Hirdetés

Lukács tragédiája

Már több mint egy évtizedes történelme van annak, hogy a Tankcsapda nem kedvel minket. Tény, hogy tettünk is érte. Nem rajongtunk az újkori lemezeikért, meg hát bevallom őszintén, többször is szarkasztikusan beszóltam nekik itt a Lángolón. Aztán engem lepett meg a legjobban, hogy a zenekar erre reagál, előbb csak a háttérben, aztán színpadi üzengetésben, majd végül dalban is köptek ránk. Kínos mosollyal néztem, hogy az ország egyik legnépszerűbb zenekarát sikerült annyira felhúznom/felhúznunk, hogy még dalt is írtak róla, meg évekig sértődött interjúkat adogattak, de egy idő után már inkább sajnálatot éreztem. Rossz volt látni, ahogy életem egyik legfontosabb zenekara vergődik, hogy nem a jó dalokkal foglalkozik, hanem például nagyon mélyre süllyedve, a nevemmel és a Down-kórosokkal viccelődik.

Ezalatt az egy évtized alatt legalább kétszer belekezdtem egy amolyan A Tankcsapda és én esszébe, de nagyjából három-három teleírt oldal után abbahagytam. Nem láttam értelmét folytatni. Mert hát ki a francot érdekel, hogy egykor mennyire szerettem ezt a zenekart, majd hogyan vált életem zenei csalódásává.

Az új produktumuk után pedig már csak annyit akarok leírni, hogy a Tankcsapda egész egyszerűen Lukács László tragédiája. Ha valami, akkor az ő története nagyon szomorú. Egy zseniális szövegíró és dalszerző tündöklése és bukása. Hogy mi volt előbb, a Lukácsból kifogyó szikra vagy a Tankcsapda lelketlen, de stabil üzemmé válása, nehéz szétszálazni, de talán kéz a kézben jártak. Régen Lukács frappáns, könnyen érthető, de mégsem közhelyes szövegei az életünk részei voltak, ma meg már csak annyi jut nekünk, hogy ezeket idézzük döbbenetünkben a legfrissebb klipjük láttán. Lehet teljesen komolyan gondolták az új dalban, hogy

Bazdmeg, bazdmeg!
Üzenem neked azt hogy bazdmeg, bazdmeg!
Engem te többé már nem kapsz meg, kapsz meg
Túl vagyok rajtad, úgyhogy fuck that, fuck that!

Nem tudjuk, hogy Lukács írta-e, de legalább ez egy őszinte búcsú a rajongóktól.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk