Hirdetés
Hirdetés

Little Boots és Michael Woods közös számot készített

Úgy kábé november közepéig állta volna meg a helyét a kijelentés, hogy rég hallottunk a még mindig fiatal és bájos Little Bootsról, akinek első nagylemezéről annak idején itt írtunk. Akkor azonban kiadott egy új kislemezt Shake címmel, majd az is kiderült, hogy jövőre érkezik a második albuma, néhány hete pedig arról írtunk, hogy közreműködött egy zenebuziknak szánt szupermenő adventi naptár elkészítésében. Most pedig ismét van miért beszélni a kisasszonyról, hiszen a Shake című dal után most egy újabb, Michael Woods brit producerrel készült szám került nyilvánosságra, ennek I Wish a címe, erősen trance-es, és egyelőre nem világos, hogy szerepelni fog-e az énekeső 2012-es albumán valamilyen formában. A friss szám a lapozás után hallható, valamint a Shake-et és annak Azari & III és Crazy P remixét is odatettük.

Michael Woods & Little Boots – I Wish
(Az új szám egy DJ-mixből lett kivágva, ezért olyan az eleje és a vége, amilyen.)

Little Boots – Shake

Little Boots – Shake (Azari & III remix)

Little Boots- Shake (Crazy P remix)

Advertisement
38,929KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló