A Queensryche a kilencvenes évek meghatározó zenekara volt, tízmillió számra adták el lemezeiket, telt házas stadionturnékat adtak, és úgy látszott, nekik nem tesz be a grunge-hullám. Aztán jöttek a 2000-es évek, és az egy kaptafára felhúzott, unalmas albumok, a zenekar egyre kedvetlenebb volt, amin az énekes Geoff Tate megalomániája sem segített. Amikor már tűznyelő törpékkel és rúdtáncosokkal súlyosbított koncerteket adtak, és a frontember egy különösen gyökér pillanatában koncert közben köpte le zenésztársait, mindenki érezte, csak idő kérdése, mikor hajítják ki a zenekarból. 2013-ban a Queensryche nevet két zenekar is viseli, Geoff Tate bérzenészekkel adott ki egy anyagot és turnézik, a többi alapító tag viszont maga mellé vette a Crimson Glory énekesét, Todd La Torrét, és készítettek egy olyan albumot, amit simán be lehet illeszteni az 1997-es Hear in the Now Frontier után is. A zenekar ma este koncertezik az Club 202-ben, ennek örömére beszélgettünk Scott Rockenfield dobossal.
Milyen volt a kreatív munka az új énekessel, Todd La Torréval?
Kiváló. Írtunk egy lemeznyi anyagot közösen, felvettük, kijött, és szinte másnap már mindenki elkezdett molyolni otthon az új nótákon. Azt hiszem az a legpontosabb megfogalmazás, hogy az utóbbi években rengeteg ötlet, dalfoszlány, riff, mindegy mindegy hívjuk őket, halmozódott fel bennünk, és mintha ezek most kiszakadnának belőlünk. Óriási érzés, komolyan. Én persze csak a saját nevemben beszélhetek, de szerintem Michael és Eddie (Michael Wilton gitáros és Eddie Jackson bőgős) is így érzi. Todd-dal nagyon jó együtt dolgozni, inspirál minket és olyan lelkesek vagyunk, mint nagyon régen nem voltunk. Előbb-utóbb az új nótákat is felvesszük, nem lesz nagy szünet a következő albumig.
Hogy találtatok rá Toddra?
Michael a NAMM Show nevű zenei vásáron futott össze vele még tavaly. Összehaverkodtak, beszélgettek a zenéről és mivel az elképzeléseik nagyjából megegyeztek, pár hónappal később bemutatta nekünk is. Hamar egy hullámhosszra kerültünk és úgy gondoltuk, van értelme a közös munkának. Elővettünk egy rakás olyan nótát, amiket már nagyon régen nem játszottunk, és megnéztük, hogy énekli el őket. Eszméletlen volt, olyan energia van benne, hogy végig vigyorogtuk a próbákat. Lekötöttünk pár bulit, hogy a rajongóknak megmutassuk, mit tud, és hogy végre eljátszhassunk olyan dalokat élőben, mint például az 1984-es Child of Fire. Rising West néven adtunk két koncertet Seattle-ben. Teltházas bulik voltak, mert a rajongóink ki voltak már éhezve ezekre a régi dalokra. Todd tökéletes volt.
A bulik után, amikor a Queensryche a legnehezebb napjait élte át, hiszen elkezdődött a sárdobálás és hiszti Geoff-fel (Geoff Tate a zenekar előző énekese), Michaellel közösen úgy döntöttünk, hogy elérkeztünk arra a pontra, ahonnan nincs visszaút. Geoff-fel már nem lehetett együtt dolgozni, kínlódás volt minden próba és megbeszélés, miközben ott volt Todd, akivel pedig nagyon szívesen zenéltünk együtt, szóval hoztunk egy döntést, amit azóta sem bántunk meg. Első körben csak koncertekben gondolkodtunk, de utána Todd elkezdte hozni a témákat, és villámgyorsan megírtunk egy lemeznyi új dalt. Rendkívül szerencsések vagyunk, mert nem kellett meghallgatásokat tartani, vagy a YouTube-ot feltörni új énekesért, Todd jött, látott és győzött.
Az új anyag, a zenekar nevét is viselő Queensryche úgy szól, olyan stílusú, mint a klasszikus albumok. Ideje is volt már, mert a rajongók közel álltak ahhoz, hogy bedobják a törölközőt. Ti hogy érzitek ezt?
Pontosan ugyanígy. Kifulladtunk, mind emberileg, mint szakmailag, nem volt már bennünk semmi lelkesedés, tűz, ami előre vitt volna. Én 2011 óta éreztem azt, hogy ez így nem fog sokáig menni, nem tudom így csinálni a dolgot tovább. Pont mint egy rossz házasságban, ahol a felek szépen lassan felőrlik egymás idegrendszerét és lelkét. A Queensryche is nagyon közel járt ahhoz, hogy végleg lehúzzuk a rolót. Aztán Michael, Eddie és én összeültünk és amikor csak hárman voltunk, akkor megint ott volt a kreatív szikra, ami továbbvihette a lángot (itt Scott Rockenfield a zenekar Take Hold of the Flame című nótájára utal). Hidd el, mi évek óta azt szerettük volna, hogy a zenekar úgy szóljon, mint az új lemezen, de Geoff miatt erre nem volt lehetőségünk. Hallani sem akart arról, hogy tradicionális rockzenét játsszunk, a koncerteken nem akarta elnyomni például a Queen of the Reich-et, csak az újabb nótákat. A múltról hallani sem akart.
