Hirdetés
Hirdetés

Ma este Arch Enemy a Barba Negra Trackben

Az Arch Enemy Mike Amott zenekara. Ez olyan evidencia, mintha azt mondanánk, hogy az ég kék, a föld kerek (és mindig lesznek rockerek, bocs ez kihagyhatatlan volt). Amikor a Carcass feloszlott, akkor azért sejthető volt, hogy a tagok hamarosan visszatérnek ahhoz a zenéhez, amivel megalapozták karrierjüket. Leghamarabb Amott tette ezt, és három iszonyatosan masszív, dallamos, de kemény albumot rakott össze az aktuális tagságával. Majd miután a bömbölő énekesférfit, bömbölő énekesnőre cserélte, egy kicsit beszürkült, és rendre hozta az egyenletes színvonalú, de nagyon kiszámítható lemezeket.

Az énekesnős vonal annyira bevált, hogy amikor Angela Gossow énekesnő elhagyta a zenekart (legalábbis, mint énekes, mert mind menedzser maradt), újra énekesnőt vettek be. Alissa White-Gluz egy éve tagja a zenekarnak, és úgy tűnik a rajongók is megbarátkoztak vele. Vele együtt érkezik a zenekar ma, a Barba Negra Trackbe. A koncert másik érdekes szereplője pedig az a Jeff Loomis, aki a Nevermore-ban fő dalszerző volt, itt pedig egyelőre csak koncertgitárosként hallható, látható. A koncert viszonylag korán, 20:15-kor kezdődik, úgyhogy meló után mindenki csipkedje magát, hogy odaérjen!

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,063KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló