Hirdetés
Hirdetés

Long Way címmel tett közzé új dalt Eddie Vedder

Egyelőre nincs kitűzött megjelenési dátuma Eddie Vedder Earthling című harmadik szólóalbumának, de egy felvezető szerzemény már megérkezett róla. Az album producere az az Andrew Watt volt, aki többek között Ozzy Osbourne legutóbbi lemezén is dolgozott. A Long Way kapcsán a szakmai hangok Tom Petty behatását emlegetik, és nekem ezzel eszemben sincs vitatkozni, maximum annyit fűznék hozzá, hogy aki kedveli a Pearl Jam frontemberének stílusát, valószínűleg keblére öleli majd ezt a kicsit nyolcvanas évek hangulatú, orgonaszólamokkal és melankóliával alaposan nyakon öntött tételt.

Hirdetés

Az énekes amúgy sem unatkozik, hiszen amellett, hogy nemrég szerepelt két feldolgozásban – az R.E.M. Drive-ját egyedül adta elő, míg az AC/DC Highway to Helljét
Tom Morello és Bruce Springsteen társaságában rögzítette –, ahogy néhány napja kiderült, Elton John The Lockdown Sessions című kollaborációs lemezén is közreműködik majd egy E-Ticket címet kapott dal erejéig. Mindeközben arra is volt ideje, hogy Sean Penn Zászlónap című mozijának filmzenealbumán dolgozzon, amelyre nyolc dalt írt Glen Hansard társaságában – ezek közül a My Father’s Daughtert leánya, Olivia énekli több mint stílszerűen.

Csütörtökön délután ez már több annál, mint amit követni tudnék, ezért a folytatásban néhány videólinkkel igyekszem satírozgatni a fehér foltokat a zenei műveltségem vaktérképén. A kedves olvasóknak is ezt ajánlom.

 

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,933KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PROGRAMOK

LÁNGOLÓ PREMIEREK

DALMEGOSZTÁS

Lemezkritikák

Beszámolók