Hirdetés

Lenyűgözően lazán komolynak lenni

Interpol – Interpol
(Matador/Soft Limit)

Egészen meglepő, hogy az Interpol első lemeze óta már nyolc év telt el. Illetve nem is az eltelt időre gondolok, sokkal inkább arra, mennyi minden történt azóta, többek közt annak a lemeznek is köszönhetően. A New York-iak akkor porolták le a Joy Division örökségét, ami talán az évtized egyik legmeghatározóbb hatása lett később, akár olyan zenekarok prezentálásában, akik még nem is éltek, mikor Ian Curtis felakasztotta magát. A Turn on the Bright Lights azonban sokkal több ennél, lefektette az Interpol saját stílusjegyeit, amivel az a lemez, és a két évvel későbbi visszatérés, az Antics is egy manapság is frissnek ható, ritkán hallhatóan tudatos anyag lett.

Hirdetés

Bár a 2007-es Our Love to Admire valamivel kisebb szakmai lelkesedést váltott ki, mint elődei, az Interpol egyre növelte rajongótáborát, jelenleg szinte bármelyik fesztivál headlinerének bátran el lehet hívni, és erős a gyanú, hogy ez az idei cím nélküli lemezzel is folytatódni fog. Pedig az előjelek nem voltak túl jók, a zenekar egyik arca, Carlos D basszusgitáros már jó régen bejelentette, hogy az album felvétele után otthagyja a rokkbizniszt, és az előzetesként kikerült Lights sem tett túlzottan mély benyomást.

Elsőre a teljes anyag sem túl biztató, óhatatlanul felmerült bennem többször is a kérdés, hogy hol van innen egy NYC vagy egy Evil, vagy akár egy Pace is the Trick? Aztán második-harmadik hallgatásnál egyre ismerősebbek lettek a dalok, és eszembe jutott: az Interpol soha nem a gyorsan körülrajongható slágereiről volt híres, sokkal inkább a hosszú távon megismerhető, és még hosszú évek után is körülrajongható lemezekről. Ennek fényében odáig is merészkedek, hogy ez a próbálkozás jobban sikerült, mint az Our Love to Admire, amin voltak önmagukban jobbnak tűnő szerzemények, de sokkal ingadozóbb lett összességében a színvonal. Itt nincsenek meglepően jó, de meglepően rossz dalok sem. A külön szinte hallgathatatlanul semmilyennek tűnő Lights a lemez egyik csúcspontjává vált a megfelelő körítés miatt, a szintén klipes Barricade-et isten is koncertre teremtette, az Undoingnál meg nem hinném, hogy fogok felemelőbb záró számot hallani idén. Az Interpol azon kevés zenekarok egyike, akik számára jól hallhatóan nem halt meg a klasszikus lemezformátum, nem az iTunesos daleladásaikra építenek, hanem teljes produkcióra (még akkor is, ha a borító már megint ronda lett).

A lemez háromnegyed órájára leginkább az elegáns szó illik. Hűvös, távolságtartó, de végig lenyűgöző, hogy ezek milyen lazán tudnak komolyak lenni. A zenei megoldások egyébként nem változtak túl sokat, ezúttal valamivel több a billentyű, és talán még inkább ráhelyezték a hangsúlyt a feszes ritmusszekcióra.

Félreértés ne essék, az Interpol nem olyan jó, mint 2002-ben és 2004-ben volt. A negyedik lemez tipikusan olyan produkció, ami a kreatív csúcsponton már túljutott, de nagyon népszerű zenekar ad ki. A mércét csak azért nem viszi át, mert azt pont ők tették nagyon magasra. Ettől függetlenül ismét könnyű rászokni az Interpolra, és egyre inkább sürgős őket elkapni élőben. Budapestre persze ezúttal sem jönnek, úgyhogy érdemes legalább a novemberi bécsi dátumra elmerészkedni, mert ennél valószínűleg már csak rosszabbak lesznek.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
827FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Programok

Lemezkritikák

Beszámolók

Audiópartnerünk