Hirdetés
Hirdetés

Ma már sokkal több a csaj – Sodom-interjú

Pár hete járt nálunk a Sodom, amiről a Lángoló Gitárok is beszámolt. Akkor készítettünk interjút a német thrash-csapat két tagjával, Markus „Makka” Freiwald a dobossal, illetve Bernd „Bernemann” Kost gitárossal. Eredetileg úgy volt, hogy Tom Angelripper alapító-énekes-basszusgitárost (a fenti képen bal szélen) kapjuk, de ő megfázás miatt visszamondta az interjút, viszont kiderült, hogy a másik két zenésszel is el lehet beszélgetni a Ruhr-vidéki germán thrash legszebb korszakáról.

A Ruhr-vidék zenéjének egyik legfontosabb csapata vagytok a Kreatorral egyetemben. Hogyan látjátok, mi minden változott a 80-as évek óta?
Makka: 25 éve vagyok része a színtérnek, és azt kell mondjam, hogy egyre gyorsabban változnak a dolgok az internet korában. Már össze sem lehet hasonlítani az akkori, kezdeti körülményeket a mostaniakkal.

Mégis, mint belsős, milyen alapvető különbségeket tudnál említeni? Most persze nem a profizmus szintjére vagyok kíváncsi, hanem a hangulatra és a körülményekre.
Makka: Akkor elmondom, hogy milyen volt, mikor az akkori zenekarommal a Despairrel először mentünk turnézni és mindjárt a Death előzenekaraként. Gondolhatod! Szó sem volt ilyen elképesztően menő, nagy buszokról, mint amilyenekkel mostanság nyomulunk, csak a lepukkadt szarok jutottak nekünk. Természetesen a buszban aludtunk, nem hotelben, de akkoriben még fiatalok voltunk és – látszólag – elpusztíthatatlanok. Akkoriban egy zenekarban játszani hatalmas megtiszteltetés volt, és ezért minden jobban tudott működni. Könnyebb volt elviselni a szar körülményeket. Mindenkinek ugyanaz volt az álma és mindenki pontosan ugyanazt akarta. Manapság már nincs olyan nagy jelentősége, nem olyan nagy dolog zenekarozni. Hétköznapivá, megszokottá vált. Ez nyilván más kihívásokat rejt a mostani fiataloknak.

Akkoriban hogy lett valaki zenész? Milyen stációk voltak?
Makka: Én 15 évesen kezdtem el dobolni és egyszerűen csak alakultak a dolgok. Nem volt nagy elhatározás, nem volt nagy tervezés, csak csináltam. Gyakoroltam és jobb lettem és ezáltal jobb lett a zenekarom is. Aztán egyszer csak elegem lett az egész szarságból és megállapodtam, családot alapítottam és elkezdtem polgári életet élni. Persze mellette csurrant-csöppent egy kis metálkodás is, néhány feldolgozásbanda, de semmi komoly zenélés.

Mivel foglalkoztál ebben az időben?
Makka: Még mindig megvan a rendes munkám, ami a Century Media Records sales osztályát jelenti. Ez egy teljesen normális munka, mikor koncertezünk, akkor szabadságot kell kivennem, mint mindenki másnak, max annyi az előnye, hogy mint zenei kiadó, jobban megértik az ilyen eseteket és nem kell órákig magyaráznom a főnöknek, hogy miért fontos nekem, hogy elmehessek.

Vajon a mai fiatalok a környéketeken mennyire vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy az európai thrash mozgalom központja voltatok ott a Ruhr-vidéken, és hogy ez ma már része a metál történetének.
Makka: Érdekes dolog ez. Pont nemrég beszélgettünk róla, hogy mostanában ismét egyre több fiatal van a koncerteken és itt 16-17 évesekre is gondolok. Akár a saját gyerekeim is lehetnének. Valóban érdeklődnek. A fiam épp 21 éves és szerinte nagyon menő dolog, amit akkor csináltunk. Kíváncsiak, megnézik a régi képeket és valószínüleg halálra röhögik magukat, hogy hogyan néztünk ki, de ez része a dolgok rendjének. Nyilván nem nézhetünk ki ugyan úgy, mert akkor inkább bohócok lennénk, mint komolyan vehető zenészek. Nemrég pont a kezembe került egy 1000 éves fotó, amit már el is küldtem a többieknek. Ezen mi vagyunk rajta az akkor zenekarommal a Despairrel, a Liar tagjai, természetesen a Sodom és Bernemann akkori csapata a Crows. Éppen egy turnét csináltunk Breaking The Silence címmel, aminek mindössze két állomása volt. Ugye nem kell mondanom, hogy milyen elképesztően szervezett és emlékezetes akció volt? Kicsit iszogattunk is meglehet.

Innen nézve a 80-as években egy komoly színtér alakult ki arra felétek, mint azt már említettük is, de azt mondjátok meg, hogy nektek ez hogy jött akkor le? Tudatos volt vagy csak utólag láttátok, hogy mi lett belőle?
Berndt: Nekünk ez inkább egy család volt. Egy épületben próbáltunk, együtt csináltunk mindent. Mindenki tudott mindent mindenkiről. Nagyjából 100 zenekar mozgott egy épületben, folyamatosan cseréltük egymást. Ha kellett valakinek egy basszeros, akkor megkérdeztük egymást és valaki mindig akadt beugrónak. Így ismerkedtünk meg, így szereztünk életre szóló barátságokat. A Despair, a Crows, az Angel Dust és a Sodom egy teremben próbált, szóval képzelheted, mik mentek. Én személyesen nagyon büszke vagyok rá, hogy mi lett ebből a dologból, hogy világszerte ismernek és kedvelnek minket. Az, hogy egy színtérről beszélünk és az, hogy ez világszerte egy ismert és meghatározó dolog, engem boldoggá tesz és természetesen elégedetté is. 1988 volt egy Monsters Of Rock Bochumban, ahol játszott az Iron Maiden, a Kiss, az Anthrax, a Testament és az összes környékbeli zenekar, aki akkor velünk együtt próbált, ott volt a koncerten. A helyi kisvasúttal mentünk, vagy 70 szűkgatyás rokker. Leírhatatlan élmény. Az az összetartozás. Nem volt ellenségeskedés, nem volt rivalizálás.

Gondolom azért menet közben tudatosult bennetek, hogy amit csináltok az akár komolyra is fordulhat, nem kell feltétlenül a környékbeli rock-klubokban gondolkodnotok.
Berndt: Nézd, nem volt komoly korkülönbség kötzünk és az akkori menő bandák között. Például az Iron Maiden tagjai nem voltak sokkal öregebbek, mint mi. Ez egy nagyon fontos dolog. Ezáltal nagyon egyszerű volt nekünk beleélni magunkat a világukba. Értettük a mondanivalót és hasonlóan gondolkodtunk. Természetesen egy másik irányban is igaz volt és a környezetünkben a többi fiatal éppen ezért kedvelte a zenénket, mert élték és értették. Gyorsan emelkedett azoknak a száma, akik kíváncsiak voltak ránk, illetve a többi helyi bandára és ez a szám egyre csak nőtt, míg már az egész világon ismertek minket.

Mit gondoltok, mi volt az, ami miatt pont a Ruhr-vidék került fel a metáltérképre?
Berndt: Ez egy összetett dolog. Egyrészt ez egy nagyon nagy régió, rengeteg lakossal, de finoman szólva sem az ország legfejlettebb környéke. Akik ott laknak, azok mégis büszkék rá, és ha tehetik, ott élik le az életüket. Ottani csapatnak drukkolnak, meg hasonlók. Nem egy szép régió és leginkább csak szén volt ott mindig is. Mégis, a környék rendelkezik egy sajátos atmoszférával, amit sehol máshol nem találsz meg. Nagyon sok bevándorló lakik ott, rengeteg lengyel például, és ez a sokszínüség egy különleges hellyé teszi a Ruhr-vidéket. Az ottani emberek sokkal nyitottabbak és vendégszeretőbbek, mint például Dél-Németországban.
Makka: Ahol én felnőttem, az a dortmundi bronx volt tulajdonképpen, nem egy szép környék. Ott vagy drogos lettél, vagy alkoholista, vagy kerestél magadnak valamilyen hobbit. Így lettem én például dobos, mert a faterom amúgy is zenélt korábban, szóval volt némi hátterem.
Berndt: De mindez igaz Tomra is (Tom Angelripper – énekes, basszusgitáros), aki igazi szar helyről jött, Gelsenkirchenből, bizonyára hallottál róla, a világ legszarabb csapata a Schalke 04 is oda való. Ő is pont olyan közegből érkezett, mint mi. Az ő apja is bányász volt, az én faterom is bányász volt, ugyanolyan robogóval csajoztunk ifistaként, közben mindnyájan fociztunk a helyi csapatokban és természetesen rosszalkodtunk éjjel-nappal. A környékünkön ez ment: foci, motorozás és heavy metal. Szinte mindenkinek ezen járt az esze és ezzel foglalkozott gyerekként. Éppen ezért ugyanazok a dolgok érdekeltek, ugyanazt a zenét szerettük, ugyanazokon a poénokon röhögtünk, szóval remélem érthető, hogy milyen atmoszféra, milyen közeg volt akkor ott, ami végül oda vezetett, hogy ma már egy fontos eseményként tekintünk a helyi színtér létrejöttére.

