Hirdetés

Magyarországon is elérhető lesz a black metálosok álomtelefonja

Az utóbbi idők egyik, ha nem a legizgalmasabb koncepciójával állt elő az LG, mikor bejelentette, hogy új telefonjának egyik kijelzője 90 fokban elfordítható lesz, vagyis míg az egyik kijelző vízszintes, addig a másik függőleges marad. 

Tulajdonképpen multimédiás fordított keresztnek is lehet használni. 

Az LG két új vonalat vezetett be a piacra, a Q-szériából lett a K-széria, ami az izgalmas középkategória lenne, ennek legújabb darabja a K42, hullámos hátlappal. A G-széria a G8x készülékkel, a V-sorozat pedig a V60 telefonnal ért véget, és most lett két új kategória. Universal Line-családba tartozik az LG Velvet telefonja, ami nem kifejezetten csúcstelefon, viszont izgalmassá teszi, hogy egy speciális tokkal második kijelzőt lehet hozzá csatlakoztatni. Hogy ez eléggé bejött az embereknek, azt az is bizonyítja, hogy például az Extreme Digital kínálatában ez a másodlagos kijelző, ami csak az LG Velvet telefonjával működik, az egyik legnépszerűbb mobilos kiegészítő. 

A másik vonal a Explorer, ami elsődlegesen az innovációról szól. Ennek az első darabja a 400 ezer forintos (egészen pontosan 399.990 forintos) LG Wings. Hogy az LG mennyire rámegy a promócióra, azt az is bizonyítja, hogy az előrendeléshez LG fülhallgatót adnak, később pedig a Vodafone, majd a Media Markt ajánlatában 32 colos LED TV-t kap az, aki vesz egy ilyen készüléket. 

Laza mozdulattal lehet kilökni a kijelzőt

Egyszerre félelmetes és egyben izgalmas, ahogyan a kijelző keresztbe vágódik a telefonon, és az egész olyan lesz, mint valami nagyon furcsa állványra szerelt baromi vékony kijelző. Tényleg annyira vékonynak tűnik, hogy életveszély egy óvatlan pillanatban a vízszintes kijelzőt fogva felemelni az egész készüléket. Egyébként két erős rugó, és hidraulikus csillapítórendszer fogja vissza a kijelzőt attól, hogy propeller módjára pörögjön megállíthatatlanul a függőleges tengely körül, és oldalsó gumi élek védik attól, hogy a porszemek a másodlagos kijelzőt összekarcolják.  

LG Wing
LG Wing

Extra funkciók, nagyon egyszerű multitasking 

Kinyitott vagy elfordított állapotban a telefon egy 6,8 colos POLED és egy 3,9 colos GOLED kijelzővé válik. Ez két dologra teszi alkalmassá, vagy arra, hogy a két kijelzőn különböző alkalmazások fussanak, például videónézés közben lehessen chatelni, vagy navigáció használata közben kéznél legyen a telefon tárcsázó felülete, és még számtalan lehetőség. Vagy lehetőség van arra, hogy bizonyos alkalmazások extra kezelőfelületet kapjanak, mondjuk Youtube nézés közben az egész vízszintes kijelzőn mehet a tartalom, a fényerőt, hangerőt vagy a léptetést pedig a kisebb kijelzőn lehet kezelni.  A kérdés az, hogy vajon mennyire sikerül a fejlesztőket is rávenni arra, hogy különböző alkalmazások és játékokat esetében elkészüljön az optimalizálás Wing-re, mert a játékok esetében kifejezetten kényelmes és izgalmas lehetne a másodlagos kijelzőn irányítani az egészet. 

Vagy éppen gimbal 

Az elfordítható kijelző fényképezésnél lehet még kifejezetten hasznos, és ezt a lehetőséget az LG is okosan használta ki. A gimbal funkcióval a telefon úgy viselkedik, mintha egy kamerastabilizárorra tennénk a telefont, és hasonló funkciókat is lehet vele alkalmazni. Nyilván nem fogja a kijelzőt forgatni, viszont a széles látószögű kamera ebben valamelyest segítség lehet, ahogyan a telefonba épített képstabilizátor is. Kérdés az, hogy a profi eszközökkel mennyire veszi majd fel a versenyt, de ez úgy is használat közben derül ki, a videó alapján azonban azt ígérik, hogy lehet össze-vissza rángatni meg hadonászni vele, mégis értékelhető videót kap végül a felhasználó. Vagyis koncerteteken pogózás meg headbangelés közben is lehet rögzíteni az eseményeket, amíg ki nem verik az ember kezéből.

 

Ha már egyszer gimbal, ahhoz jó kamerák is kellenek. A Wings három lencsét kapott, egy 64 megapixeles nagy felbontásút, egy 12 megapixeles ultra nagylátószögűt, és egy 13 megapixeles nagylátószögűt, valamint egy 32 megapixeles szelfi kamerát. 

Ez az LG csúcstelefonja

A 4000 mAh akkumulátor az ígéretek szerint simán bírja egy napot, még úgy is, hogy két kijlezőt kell nergiával ellátni. A telefon 5G képes, és ugyanaz a Snapdragon 765G processzor került bele, mint a Google Pixel telefonjaiba, vagy a Xiaomi Mi 10T Lite verziója. A telefont október 29-től lehet előrendelni.

LG Wings
Ár 399.990 forint
Főképernyő mérete 6,8 hüvelyk
Másodlagos képernyő mérete 3,9 hüvelyk
Processzor
Snapdragon 765G
5G Igen
Kamera 1 64 MP
Kamera 2
12 MP (ultranagy)
Kamera 3 13 MP (nagy)
Elülső kamera 32 MP
Akkumulátor 4000 mAh
Memória
8GB / 128 GB (Bővíthető)

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk