Hirdetés
Hirdetés

Legklasszikusabb albumával látogat először Magyarországra az Armored Saint

sc4_9874ed.jpg

Az Armored Saint életműve csúcspontjával, a Symbol Of Salvationnel idén ősszel ellátogat néhány kiemelt helyszínre, köztük pedig a zenekar több évtizedes történetében először, Budapesten is hallhatjuk elejétől a végéig a klasszikus lemez dalait november 8-án az A38 Hajón.

A Los Angeles-i zenekar ott volt a heavy metal fénykorában és bár nem értek el akkora sikereket, mint társaik, a Metallica vagy a Slayer – előbbi ráadásul az énekesüket meg is próbálta átcsábítani, aki végül marad azokkal a srácokkal, akikkel közösen nőtt fel –  a zenekar azonban kultikusnak számít az ínyencek körében. A csapat történetét több feloszlás, majd újrakezdés jellemzi. A zenekar a 2000-es évek elején szállt be újra az alkotásba, azóta több nagylemezt is megjelentettek, most azonban karrierjük remekművével, a Symbol Of Salvationnel kelnek útra Európában.

A Symbol Of Salvation a zenekar legklasszikusabb albuma, történetéhez egy szomorú tragédia köthető. A demó írása és felvétele közben ugyanis gitárosuknál, Dave Prichardnál leukémiát állapítottak meg, a betegség pedig még a felvételek kezdete előtt legyűrte a zenészt. A lemez rögzítését végül Phil Sandoval fejezték be, az albumot pedig Dave Prichard emlékének ajánlották, akinek játékát a Tainted Past című dalban még hallhatjuk. Most, a nagyszerű számok és Prichard emléke előtt adózva a zenekar egy az egyben végigjátssza a Symbol Of Salvation dalait. A néhány kiemelt helyszín között pedig Budapest is szerepel, így november 8-án az A38 Hajón a történelem során először hallhatjuk Magyarországon élőben az Armored Saintet.

Advertisement
38,934KedvelőTetszik
3,064KövetőKövetés
3,660FeliratkozóFeliratkozás

LángOS - Lángoló Original Stories

Exkluzív tartalmakért, heti újdonságokért iratkozz fel a Lángoló hírlevelére!

LÁNGOLÓ PREMIEREK

Hirdetés

DALMEGOSZTÁS

Audiópartnerünk

Friss Lángoló