Fennállása során először sikerült a Lángolónak eljutni a Las Vegas-i CES kiállítása, ahonnan számos cikket szállítottunk már az olvasóinknak. Úgy gondoltuk, hogy ha már ott vagyunk, akkor nem csak a technológiával foglalkozunk, hanem természetesen a zenével és a popkulturával is. Olvasóink ezekből is kapnak egy jó csokorral videók és cikkek formájában. Most például arról, hogy hogyan nem mentünk el sok koncertre Amerikában.
Merthogy mit csinál egy zenefanatikus, ha megtudja, hogy két hetet az Egyesült Államokban, azon belül is Las Vegasban és Los Angelesben fog tölteni? Természetesen elkezdi nézegetni, hogy milyen koncertek lesznek abban az időszakban. Aztán teljesen megőrül, hogy szilveszter estére bejelentettek egy danziges Misfits-koncertet Las Vegasban, majd gyorsan ki is józanodik, hogy a legolcsóbb jegy is (az akkori árfolyamon) 80 ezer forintnál kezdődik.
Persze utólag belegondolva valószínűleg hatalmas pénzkidobás lett volna a Vegasba érkezés napján elmenni hullafáradtan egy Misfits-koncertre, de szerencsére se Vegasba nem érkeztünk meg december 31-én, se Misfits-koncert nem volt, mert mindenféle ok nélkül lemondták. Szóval ez megoldódott gyorsan.
Ettől függetlenül nézegettük a programokat, hová is fogunk menni, ki is néztük magunknak egy Fu Manchu-bulit a zenekar szülővárosában Costa Mesán, de mikor ennek elkezdtünk örülni, sold out lett.
Nem adtuk fel, szedtünk szépen össze az eseményeket, jelölgettünk be teljesen ismeretlen zenekarok bulijait, hogy majd azokon érezzük át egy kaliforniai zenei esemény szellemét. Ezt még mind azelőtt, hogy egyáltalán elindultunk volna Amerika felé.
Amikor teljes a kudarc
Aztán az első élő zenei élmény Las Vegasban ért minket január elsején, amikor a híres Fremont Streeten az egyik színpadon feldolgozásokat játszott valami nevesincs zenekar, miközben aligruhás nők és férfiak próbálták a kaszinókba invitálni az embereket.
A második zenei élmény az volt, amikor a Panasonic bejelentette, hogy megmutatja, milyen lesz a breaktánc az Olimpián az ő eszközeikkel, majd a DJ-jük besült a cég sajtóeseményén, és nem tudott hangfalra varázsolni semmit a Technics lemezjátszójából.
A már említett Fremont Streeten egy másik, este, egy másik nevesincs zenekar adott elő meglepően jól Rage Against The Machine- és System Of A Down-dalokat, amin csak elkezdtünk sajnálkozni, hogy láthatóan baromi jó hangszeres zenészek mi az istent keresnek itt ebben a földi pokolban. (Pénzt.)
Aztán társaságunk egyik fele, a társaságunk másik felének ajánlására elment egy punk kocsmába, ahol hogy-hogy nem, volt egy punkkoncert, ahol a társaságunk egyik fele jól szórakozott, a másik fele pedig, amiben én is voltam, betegen lerogyott a szállodai ágyra, és semmi kedve nem volt punkkoncertre menni.
Ugyanez megismétlődött már Los Angelesben is, ahol én már egy újabb influenza-szerű betegséggel kínlódtam, míg a társaságunk összes többi tagja bement Hollywoodba, ahol egyrészt megfelelő öltözet híján nem engedték be őket a full goth Sinister Barba, a híres Whiskey A Go Go meg be is zárt, mire odaértek volna. Mindezt szombat este.
Amikor az eső mossa el
Sebaj, a kinézett San Diego-i metálbuliba már megy mindenki. Vagyis ment volna, ha nem azt folyt volna mindenhonnan, hogy az évtized esőzése csap le Kaliforniára. Nem tudtuk eldönteni, hogy most túloznak-e az amerikaiak vagy tényleg félnünk kell. Mindegy, a társaságunk egyik fele azért elindul Los Angelesből San Diegóba, a társaságunk másik fele pedig később tervezte ugyanezt tenni. Aztán mivel az úton San Diego felé folyamatosan olyan feliratok villogtak elénk, hogy délután négytől másnap délután háromig ne induljon útnak lehetőleg senki, elkezdett gyanús lenni, hogy ezt az amerikaiak nagyon komolyan gondolják. Hogy mégsem maradunk San Diegóban koncerten, azt akkor döntöttük el, amikor azt láttuk, hogy autópálya mellé harckocsikkal hordják a homokzsákot a lehetséges áradás miatt.