Ezt mivel indokolta?
Hát, nem nagyon indokolt ő soha, amikor legutoljára ez feljött, úgy 2011 környékén, éppen egy buli előtt voltunk az öltözőben, és válaszul hozzám vágott egy széket és azt üvöltötte, hogy a büdös életbe’ nem fogja ezeket a szar nótákat énekelni. Ez pont olyan, mintha az Iron Maiden nem játszaná a Number of the Beast-et, vagy Lemmy kiakadna, ha az Ace of Spades szóba jön. Ostoba, gyerekes viselkedés. Örülük, hogy ennek a korszaknak vége, és most minden jól halad a zenekar körül.
Kicsit fura viszont a mostani helyzet, mert két Queensryche is turnézik párhuzamosan. Ezzel az áldatlan állapottal mi lesz?
Novemberig semmi, akkor megyünk bíróságra. Fasza kis nap lesz, már előre látom. Mindketten, azaz Geoff és a zenekar is beadott egy kérvényt a névhasználatra vonatkozóan, és ha minden igaz, akkor eldől minden. A magunk részéről mi ragaszkodunk a névhez, és nemcsak azért, mert története van, mert ezt ismerik a rajongók, hanem azért is, mert amit csinálunk, az testesíti meg leginkább a Queensryche szellemiségét. A rajongói visszajelzésekből is az derül ki, hogy minket tekintenek az igazi Queensryche-nak, elfogadták Toddot, ami nagy szó, mert bármit is mondjunk Geoff-re, bármilyen hülyén is viselkedett, vitathatatlanul nagyszerű énekes. Az új lemezt jól fogadták, és ez is azt mutatja, hogy jó úton haladunk.
Michaellel és Eddie-vel 35 éve zenélünk együtt, ismerjük egymás gondolatait, tudjuk, mit akar a másik, és egyformán vélekedünk arról, milyen zenét kellene játszania a Queensryche-nak, és azt hogyan kell prezentálni a színpadon. Az új lemez pont olyan, mint a klasszikus sikerlemezeink voltak, de sokkal modernebb hangzással, olyannal, amilyenre a rajongók 2013-ban joggal számítottak. Mi vagyunk a Queensryche, nem bérzenészek és Geoff Tate.
Az új anyagról nekem az In This Light jött be a legjobban. Ez a nóta hogy készült?
Fura, de most beszéltem egy brazil újságíróval, aki ugyanezt mondta. Ezt a számot még tavaly nyáron írtam, otthon, a stúdiómban. Én raktam össze a gitár részeket, a basszust, a dobot, mindent. Vágtam belőle egy háromperces verziót és elküldtem a többieknek. Tetszett nekik, Eddie pedig másnap visszaírt, hogy megírta a szöveget és fel is énekelte. Amikor Todd képbe került, nem változtatott rajta semmit, úgy énekelte el, ahogy Eddie, azzal a szöveggel. Az a jó ebben az anyagban, hogy mindenkinek másik szám tetszik róla, nincs egy olyan, amit mindenki emleget, mert az azt jelentené, hogy akkor a többi nóta nem olyan erős. Igazi tökös Quennsryche-anyag.
Nekem a mai napig a Rage for Order a kedvenc QR-anyagom. A Gonna Get Close to You pedig mindig is a kedvenc számom marad.
Sokat kísérletezgettünk akkor, billentyűs hangszerekkel, samplerekkel, olyan megoldásokat alkalmaztunk már akkor, amiket húsz évvel később nóvumnak igyekeztek eladni más zenekarok. 1986-ban, amikor előálltunk vele, a lemezcégünk az EMI America valami olyasmire számított, mint a The Warning volt, sima, klasszikus heavy-metal cuccra, amit akkoriban a los angelesi zenekarok játszottak. Volt meglepetés, amikor lejátszottuk nekik. Aztán ugye az Operation Midcrime megint csavart egyet a dolgon, utána jött az Empire és a Promised Land, dettó más és más stílusban. A kiadó nem nagyon tudta hova tenni a zenekart, a marketingesek szerintem kifejezetten rühelltek minket. Igyekeztük az első hat lemez energiáját, inspirációját megragadni az új albumon is.
A kilencvenes évek végére viszont elmúlt a lendület. Miután Chris DeGarmo gitáros kiszállt, mintha valami eltört volna bennetek.
Őszintén szólva én 1999 óta, a Q2 kiadása után éreztem azt, hogy valami nem stimmel, de hiába igyekeztünk visszatalálni a régi útra, nem ment. Az első hat anyag sikerét nem tudtuk megismételni, mert igazság szerint, nem is volt mivel. Remélem, hogy mostantól minden megváltozik.
Miben lesz más egy 2013-as Queensryche-buli, mint mondjuk egy 2010-es?
Nem vesszük magunkat olyan komolyan, mint akkor. Nincsenek színházi elemek, nem a külsőségek számítanak, hanem a zene, és az, hogy a színpadon jól érezzük magunkat. Ha a rajongók a koncert után úgy mennek haza, hogy bazdmeg, ez kurva jó metálbuli volt, mi elégedettek leszünk.
A zenekar pár napja, Prágában a következő setlistet tolta:
