Hirdetés

Love Song – Premieren AnnaElza új dala

A ’80-as évek közepén a jazz-zenészek egy jelentős hányada biztosan neheztelt Herbie Hancock-ra, aki az új billentyű soundok megszállott kutatása közben bátran készített electro hangzású lemezt, és scratchelő dj-vel állt színpadra országos televízióadásban. Közel negyven évvel később az ő körükben is a bátor kísérletezésé a terep, ezt teszik hónapról hónapra a kortárs jazz-szcéna lüktető szívében, Londonban is az olyan produkciók, mint a Blue Lab Beats, Nubya Garcia vagy a Nubiyan Twist.

AnnaElza a magyar fővárosban hagyta maga mögött a műfaji korlátokat, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen megszerzett tudással bátran kanyarodott előbb a hiphop, majd a house és most az industrial techno irányába.

Ha már London, akkor friss dalát, a Love Song-ot hallgatva egy kilencvenes évekbeli angol illegál-rave képei elevenednek meg a szemünk előtt, ahol erre a lendületes 4/4 groove-ra elégedetten bólogatnak együtt a talpig Puma vagy Adidas melegítőbe öltözött szerencsés résztvevők. AnnaElza pedig akár egy hasonló hangulatú partyban maga is megszólaltathatja ezeket az ütemeket, ugyanis Fedórával közösen hamarosan techno dj-szettekkel jelentkeznek majd.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,020FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk