom teljesen tisztességtelenné tesz, kipróbálnám, hogy tényleg így van-e.