Szóval pár órát elflangáltunk a városban, voltunk lemezboltban (cikk később), voltunk képregényboltban (videó később), és elmentünk abba a bárba, ahol az első Top Gun több jelenetét is forgatták (videó később). Illetve úgy gondoltuk, hogy hol máshol mehetnénk el egy autentikus mexikói étterembe, mint egy, a mexikói határral összenőtt városban, és ez legalább sikerült, nagy élmény volt, még ha nem is zenei. (Aki esetleg még nem tapasztalta volna: a Magyarországon lévő mexikói éttermeknek köze sincs az autentikus mexikói kajákhoz, mi itthon sokkal erőteljesebben fűszerezünk, mint ők.)
Az eső pedig este valóban lecsapott, még a magyar újságok is megírták, hogy San Francisco környékén mik voltak. Mi viszont annyira nem kaptunk belőle, San Diegoban pedig vélhetően jól szórakoztak azok, akik elmentek a koncertre, amire mi nem.
És akkor ott voltunk az amerikai túránk utolsó napja előtt, rendes koncerten viszont nem jártunk. Az utolsó reménysugár egy hollywoodi metálbuli volt a Knucklehead nevű helyen, ahol a Velnias, a Civerous és az Endless Solitude lépett fel. Korábban egyikről sem hallottam, pedig mint utólag kiderült, Fekő Ádám barátom próbálkozott elrángatni egy olyan buliba Budapesten, ahol a Velnias is fellépett, csak nem járt sikerrel. Amerikáig mentem ezt bepótolni.
És amikor végre összejön
A Knucklehead nevű klub egy teljesen jellegtelen épületben van, ahogy gyakorlatilag egyébként minden, még a leghíresebb helyek is Hollywoodban. A kapuban mindenkitől, de tényleg mindenkitől, még az ősz szakállas hatvanas rockertől is elkérték a személyit, hogy valóban elmúlt-e 18 éves. Bent a hely nagyjából akkora, mint Budapesten a Robot, csak teljesen furcsa elrendezéssel, oldalra van berakva színpad, és ha mondjuk koncert alatt vécére kell menned, akkor nem csak a közönségen kell átverekedned magad, hanem a színpadon is. Egyébként nagyjából minden olyan, mint máshol, kivéve, hogy lehet bent dohányozni (füvezni is, Kaliforniában legális), illetve van ballonos víz ingyen, és a transz emberek is láthatóan teljes természetességgel otthon érezték magukat egy ilyen helyen is.
És hogy milyen Amerikában amerikai zenekarokat nézni? Mint Magyarországon. Lehet pár évtizede még lett volna valamilyen rácsodálkozós hűha-élmény, de jelenleg tényleg semmi, de semmi különbség nincs egy hollywoodi és a budapesti underground metálkoncert között.
A fellépések egyébként rendben voltak, jól is szólt az összes zenekar. Talán az Endless Solitude black metalja volt a legjobb, annak ellenére, hogy baromi viccesek voltak, ahogy a jelmezükbe felöltözve kínlódtak hosszasan a beállással. (Az amúgy egy külön érdekes cikktéma lesz a jövőben, hogy miért is van a napfényes Kaliforniában egyre növekvő black metal színtér.) A szintén kaliforniai Civerous már inkább death metal volt, amolyan d-beatesen, az énekes kalimpált össze-vissza, el lehetett rá lenni, a közönség rájuk indult meg a legjobban. A főzenekarként érkező coloradói Velnias folkos doomja pedig tényleg nem volt rossz, jól használták ezen a kis helyen is fényeket, lassúságuk ellenére sem fulladt unalomba a koncert.
Ide egyébként szintén nem sikerült a társaságunk mindkét felének egyszerre odaérni. Mi ott voltunk, de a maradék két ember csak akkor ért oda, amikor már minden zenekar lejött a színpadról. Legközelebb talán együtt is sikerülni fog valami.
(x) A cikket a Samsung eszközeinek segítségével készítettük.