Mi jut eszetekbe, ha most visszatekintetek azokra az időkre?
Makka: Szerintem, ami a leginkább jellemezte az akkori, általunk játszott zenét, az az őszinteség és, hogy két lábbal álltunk a földön. Ennyi. Nem kell ezt túlragozni. Elmondtuk, hogy mit gondolunk és közben gyorsak és aggresszívak voltunk. Manapság nagyon kevés az őszinte zene. Sok a póz és a divat, ami szerintem lealacsonyítja a zenét. Az amerikai csapatoknál a legszembetűnőbb, hogy szinte mindent háttérbe szorít a kinézet. Mennyi tetkód van, mennyire viselkedsz extrémen, mennyi a piercing a szádban, meg ilyenek. A mi időnkben ezek nem voltak szempontok, pedig mifelénk is akadtak súlyos arcok, elhiheted. Ha a koncert szar, akkor mindegy, hogy milyen menőn nézel ki.
Berndt: Mondok egy nagyon jellemző történetet. Játszottunk egy hatalmas fesztiválon az USA-ban. Milwaukee Metal Fest volt a neve. Ott egy szállodában lakott az összes banda. Sok fiatal amerikai csapat volt ott, akik szénné voltak varrva, rengeteg piercing és menő vad cuccok, meg minden, aztán egyszercsak besétál az előtérbe Tom, aki hozzájuk képest olyan, mint egy tipikus német turista: strand papucs, lila bermuda, fehér póló, amin deréköv éktelenkedett, asszem piros és ebbe volt beletűzve a cigisdoboz, meg az öngyújtó. Mindezeken felül egy nem digitális kamera is a nyakában lógott. Mondanom sem kell, hogy egy pillanatra mindenki elhallgatott és hallani lehetett, ahogy a sok pózer elkezd suttogni, hogy „nézzed má’ ez az Angelripper a Sodomból”. Ugye nem kell mondanom, hogy azóta is ezen röhögünk!

A nyolcvanas években volt több csaj a metálkoncerteken, vagy most?
Berndt: Most mindenképpen több a lány a bulikon. Akkoriban olyan ritkák voltak, mint a fehér holló. Szinte ünnep volt, ha egy-egy lány is megjelent. Akkoriban nem jártak olyanok metálkoncertre, akik nem szerették ezt a zenét. Manapság a fesztiválokon már sokkal hígabb a közönség. Olyanok is megnéznek egy-egy nagyobb metálkoncertet, akik valami másért jöttek. Mondjuk azt is hozzá kell tennem, hogy akkoriban sok volt a brutalitás a koncerteken. Láttam nagyon csúnya verekedéseket. Ma ahhoz képest Én kicsi pónim-karám minden buli. A 80-as években nem voltak ritkák a halálos áldozatok a koncerteken. Különösen a nagy tömegrendezvényeken. Amúgy most, hogy így rákérdeztél azért el kell mondanom, hogy szívesebben vettem volna, ha akkoriban több a lány, de most már mindegy.

Advertisement
38,995KedvelőTetszik
3,061KövetőKövetés
3,850FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló