Hirdetés

Melós játékgép – Teszten az új Lenovo Legion Slim

Mióta notebookot használok, mindig ASUS-om volt. Abból egyre jobb persze, most éppen egy VivoBook i7-es Intel processzorral, 8 GB memóriával, valami minimális, de legalább nem integrált videókártyával és ami a legfontosabb volt nekem, mielőtt ezt a jelenlegit évekkel ezelőtt megvettem, világító billentyűzettel. Jó, ez kicsit nevetségesen hangzik, de tényleg, a sok este, sötétben gépelgetés miatt ez volt az első kritérium, amit a fejembe vettem akkor, amikor az előző, nem világító billentyűzetes laptop kezdett nagyon kivénhedni.

Szóval ebből a bevezetőből már jól látszik, hogy életemben nem teszteltem még laptopot, de amikor a Lángoló techrovatának vezetője megkérdezte, van-e kedvem ahhoz, hogy csúcs Lenovo gépet használjak egy hétig, belementem. Már csak azért is, mert valamiért az apple-ös ismerőseim a Mac után a Lenovót istenítették a legjobban. Volt olyan, aki simán arra ment át az almás cégtől, és hát ez azért nem általános. Azt már nem tudom, az melyik almárka volt, de hozzánk most a Legion Slim 7i érkezett olyan specifikációkkal, mint:

16” WQXGA, i7-12700H, 16GB, 1TB SSD, RTX 3060, Win11H

Na ez azt jelenti magyarul, hogy elég nagy és kiváló képernyője van, jó gyors processzora, jó sok memória van benne és remek benne a videókártya is. Ja, és persze jó nagy, jó gyors a tárhely is, meg a legújabb Windows alatt működik.

Munkára kiválóan alkalmas

Hát ami eddig nekem kellett, abból mindenre. Főleg ugye cikkírásra, szerkesztésre használtam eddig a laptopot, arra kiváló ez a Legion Slim is. Még jó, ez nem is kérdés, túl jó is. A böngésző méretét még csak variálnom (kicsinyítenem) sem kellett, hogy a Lángoló címlapját szerkesztgessem az adminban, ami azért a VivoBooknál rendszeresen előfordul. De olyanra is kiváló ez a magas képfrissítésű, 2560×1600-as felbontású képernyő, hogy jó minőségben nézzem a Netflixet mondjuk. Bár ezt már nem szeretem laptopon, szóval ezt nem is erőltettem.

Jó, dolgozni lehet rajta, de még mire jó?

Játékra.

A Legion ugye a Lenovo játékos vonala, és ebből ugyan a kényelmes mérete, és csupán kétkilós súlya miatt Slim a család legkisebb tagja, de ettől még játékra is kiválóan alkalmas. Nem vagyok hatalmas gamer amúgy, de hébe-hóban játszom, egyszer PS4-en már végigvittem a Witcher 3-at, és nagy vágyam ez PC-n is. Feltettem tehát ezt az ugyan 2015-ös, de még azért mindig forrászabáló játékot a Slimre, aztán mikor láttam, hogy simán megy, le is vettem, hogy ne fájdítsam a szívem, mikor vissza kell adni a gépet, és én még csak a játék elején botorkálok. Installáltam helyette a Diablo Immortalt, mert iPaden éppen azt toltam, azzal sem volt semmi gond. Azt leszámítva persze, hogy a játék PC-s verziója még mindig nincs kész, de hát ez nem a Lenovo hibája.

Szóval játékra ennyi időm maradt most meló mellett, de ez pont elég is volt arra, hogy bogarat ültessen belém, hogy legközelebb már olyan notebookot kellene vennem, amin elfutnak ezek is, és nem elég, ha világít a billentyű.

Most ezt visszaolvasva kissé olyan, mintha írtam volna a Lenovónak egy PR-cikket, szóval mondok negatívumot: miután felállt a gép, azonnal szedtem le róla a leszedhető kiegészítő, vírusírtó programokat. Lehet hülyeség, de ezt csinálom minden gépemnél, legyen csak rajta a puszta Windows és annak biztonsági rendszere. A Lenovónál meg valahogy elég soknak tűnt ez a kiegészítő, ami lehet hasznos is, de valamiért mégis idegenkedtem tőlük.

És olyan is volt, hogy mikor kibontottam az amúgy tényleg elég lapos, könnyen hordozható gépet, eszembe nem jutott, hogy a hátulján keressem a csatlakozókat, így kicsit bepánikoltam, hogy mi az Istent fogok kezdeni az oldalán lévő két usb c-vel. Aztán persze rájöttem, hogy van csomó másik, csak rossz helyen néztem, szóval ez sem negatívum, csak én nem gondolkozom. Egyébként ezek a csatlakozók vannak rajta:

  • USB-C Thunderbolt™ 4 (DisplayPort™ 1.4, 135 W áramellátás)
  • USB-C 3.2 Gen 2 (DisplayPort™ 1.4, 135 W áramellátás)
  • SD-kártyaolvasó
  • e-Shutter elektronikus webkamerafedél kapcsolója
  • Kombinált fejhallgató-/mikrofoncsatlakozó
  • 2 db USB-A 3.2 Gen 2
  • HDMI 2.1
  • Külön árambemenet

Szóval ez volt a kalandom a Lenovo Legion Slimmel, amit leginkább olyanoknak ajánlok, akik egyszerre szeretnék tényleg könnyen hordozni esetleg munka miatt, de ha ingerük van, akkor játszanának is, a lehető legkevesebb kompromisszum mellett. Mint én. És most azt hiszem ezennel meg is értettem, miért én nyertem meg ezt a tesztet. Már csak azt kell eldöntenem, hogy elhagyom-e a konzolos játékvilágot egy olyan notebook miatt, amit munkára is kiválóan tudok használni a szórakozás mellett, mert a kettő együtt már eléggé megterhelné az ember pénztárcáját.

A nálunk járt gép technológia paraméterei:

  • 12. generációs Intel® Core™ i7-12700H
  • Windows 11
  • NVIDIA® GeForce RTX™ 3060 6 GB GDDR6 (100 W grafikus összteljesítmény, gyári adat szerinti boost órajelsebesség: 1605 MHz)
  • 16” WQXGA (2560 x 1600) IPS, 500 nit, 16:10-es képarány, 165–240 Hz változtatható képfrissítési frekvencia (3 ms válaszidő), 100% sRGB, akár VESA DisplayHDR™ 400 tanúsítás, Dolby Vision® támogatás, NVIDIA® G-SYNC® támogatás, TÜV Rheinland® tanúsítás
  • 16 GB 4800 MHz DDR5 memória
  • A 99,99 Wh kapacitású akkumulátor támogatja a Super Rapid Charge gyorstöltést (a Rapid Charge Pro gyorstöltés szintén támogatott)
  • 1 TB M.2 PCIe SSD Gen 4 tárhely
  • E-Shutter elektronikus webkamerafedél
  • Ujjlenyomat-leolvasó a bekapcsológombon
  • 2 db 2 W-os Harman® hangszóró, Nahimic Audio hangzás
  • Beépített akár FHD (1080p) webkamera
  • Méret: 16,9 mm x 357,7 mm x 260 mm (0,67” x 14,08” x 10,24”)
  • Súly: 2,175 kg (4,79 lb)

Teljes paraméterezhetőség.

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

38,932KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
Hirdetés

Tesztek

Audiópartnerünk