Hirdetés

Ma este Helloween az Open Road Festen

helloween-620x400.jpg

Volt idő, amikor a pejoratívan csak germán metálnak hívott stílus lesajnált műfajnak számított. A lakótelepen a jól-rosszul falakra festékszórózott Helloween és Running Wild feliratok már egy letűnt kor emlékének tűntek, netán egy olyan álomnak, amiből hirtelen felébredtünk, és nem emlékszünk a végére. Akkoriban senki sem mert volna fogadni arra, hogy Michael Weikath és barátai húsz évvel később is kitűnő formában turnézgatnak majd a világban, hovatovább egy magyar fesztivál főzenekaraként lépnek fel. Pedig ma este Alsóörsön, az Open Road Fesztiválon ez történik majd. Kitűnő alkalom egy kis hangulatcsinálásra, meg hogy bizonyítsuk egy cikk erejéig, a lángolósok valójában nem is utálják az igazi metált.

Nagyjából minden hithű metálos tudja, hogy a korai korszakban még a gitáros, Kai Hansen állt a mikrofon mögött is. A Walls of Jericho lemez az úgynevezett speed metál stílus egyik korai alapvetése. A speed jelző a közhiedelemmel ellentétben nem azt jelenti, hogy a zenészek előszeretettel juttatnak dezoxiefedrint a szervezetükbe, sokkal inkább a zene tempójára utal. Csak néhány kiragadott szó illusztráció gyanánt: 1985, Németország, MusicLab stúdió, a producer Harris Johns. Akinek jelent valamit az a korszak, ennyiből mindent tud, akinek meg nem, az még mindig orvosolhatja a hibát, mondjuk kezdésként meghallgathatja a Ride the Sky című klasszikus dalszerzeményt!

A Keeper of the Seven Keys albumokat szokás a zenekar aranykorának aposztrofálni, ami nem is csoda, hiszen akkoriban élték talán legsikeresebb időszakukat. Michael Kiske személyében kitűnő énekest igazoltak, hogy Hansen a gitározásra koncentrálhasson, valamint olyan emblematikus dalok születtek, mint a Future World,
az I Want Out, vagy a Dr. Stein, amelyek máig kihagyhatatlanok a repertoárból. A kétrészes anyag első fejezetét elsősorban Hansen határozta meg, mivel Weikath úr akkoriban egy kézsérüléssel bajlódott, a második albumra viszont ő szállította a legtöbb dalt, köztük az Eagle Fly Free címűt, ami minimum akkora sláger,
mint az előbb említettek!

Persze német barátainkat sem kerülték el a válságok. A Keeper-lemezek után kiadós mélyrepülésbe kezdtek: Hansen kilépett, összebalhéztak a kiadójukkal, és olyan, legalábbis vitatott albumokat készítettek, mint a Pink Bubbles Go Ape, és a Chameleon. Egészen 1994-ig tartott, amíg a Master of the Rings lemezzel visszataláltak önmagukhoz. Ennek persze ára volt, Kiske helyére Andi Deris érkezett a Pink Cream 69-ből, a droggal és tintával komolyan cimboráló Ingo Swichtenberg dobos helyét pedig Uli Kusch vette át, aki ironikusan pont a Hansen-féle Gamma Rayből érkezett. Swichtenberg egy évvel később szomorú módon egy HÉV-szerelvény kerekei alatt fejezte be földi pályafutását, a Helloween viszont Derissel új életet kezdhetett. Idézzük fel erről az albumról
a Sole Survivort ennek örömére, a korán elhunyt dobosról pedig emlékezzünk meg egy korabeli koncertfelvétellel.

A Pink Bubbles és a Chameleon albumok megváltozott zenei világát szokás volt a Hansen helyére érkezett Roland Grapow gitáros számlájára írni, pedig ezeknek a lemezeknek körülbelül egyharmadát írta ő. Visszatekintve úgy tűnik, ő volt a zenekar kedvenc bűnbakja, és a The Dark Ride után nem sokkal lapátra is tették Kusch-al együtt, mondván, ők ketten vitték sötétebb, modernebb irányba a zenekart, miközben két-két dalt hoztak az ominózus lemezre. Hát ilyen ez a popszakma! A kiebrudalt arcok később Masterplan néven új zenekart alapítottak, Grapow ott játszik a mai napig, egyébként meg a szlovákiai Nagyszalatnán vezetgeti
a saját stúdióját. Ugyanakkor meg kell adni a The Dark Ride-nak, ami jár: az úgymond sötétebb, modernebb hangzással együtt is kitűnő album, a Mr. Torture refrénjét hallatán még egy elitista, karba tett kézzel alvó black metálosból is kitörne a söröskorsót lóbáló party animal. Hallga csak!

A nyúl nem jött könnyen 2003-ban, de azt megkockáztathatjuk, hogy azóta meglehetősen egyenes pályát írt le a zenekar. Sascha Gerstner gitáros itt jött be a képbe, a mostani felállás dobosa, Daniel Löble pedig a következő,
Keeper-koncepciót folytató albumnál csatlakozott. Azóta még négy stúdióalbum készült egy rakás egyéb kiadvány mellett, a felállás stabil, láthatóan jól elvannak egymással. Mi most mégis a Rabbit Don’t Come Easy lemezről válaszottunk egy számot, ugyanis ezt a dalt, ahogy kettő kivételével az összeset, egy bizonyos Mikkey Dee dobolta fel, aki valami Motörhead nevű zenekarból lehet ismerős a tájékozottabb zenehallgatóknak,
őt pedig nagyon szeretjük.

Ennyi fért mai válogatásunkba, kedves nézőink. Ha valaki több Helloweent szeretne, az vagy olvasgassa korábbi cikkeinket, vagy még jobb, ha elindul Alsóörsre – ki motorral, ki gyalog, netán csoportokba verődve – és megnézi a koncertet! 

Hirdetés

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,010FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló