Hirdetés
Hirdetés

28 év után új Black Flag-lemez érkezik idén

Zajlik  az élet a Black Flag körül mostanában. Nem elég, hogy három régi Black Flag-tag elkezd az 1976-ban alakult legendás hardcore punk zenekar dalaival haknizni FLAG néven, még az eredeti zenekar is újjáalakul az eredeti név alatt. Eddig azonban kizárólag koncertezésről volt szó, így a műfaj rajongói számára elmondhatatlanul nagy hír, hogy a kaliforniai csapat, Greg Ginn alapító-gitáros és fő dalszerző vezetésével, új lemezt is készít. A Black Flag utolsó albuma az 1985-ös In My Head volt, egy év múlva pedig Ginn már fel is oszlatta az akkor már öt éve Henry Rollins énekessel dolgozó zenekart. A Black Flag viszont már Rollins előtt is ismert zenekarnak számított, ráadásul három énekest is elfogyasztott az enyhén antiszociális izomember érkezéséig, így egyáltalán nem szentségtörés, hogy nélküle áll össze újra a csapat. A mostani, lemezen hallható felállásba Ginn mellett Ron Reyes énekes és Gregory Moore dobos tartozik bele, illetve egy bizonyos Dale Nixon játszik basszusgitáron, aki nem más mint Ginn, csak álnéven. 

Az ötlet állítólag pár éve fogant meg, mikor a Black Flag második énekesként számon tartott, az 1979-es Jealous Again EP-t feléneklő Reyes meghívta Ginnt a születésnapi bulijába, ahol együtt eljátszották pár régi számukat. Már akkor elkezdtek új dalokon dolgozni, viszont csak mostanra teljesedett ki annyira a projekt, hogy már nem titkolják a 2013-ban érkező új lemezt sem. 

Az albumhoz természetesen turné is jár. Eddig csak egy angliai és egy német dátumot ismertünk, most viszont már biztos, hogy Amerikában is fellép majd a csapat, illetve későbbi komplett USA és európai turné is bejelentésre vár. (A koncerteken persze majd kell egy basszusgitáros is, de az ő kiléte még nem ismert.)

Advertisement
38,925KedvelőTetszik
3,060KövetőKövetés
3,520FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló