Hirdetés

Ma este indul a Strand Fesztivál

strand.jpg

Ma adják át harmadik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat. A helyszín ezúttal a zamárdi Strand Fesztivál; a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös díját nyolc kategóriában ítélik oda. Azt már korábban bejelentették, hogy az életműdíjat Tátrai Tibor kapja.

Az elismeréseket Az év dala, Az év zenekara, Az év női előadója, Az év férfi előadója, Az év videoklipje, Az év felfedezettje, Az év dj-je és Az év koncertje kategóriában adják át. A Petőfi Zenei Díjra a legtöbb, négy jelölést a Blahalouisiana kapta.

A díj a magyar könnyűzenei élet kiemelkedő szereplőit ismeri el. A Petőfi Sándort egy mikrofonnal a kezében ábrázoló alkotás, Verebélyi Diána képzőművész munkája bronzból készült és kristálytalapzaton áll. A jelölés alapját a Petőfi Rádióban 2017. március 1. és 2018. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület. A jelöltekre július 26-ig lehetett szavazni a www.petofilive.hu oldalon és a szakmai testület is újra voksolt. A végeredményt a szavazatok összessége adta.

A kétórás showműsorban fellép együtt lép színpadra Tátrai Tibor és az Ivan and the Parazol, a Random Trip négy énekesnővel – Lábas Viki, Tóth Vera, Jónás Vera, Sena – egészül ki, extra produkciót láthat a közönség Ákostól és a Wellhellótól is. Fellép továbbá a Kelemen Kabátban, a Nagy-Szín-Pad! 2018 győztese, az Apey and the Pea, A Dal 2018 akusztikus versenyét megnyert Leander Kills és a műsorban hangzik el először élőben a Petőfi Zenei Díj dala a Cloud 9+ és Járai Márk előadásában. A műsor nemzetközi sztárvendége a brit Dj Sigala és színpadra lép a Punnany Massif is, amely 15 éves születésnapját ünnepli a Balaton partján.

A Petőfi Zenei Díj gálát az M2-Petőfi TV, a Petőfi Rádió és a petőfilive.hu egyaránt élőben közvetíti.

Egyébként új helyszínekkel is készülnek idén a Strand Fesztivál szervezői: a Hello Hungary Village-ben az ország legismertebb youtuberei, míg a Strand Kalandparkban számos akadálypálya várja a közönséget augusztus 22. és 25. között Zamárdiban.

A szervezők közleménye szerint a legfontosabb hazai zenekarok és előadók mellett olyan világsztárok érkeznek az idei fesztiválra, mint a Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag’n’Bone Man vagy Fritz Kalkbrenner. Az éjszakai órákban a Strand Tábortűz mellé többek között az Aranyakkord – Kiss Tibor és Vastag Gábor -, Járai Márk, Bérczesi Róbert és Roy&Ádám érkezik.   Esténként a Kertmoziban két-két magyar filmet mutatnak be, köztük a Balaton Method, a Tiszta szívvel, a Valami Amerika 3 és a #Sohavégetnemérős című alkotásokat. 

Idén is kinyit a Diákhitel Kávézó, ahol naponta különféle előadásokon, beszélgetéseken vehetnek részt a fesztiválozók. Vecsei H. Miklós és Dobos Evelin a fiatalok helyzetéről, Csernus Imre a férfi-női viszonyról beszél, de a vendégek között lesz Zacher Gábor toxikológus is, és több magyar influencer is mesél a munkájáról. 

Új helyszín lesz idén a Hello Hungary Village, ahová az ország legismertebb youtuberei költöznek be öt napra, hogy sokszázezres nézőközönségüknek bemutassák a fesztivált és a Balatont, míg az először felépülő Strand Kalandparkban számos akadálypályán próbálhatják ki ügyességüket a látogatók.

Közvetlenül a Balaton-parton kap helyet a Petőfi Rádió Part, ahol déltől hajnalig az ország legismertebb DJ-i szerepelnek, és a fesztivál magyar előadói is színpadra lépnek. Augusztus 24-én déltől a népszerű Pool&Beer party várja a közönséget sok száz, felfújható gumijáték kíséretében.

A Strand Art helyszínen az idei év fő témája a Balaton lesz: a fesztiválozók elkészítik a legnagyobb balatoni festményt.

A fesztivál záró programja a kilencvenes éveket idézi. Total Dance party keretében SNAP! és Dj Sash mellett a Kozmix, a Hip Hop Boyz és az UFO lép színpadra, majd egy hajnalig tartó NECC Partyval zárul az eseménysorozat.

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,010FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló