A Korál a 40 éves fennállásának jubileumára egy különleges albummal készült. Ennek előhangja volt a 2018-as Aréna koncert, amivel megünnepelték a hosszú, addigi pályafutásukat, melynek során a Korál a klasszikussá vált felállásban játszott, azaz Balázs Fecó, Fischer László, Dorozsmai Péter és Fekete Tibor „Samu”. Hozzájuk jön még az örökös „ötödik tag” Horváth Attila szövegíró.
Dorozsmai Péter 1980-ban csatlakozott legfiatalabbként a zenekarhoz, miközben még a Jazz tanszakra járt. Rögtön bedobták a mély vízbe, bemutatkozó koncertje 1980. május 1-én volt a Budai Ifjúsági Parkban. A mostani album megjelenését ehhez az évfordulóhoz kötötték, emlékezve a felejthetetlen hangulatú koncertre. Attól az évtől számtalan fellépés, turné, fesztivál, külföldi fellépés következett, a zenekar a fél életét utakon, mikrobuszban, színpadon és stúdióban töltötte. Több százezer lemezt adtak el, hűséges közönségük mindenhová elkísérte a csapatot.
A mostani lemezükön legszebb dalaikat készítették el új hangszerelésben, így a közönség ismert és kevésbé ikonikussá vált, de mégis ismerős dalokat hallhat újra, ráadásul nagyzenekari hangzással, amiben segítségükre voltak Sebestyén Áron és Pejtsik Péter hangszerelők.
A lemez anyaga hosszan és aprólékos munkával született meg, hiszen az új hangszereléshez mindent újrajátszott a zenekar. Eközben betegedett meg Balázs Fecó. A kórházból azt üzente először Péternek, aki akkor is gőzerővel dolgozott az anyagon a stúdióban, hogy „várjatok meg a keveréssel”, aztán pedig azt, „fejezd be az életem lemezét”. Nem sokkal később hunyt el a koronavírus okozta szövődményekben.
Azt a néhány dalt, amit már nem tudott Balázs Fecó befejezni, előtte tisztelegve énekelte fel Veres Mónika „Nika”, Heincz Gábor „Biga” és Kontor Tamás.
Itt a teljes lemez:
Az alábbi klip pedig Balázs Fecó hetvenedik születésnapjára készült: