Hirdetés
Hirdetés

Lemmy nem adja fel, a turné folytatódik

lemmyglastonbury2015_2_638.jpg

Három lemondott koncert után ma Saint Louisban folytatódik a Motörhead amerikai turnéja. Lemmy az utóbbi időben folyamatosan egészségügyi problémákkal küszködik, a múlt héten Austinban és Salt Lake Cityben is félbe kellett szakítaniuk a bulit néhány dal után. A jelek szerint továbbra sincs szándékában nyugdíjba vonulni.

A Motörhead Facebookja szerint Lemmy valamiféle tüdőfertőzéssel küszködött, amelyet Salt Lake Cityben súlyosbított a tengerszint feletti magasság is, ezért sem merték kockáztatni a denveri bulikat. A hírek szerint már jól van, és készen áll a koncertezésre. Mondjuk hasonlót hallottunk korábban is, de a magunk részéről drukkolunk az öregnek.

A zenekar közleményét az alábbi néhány elgondolkodtató sorral zárja: “A rengeteg támogatás mellett sokan jogosan mondják azt, hogy Lemmy már nem tartozik nekünk semmivel, hiszen mindent megadott nekünk. Mi azonban tartozunk neki valamivel. Azzal, hogy tiszteletben tartjuk azt a gyönyörűen makacs eltökéltséget, amellyel továbbra rock n’ rollt akar játszani, és ott lenni, ahol a legjobban érzi magát – az úton.”

Valahogy így. Hallgassunk is meg gyorsan egy dalt az új lemezről, hogy jobb kedvünk legyen!

Kommentek

35,886KedvelőTetszik
2,755KövetőKövetés
1,050FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló