Megerősítette Ann Sarnoff azt, amit nagyjából már mindenki sejtett/tudott, vagyis hogy a DC, hasonlóan a Marvelhez, ráfekszik a moziuniverzumot építésére, és hogy ez az egyik legfontosabb franchise a Warnernél.
A Warner Media Studios and Network elnök-vezérigazgatója a CES egyik beszélgetésén elmondta, hogy 2020-ban nagyon szerettek volna a DC-rajongóknak kedvezni, és ezen rengeteget dolgoztak. Nem csak filmekkel, de különböző együttműködésekkel, játékokkal vagy 24 órás mozimaratonnal is, és fontos volt, hogy olyan aktivitásokat találjanak ki, ahol lehet interakció.
De ennél izgalmasabb, hogy megerősítette, hogy olyan DC-univerzumot építenek, ahol minden kapcsolódik, de a filmek vagy sorozatok önmagukban is megállják a helyüket. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ennek a folyamatnak még nagyon az elején járnak. Ugyan voltak már átfedések a DC filmjei között, főleg szereplőkben, de olyan erősen nem volt ez jelen, mint a Marvelnél, ahol gyakorlatilag egy összefüggő sorozatot látunk a mozikban.
A beszélgetésen szó esett arról a döntésről is, miszerint a Warner 2021-ben a mozibemutatóval egyszerre elérhetővé teszi a kínálatát az HBO Max-on is. Erről Sarnoff azt mondta, hogy itt csupán próbáltak egy olyan racionális döntést hozni, aminek a központjában a rajongók állnak. Szerinte nem jó taktika az, hogy tovább tolják a bemutatókat, de ott szeretnék megmutatni, ahol a rajongók elérik. Másrészt szabadságot adnának nekik azzal, hogy mindenki eldöntheti, ki hol tartja biztonságosabbnak megnézni a filmet. Viszont Sarnoff azt is kijelentette, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez 2022-ben is így marad, ez egy olyan nyitott kérdés, amire most még nem tudott válaszolni.